Új hidegháború?

Vlagyimir Putyin legutóbbi, szuperfegyver-beharangozó beszéde után sokan felkapták a fejüket: újra kezdődött a hidegháború, az orosz-amerikai szembenállás?

Pedig a jelek szerint – némi szünettel bár, de – csak folytatódik. A második világháború után két imperialista szuperhatalom jelent meg a világon, az Egyesült Államok és a Szovjetunió. Az első viszonylag jóllakott, a második éhes. A ’90-es évek elején a második, az addig is éhes, elveszítette területének, lakosságának, gazdaságának nem lebecsülhető hányadát, szatellitáit. Naná, hogy nem akar beletörődni. Oroszország Nagy Péter óta szüntelenül a Nyugat iránt táplált kisebbrendűségi érzéstől szenved, amin sem a Napóleon, sem a Hitler fölött aratott fölényes győzelem nem módosított számottevően. Ezen igyekezett változtatni a cárizmus, Sztálin, Hruscsov, de vajmi kevés sikerrel.

Bár az „utolérni és túlszárnyalni” hruscsovi jelszó formailag a javak egy főre jutó termelésére vonatkozott, a szovjet vezetők tisztában voltak azzal, hogy ez a cél belátható ideig nem érhető el. Ezért jóformán egész energiájukat arra fordították, hogy szinte minden mást elhanyagolva, legalább egy, igaz, döntő téren, valóban utolérjék Amerikát - nevezetesen a fegyverkezésben. A ’70-es, ’80-as évekre ez nagyjából sikerült is: a nukleáris és rakétafegyverek paritása, a kölcsönös elrettentés képessége valamiféle egyensúlyt alakított ki a két szuperhatalom viszonyában. Ez addig tartott ki, amíg Ronald Reagan a csillagháború telleri blöffjével a tönk szélére nem juttatta és egyetlen puskalövés nélkül szét nem verte az ebben is lépést tartani próbáló Szovjetuniót.

Úgy gondolom, hogy Oroszország most a korábbi látszategyenlőséget szeretné visszaállítani, ez áll a putyini világpolitika fókuszában. És noha a katonai költségvetés, a hagyományos fegyverzetek, hadfelszerelés terén Oroszország elmaradása az Egyesült Államoktól ma többszörösen nagyobb, mint a „klasszikus” hidegháború idején, Moszkva megint a mindent eldöntő szegmens – atomtöltetet hordozó, kivédhetetlen szuperrakéták – létrehozására koncentrál. Ehhez járulnak a hadviselés merőben új, de a hagyományosnál sokkal kevésbé költségigényes formái is, mint például az információs, a kibernetikai hadviselés. A dezinformációt mint hadicselt persze már a régi rómaiak is ismerték, de a fake news rendszerszerű terjesztése mai orosz prioritás. Ennek súlyát és mértékét Nyugaton csak a legutóbbi időben kezdték felismerni. És noha a mai eszközökkel, például az ellenség egész távközlési és villamosenergia-hálózatának teljes megbénításával a jövőben egy háborút nemcsak elkezdeni, de talán még megnyerni is lehet, úgy tűnik, hogy az Egyesült Államokat alapvetően továbbra is az orosz nukleáris fegyverek, illetve az azokat célba juttató eszközök fejlesztése izgatja. Noha ez utóbbiak ma még nagyrészt csupán a tervezés, a viszonylag távoli megvalósítás stádiumában vannak, akárcsak annak idején az amerikai tömegpusztító fegyverek világűrbe telepítése, az Egyesült Államok és NATO-szövetségesei ugyanúgy ugranak rá, mint annak idején a Szovjetunió a reagani fenyegetésre.

