Előfizetés

Bayer szerint patkányok, akiket Orbán "megfenyegetett"

Publikálás dátuma
2018.03.20. 13:37
Bayer Zsolt. Fotó: Népszava

"Erkölcsi, jogi, politikai elégtételt fogunk venni a választások után" - szögezte le Orbán Viktor március 15-i beszédében. Erről volt szó az Echo TV-n Bayer Zsolt műsorában, írja a 444.hu. A Magyar Érdemrend lovagkeresztjével kitüntetett publicista a Sajtóklubban kijelentette: "azóta az összes patkány azon sivalkodik, hogy a miniszterelnök megfenyegette őket".

Bayer szerint inkább a miniszterelnököt, a családját és a Sajtóklub vezetőit fenyegetik "lámpavassal, agyonlövéssel, kibelezéssel, felkoncolással, börtönnel", szinte mindennap (ennek kapcsán Bayer nemrég egy feljelentést is tett, mert nem szeretné, hogy "egy bizonyos szint alá" süllyedjenek az internetes kommentek). El is mondta, kikre gondol: "Kik? Ezek a rohadékok, akik most ajvékolnak, hogy ők meg lettek fenyegetve. Pedig mindössze arról van szó, hogy egyszer tényleg vége lesz, és az összes szemét, rágalmazó tetű be lesz perelve. Erről szól a jogi elégtétel."

Luxusingatlanokkal gyarapodtak a Matolcsy-fiúk

Publikálás dátuma
2018.03.20. 12:12
Fotó: Vajda József
Apjukat jócskán lehagyva vagyonosodnak a Matolcsy fiúk. Nem csak Ádám, de a bátyja is luxusingatlant vásárolt a tavaly nyáron, a hitelt pedig ebben az esetben is a jegybankelnök unokatestvérének bankja szolgáltatta.

A jegybankelnök mindkét fia luxusingatlanhoz jutott tavaly nyáron, alig két hét különbséggel, a házvásárlásokhoz pedig mindkét esetben Matolcsy György unokatestvérének, Szemerey Tamásnak a bankja, az NHB Növekedési Hitel Bank nyújtott jelentős összegű hitelt. Mint azt a 24.hu nyilvánosságra hozta: az idősebb fiú, Máté az öccse, Ádám luxusvillájának közvetlen közelében, a fővárosi Rózsadomb szélén vett egy korábban 150 millió forintért hirdetett ikerház-felet. Az ingatlan 179 négyzetméteres lakóteréhez a tulajdoni lap szerint tartozik egy 393 négyzetméteres „mellékhelyiség” az alsó szinten, amelyben a billiárdterem, 3 beállós garázs és a gardróbszoba mellett található egy wellness helyiség is, a hirdetés fotói alapján medencével, jacuzzival és szaunával, a kertben pedig egy kis tó is helyet kapott.

A kastélyszerű épület megvásárlásához Matolcsy Máté cége a Mém Műhely Kft. 90 millió forintos jelzáloghitelt kapott az NHB Banktól. A ház, amely a Matolcsy fiú és felesége állandó lakhelye, egyébként egy másik cégének, a Amur Online Kft.-nek a székhelye is egyben. A gyanúsan nagy összegű hitelt felvevő Mém Műhely Kft. 2017-es beszámolója még nem érhető el, 2016-ban például 4,9 milliós veszteséget termelt, és a korábbi években sem termelt valami fényesen. Ehhez képest egy ekkora hitel törlesztőrészlete körülbelül 500-600 ezer forint havonta, vagyis akár 7 millió forint is lehet egy évben – ennyi nyeresége pedig összesen nem volt a cégnek a 2012 óta eltelt években.

Matolcsy kisebbik fiának, Ádámnak a cége a Magyar Stratégiai Zrt. tavaly nyáron, alig két héttel korábban szerzett meg a néhány száz méterrel arrébb, a Páfránykert utcában egy 430 millió forintos, háromszintes, 500 négyzetméteres luxusvillát, amelyet Matolcsy György új feleségével használ. Matolcsy Ádám úgy tájékoztatta a 24.hu-t, hogy apja bérleti díjért cserébe használja az ingatlan egy részét, de az összeget nem árulta el. Matolcsy György vagyonnyilatkozata szerint egyébként az ő birtokában csupán egy 150 négyzetméteres balatonakarattyai ház van. A jegybankelnök által használt villára villára 280 millió forint értékben jegyeztek be jelzálogot az NHB-nál.

Matolcsy Máté ingatlanával kapcsolatban a Magyar Nemzeti Bank úgy nyilatkozott a 24.hu-nak, hogy azt az elnök „eseti rokonlátogatások kivételével nem használja”, arra viszont nem reagáltak: nem érzi-e visszásnak az elnök, hogy mindkét fia cégét hitellel segítette az unokatestvérének a bankja. Matolcsy Máté viszont azt nyilatkozta: kis bankként az NHB Bank a kisebb vállalatokat is fontos, komoly ügyfélként kezeli, ezért esett a választása éppen rokona hitelintézetére. A Mém Műhely Kft. többlet fedezetet és egyéb biztosítékot adott a bank számára, sőt a hitel nagy részét Matolcsy Máté állítása szerint már vissza is fizették, egy azóta eladott ingatlan árából. Egyébként úgy gondolja, a cége jó vételt csinált, az ingatlan jó elhelyezkedése és alacsony ára miatt jó hosszú távú befektetési lehetőség. Az pedig csak véletlen egybeesés, hogy a testvére is a környéken, szinte ugyanakkor vett egy másik villát, amelyet történetesen az apja használ. Állítása szerint egyikükkel sem egyeztetett a vásárlásról.

Egyház és sport: Magyarországnál nincs bőkezűbb az Európai Unióban

Publikálás dátuma
2018.03.20. 11:50
Fotó: Népszava
Eszméletlen pénzt önt a sportba és az egyházakba a kormány, úgyhogy mégiscsak van valami, amiben Magyarország az EU éllovasa.

A magyar állam összes kiadásának 7,1 százaléka ment el sportra és vallásra 2016-ban, míg az Európai Unió többi tagállamában ez az arány mintegy 2 százalék, írja a zoom.hu. 2010 óta minden esztendőben (kivéve 2013-at) nőtt a két területre öntött pénz nagysága, az igazi sport- és vallásfinanszírozási nagy ugrást 2015-ről 2016-ra mutatta be a kabinet: a büdzsé valamivel több, mint 4 százalékáról 7 százalék fölé emelkedett a keret. (A portál úgy számol: sportra, vallásra, kultúrára és szabadidőre 1995 óta nem költött annyit az állam arányaiban, mint 2016-ban.)

299 milliárdra

rúgott a 2016-os sportbüdzsé, míg egy évvel korábban csak 129,7 milliárd volt

171 milliárdot

öntött az állam az egyházakra 2016-ban, míg 2015-ben csak 60 milliárdot adott e célra

Csakhogy amíg a sportra és az egészségügyre az EU-n belül arányaiban Magyarország költ a legtöbbet, a szociális kiadások területén Magyarország sereghajtó, az egészségügyben sem jobb a helyzet, és az oktatásban is csak a középmezőny végére fér be az ország.