Lelőtte nővérét egy kisfiú - Egy videójátékon veszekedtek

Publikálás dátuma
2018.03.19. 21:41
Illusztráció/AFP fotó

A 9 éves gyerek szülei hálószobájából vette magához a gyilkos fegyvert, amivel halálos lövést adott le 13 éves nővére fejére. Az eset Mississippi államban, Monroe megyében történt, a hatóságok szerint a testvérek előzőleg egy videójátékon, (konzolon) pontosabban azon vesztek össze, hogy melyikük kezelje annak vezérlőjét. Mindeközben az anyjuk ebédelt a konyhában - írja a CNN. 

Ez volt az első alkalom, hogy ilyen gyerek-tragédiával volt dolgom, és remélem, hogy az utolsó is - mondta a seriff.  A 13 éves lányt az eset után még kórházba vitték, ám az életét nem sikerült megmenteni. Az ügy körülményeit, többek között azt, hogy a 9 éves kisfiú ilyen könnyedén hozzáfért egy megtöltött fegyverhez, még vizsgálják. 

Szerző

Merkel Varsóban - Az együttműködés fontosságát hangsúlyozta

Angela Merkel német kancellár és Mateusz Morawiecki lengyel kormányfő egyetért abban, hogy a tagállamok szoros együttműködésére van szükség az európai uniós menedékjogi rendszer reformjának kidolgozásában.

A német kancellár hétfőn látogatott Varsóba, ahol a lengyel miniszterelnökkel tárgyalt. Az ezt követő közös sajtóértekezleten Merkel reményét fejezte ki, hogy a közös európai menedékjogi rendszert júniusig sikerül tető alá hozni.  Merkel elismerően nyilatkozott arról, hogy Lengyelország jelentős számú menekültet fogadott be Ukrajnából, támogatásáról biztosította az európai határvédelmi szerv, a Frontex megerősítését, a migráció Európai Unión kívüli kezelését, és fontosnak nevezte az embercsempészet elleni harcot.(MTI)

Szerző

Prága nem adja ki Száleh Muszlimot Törökországnak

Csehország nem adja ki Törökországnak Száleh Muszlimot, a legfőbb szíriai kurd párt február végén Prágában őrizetbe vett majd szabadlábra helyezett egykori vezetőjét. A cseh államügyészség ugyanis megszüntette a Száleh Muszlim elleni eljárást, mert a kurd politikus már nem tartózkodik az országban - infromál az MTI.

Az Altuálne.cz hírportál értesülését később a CTK hírügynökségnek Miroslav Krutina, a kurd politikus ügyvédje megerősítette. 

"Az eljárás formai okokból lett megszüntette, mert Száleh Muszlim nem tartózkodik Csehország területén, amire egyébként a bíróság sem kötelezte"- mondta Krutina. A prágai bíróság arra kötelezte a kurd politikust, hogy ügye lezárásáig maradjon az EU területén. Az ügyvéd azt mondta: az eljárás megszüntetésével azonban ez a kötelezettség is megszűnik.

A cseh igazságügyi minisztérium közölte, hogy Törökország március 2-án kérte az általa terroristának tartott kurd politikus kiadatását Prágától. "A török felet már tájékoztattuk az eljárás megszüntetéséről"- nyilatkozta Jakub Ríman, a tárca szóvivője. Mint megjegyezte, Prága számára az ügy ezzel lezárult. Törökország azután, hogy a prágai városi bíróság szabadlábra helyezte Száleh Muszlimot, a terrorizmus támogatásával vádolta meg Prágát, amit az visszautasított.

A szíriai kurd Demokratikus Egység Pártját (PYD) Törökországban terroristacsoportként tartják számon. Száleh Muszlim és a PYD több tucat magas rangú tagja ellen Törökországban letartóztatási parancs van érvényben. A szíriai állampolgárságú férfi kézre keritésére a török Interpol egymillió dollár jutalmat tűzött ki, és annak ellenére körözi, hogy Muszlim tavaly távozott a párt vezetéséből, igaz a pártra még ma is jelentős a befolyása.

A PYD katonai szárnya, a Népvédelmi Egységek (YPG) nevű milícia jelentős területeket tart ellenőrzése alatt Szíria északi, török határ menti körzeteiben. A szíriai konfliktus 2011-es kezdete óta a kurd milícia és szövetségesei önhatalmúlag autonóm kantonokat alakítottak ki a térségben. Ankara, amely a törökországi kurd szeparatista Kurdisztáni Munkáspárttal (PKK) szövetséges terrorszervezetnek tartja az YPG-t, január 20-án hadműveletet indított ellene Észak-Szíriában, Afrín térségében. S Száleh Muszlim február végén a közel-keleti helyzetről rendszeresen Prágában megrendezett tanácskozáson vett részt meghívott vendégként.

Szerző