A korábbi szuperhatalmi státus visszaállításával próbálkozó orosz kompenzálási próbálkozások nyilvánulnak meg a közeli és távolabbi országokban (Ukrajna, Szíria) jelentkező fegyveres beavatkozásokban is. Ezeket az Egyesült Államok olyan, látszólagos erkölcsi fölénnyel ítéli el, mintha maga sohasem próbálkozott volna és ma sem próbálkozna más országok belügyeibe való beavatkozással, akár katonai eszközökkel is. A Putyin-kormányzat pedig, az orosz közvélemény nem csekély részének támogatását élvezve, igyekszik visszavágni az amerikai – általa provokációként értelmezett – lépésekre.

Beszélhetünk-e tehát ezek után a hidegháború kiújulásáról? Azt hiszem, hogy igen. A kölcsönös elrettentés, a kölcsönös megsemmisítés képessége ugyanúgy, vagy csaknem ugyanúgy fennáll, mint három-négy évtizeddel ezelőtt. Bár az amerikai hadászati fölény ma nyilvánvalóan jóval nagyobb, mint annak idején, mindkét nagyhatalom továbbra is rendelkezik azzal a képességgel, hogy még az első csapást elviselve is képes legyen lemosni a térképről a másikat. Ergo: egy totális termonukleáris háború a huszonegyedik században ugyanolyan értelmetlen, önpusztító lenne, mint amilyen a huszadikban volt, és ezzel a felek tisztában vannak. Persze a félreértéseket, műszaki, távközlési vagy egyéb okból bekövetkező véletleneket továbbra sem lehet tökéletesen kizárni.

És miközben Oroszország és az Egyesült Államok, Putyin és Trump fenekedik egymás ellen, fokozatosan, de meglepő gyorsasággal kerekedik föléjük és borít árnyékot mindkettőjükre a XXI. század igazi szuperhatalma: Kína. Úgy tűnik, hogy megvalósulóban van az Orwell által vázolt világkép, amelyben változó felállásban a három szuperhatalom – Eurázsia, Óceánia és Keletázsia – közül kettő mindig összefog a harmadik ellen.

2018.03.21 07:11

Rendőröket vettek őrizetbe Macron verekedő testőrének ügyében

Publikálás dátuma
2018.07.21 15:10
Alexandre Benalla
Fotó: AFP/ Christope Archambult
Állítólag felvételeket adtak át Alexandre Benallának.
Őrizetbe vettek három francia rendőrt Emmanuel Macron egykori biztonsági embere, Alexandre Benalla ügyében – derül ki a BBC cikkéből. Mi is beszámoltunk arról, hogy a május elsejei párizsi tüntetésen a francia államfő korábbi testőre tettleg bántalmazott egy tiltakozót – ezt egy, a Le Monde birtokába jutott fotó cáfolhatatlanul bizonyítja. Az elnöki hivatal pénteken kirúgta a férfit. Francia médiahírek szerint a három rendőrt már ki is hallgatták és mindannyiukat felfüggesztették. A beszámolók szerint azzal gyanúsítják őket, hogy olyan rendőrségi felvételeket adtak át Benallának, amelyeket a saját védelmében akart felhasználni.
2018.07.21 15:10
Frissítve: 2018.07.21 20:23

Washingtontól Jeruzsálemig ível az illiberális románc

Publikálás dátuma
2018.07.20 20:15

Fotó: Facebook/Orbán Viktor/
Az Amerikai Zsidó Tanács döbbenten bírálta az Orbán-vizit idején elfogadott új izraeli nemzetállamtörvényt, a magyar miniszterelnöknek viszont csak dicsérő szavai voltak vendéglátója, Benjamin Netanjahu irányába.
A judaizmus szent helyét, a Nyugati Falat látogatta meg péntek reggel Orbán Viktor. Ez volt a kormányfő szerdán kezdődött hivatalos izraeli látogatásának záróprogramja. A falnál tett látogatásával olyan fontos vezetők nyomdokaiba lépett, mint Donald Trump amerikai elnök, Mike Pence alelnök vagy Vilmos herceg, a brit (2. számú) trónörökös. 
A Jerusalem Post izraeli konzervatív napilap beszámolója szerint a magyar miniszterelnököt fogadta a létesítmény alapítványának igazgatója, Mordechai Eliav, majd a nyugati fal rabbija, Shmuel Rabinowitz megáldotta, hogy a Síratófalba elhelyezett papírcetlire felírt kívánsága teljesüljön. Az alapítvány igazgatója a történelmi háttér ismertetése mellett arról is beszélt, mit jelent és mit jelentett mindig a világ zsidóságának Jeruzsálem, a rabbi pedig az áldás előtt elszavalta számára a 21. zsoltárt. Orbán Viktor elmondta, mennyire elbűvölték az előző két nap során látottak. A két nap viszont nagyon rövidnek bizonyult, szívesen visszatérne családjával egy hosszabb izraeli kirándulásra, számolt be Jerusalem Post. 
A konzervatív napilap azonban azt is kiemelte, hogy a migrációellenes magyar miniszterelnök megítélése „ellentmondásos”, és emlékeztetett arra, hogy az izraeli-magyar államközi kapcsolatok soha nem voltak ilyen jók. A tavaly július 19-én Budapestre látogató Benjamin Netanjahu volt az első izraeli kormányfő, aki az izraeli-magyar diplomáciai kapcsolatok felvétele óta Magyarországra látogatott, és Orbán Viktor az első magyar miniszterelnök, aki hivatalos látogatást tesz Izraelben. A magyar kormány feje ez alkalommal azt is előrebocsátotta, hogy 2019-ben, a diplomáciai kapcsolatfelvétel 30. évfordulóját meg fogják ünnepelni. Hangsúlyozta azt is, örül, hogy mostani látogatása Izrael Állam létesítésének 70. évfordulóján került sorra. 
A magyar-izraeli kapcsolatok javulása valóban üdvözlendő tény, de ezen túlmenően több szépséghibája is van az Orbán-Netanjahu szövetségnek. Mindenekelőtt az, amit maga Orbán Viktor is hangsúlyozott a csütörtöki, Netanjahuval közösen tartott sajtótájékoztatón, hogy „azonosan látják a 21. század” nagy kérdéseit. Merthogy mindez elsősorban az Orbán Viktorral szemben kritikus izraeli média és civil szervezetek által is hangsúlyozott illiberális, a demokratikus alapelvekkel szembe menő nézetazonosságban, vagyis abban nyilvánul meg, hogy mindkét miniszterelnök tudatosan és következetesen próbálkozik a jogállam lebontásával saját országában. Az ellenzéki Haaretz értékelésében tovább ment, és a Washingtontól Jeruzsálemig ívelő illiberális románcról írt. 
Amint arról az Orbán-vizit kapcsán beszámoltunk már, csütörtök hajnalban fogadta el az izraeli törvényhozás azt a nemzetállamtörvényt, amelyet még izraeli ellenzékiek is az apartheid jelzővel illettek. Bár végső változatában a hazai és nemzetközi felháborodás következtében némiképp módosult a jogszabály legvitatottabb része, a kizárólagosan zsidó települések létesítését ösztönző passzus, számos olyan rendelkezése maradt, amely világszerte tiltakozást szült. Az Európai Unió, amely előzetesen is tiltakozott a diszkriminatív előírások miatt, többek között azért fejezte ki aggodalmát, mert a kétállamos megoldás ellehetetlenítését látja a törvényben az arab kisebbség jogainak csorbulása mellett. Tiltakozott az Amerikai Zsidó Tanács is: az ynetnews portál beszámolója szerint azt emelték ki, hogy ez a Netanjahu által is szorgalmazott törvény árt a zsidóságnak és Izraelnek egyaránt.
A környező országok közül elsőként Törökország állt ki a törvény ellen, többek között azt kifogásolva, hogy Jeruzsálemet a zsidó nép osztatlan fővárosaként határozza meg.
2018.07.20 20:15