Új hidegháború?

Vlagyimir Putyin legutóbbi, szuperfegyver-beharangozó beszéde után sokan felkapták a fejüket: újra kezdődött a hidegháború, az orosz-amerikai szembenállás?

Pedig a jelek szerint – némi szünettel bár, de – csak folytatódik. A második világháború után két imperialista szuperhatalom jelent meg a világon, az Egyesült Államok és a Szovjetunió. Az első viszonylag jóllakott, a második éhes. A ’90-es évek elején a második, az addig is éhes, elveszítette területének, lakosságának, gazdaságának nem lebecsülhető hányadát, szatellitáit. Naná, hogy nem akar beletörődni. Oroszország Nagy Péter óta szüntelenül a Nyugat iránt táplált kisebbrendűségi érzéstől szenved, amin sem a Napóleon, sem a Hitler fölött aratott fölényes győzelem nem módosított számottevően. Ezen igyekezett változtatni a cárizmus, Sztálin, Hruscsov, de vajmi kevés sikerrel.

Bár az „utolérni és túlszárnyalni” hruscsovi jelszó formailag a javak egy főre jutó termelésére vonatkozott, a szovjet vezetők tisztában voltak azzal, hogy ez a cél belátható ideig nem érhető el. Ezért jóformán egész energiájukat arra fordították, hogy szinte minden mást elhanyagolva, legalább egy, igaz, döntő téren, valóban utolérjék Amerikát - nevezetesen a fegyverkezésben. A ’70-es, ’80-as évekre ez nagyjából sikerült is: a nukleáris és rakétafegyverek paritása, a kölcsönös elrettentés képessége valamiféle egyensúlyt alakított ki a két szuperhatalom viszonyában. Ez addig tartott ki, amíg Ronald Reagan a csillagháború telleri blöffjével a tönk szélére nem juttatta és egyetlen puskalövés nélkül szét nem verte az ebben is lépést tartani próbáló Szovjetuniót.

Úgy gondolom, hogy Oroszország most a korábbi látszategyenlőséget szeretné visszaállítani, ez áll a putyini világpolitika fókuszában. És noha a katonai költségvetés, a hagyományos fegyverzetek, hadfelszerelés terén Oroszország elmaradása az Egyesült Államoktól ma többszörösen nagyobb, mint a „klasszikus” hidegháború idején, Moszkva megint a mindent eldöntő szegmens – atomtöltetet hordozó, kivédhetetlen szuperrakéták – létrehozására koncentrál. Ehhez járulnak a hadviselés merőben új, de a hagyományosnál sokkal kevésbé költségigényes formái is, mint például az információs, a kibernetikai hadviselés. A dezinformációt mint hadicselt persze már a régi rómaiak is ismerték, de a fake news rendszerszerű terjesztése mai orosz prioritás. Ennek súlyát és mértékét Nyugaton csak a legutóbbi időben kezdték felismerni. És noha a mai eszközökkel, például az ellenség egész távközlési és villamosenergia-hálózatának teljes megbénításával a jövőben egy háborút nemcsak elkezdeni, de talán még megnyerni is lehet, úgy tűnik, hogy az Egyesült Államokat alapvetően továbbra is az orosz nukleáris fegyverek, illetve az azokat célba juttató eszközök fejlesztése izgatja. Noha ez utóbbiak ma még nagyrészt csupán a tervezés, a viszonylag távoli megvalósítás stádiumában vannak, akárcsak annak idején az amerikai tömegpusztító fegyverek világűrbe telepítése, az Egyesült Államok és NATO-szövetségesei ugyanúgy ugranak rá, mint annak idején a Szovjetunió a reagani fenyegetésre.

A korábbi szuperhatalmi státus visszaállításával próbálkozó orosz kompenzálási próbálkozások nyilvánulnak meg a közeli és távolabbi országokban (Ukrajna, Szíria) jelentkező fegyveres beavatkozásokban is. Ezeket az Egyesült Államok olyan, látszólagos erkölcsi fölénnyel ítéli el, mintha maga sohasem próbálkozott volna és ma sem próbálkozna más országok belügyeibe való beavatkozással, akár katonai eszközökkel is. A Putyin-kormányzat pedig, az orosz közvélemény nem csekély részének támogatását élvezve, igyekszik visszavágni az amerikai – általa provokációként értelmezett – lépésekre.

Beszélhetünk-e tehát ezek után a hidegháború kiújulásáról? Azt hiszem, hogy igen. A kölcsönös elrettentés, a kölcsönös megsemmisítés képessége ugyanúgy, vagy csaknem ugyanúgy fennáll, mint három-négy évtizeddel ezelőtt. Bár az amerikai hadászati fölény ma nyilvánvalóan jóval nagyobb, mint annak idején, mindkét nagyhatalom továbbra is rendelkezik azzal a képességgel, hogy még az első csapást elviselve is képes legyen lemosni a térképről a másikat. Ergo: egy totális termonukleáris háború a huszonegyedik században ugyanolyan értelmetlen, önpusztító lenne, mint amilyen a huszadikban volt, és ezzel a felek tisztában vannak. Persze a félreértéseket, műszaki, távközlési vagy egyéb okból bekövetkező véletleneket továbbra sem lehet tökéletesen kizárni.

És miközben Oroszország és az Egyesült Államok, Putyin és Trump fenekedik egymás ellen, fokozatosan, de meglepő gyorsasággal kerekedik föléjük és borít árnyékot mindkettőjükre a XXI. század igazi szuperhatalma: Kína. Úgy tűnik, hogy megvalósulóban van az Orwell által vázolt világkép, amelyben változó felállásban a három szuperhatalom – Eurázsia, Óceánia és Keletázsia – közül kettő mindig összefog a harmadik ellen.

Meseország - historia fabulosa

Királyválasztáskor Meseországban azidőtájt ostromállapot vala. Az népek zúgolódának, mert az rablólovagok országszerte megsokasodván sok fosztogatások történülének. Nemcsak az pórnép, de az köznemesség is elégedetlenkede úgy az oskolák állapotárul, ahol az diligentia deklamáltatása siralmas vala, mint az ispotályok állapotárul, aholis már chirurgus ’s ápolónővér nem találhatván nagy miseria sanitatis leve.

Ezért az kürtök megfújattak, az vezérek összehívák harcosaikat. Némely vezérek félretevék korábbi discrepantiáikat és elkezdtenek cordialiter szót érteni egymással. Az királypárti hatalmasok félelmeikben váraikba húzódtanak, kapuikat bezárák. Az ostromló népek az várak alá gyülekezének ’s hangos szóval hívogaták – lege artis - bajnoki próbára az várvédőket. De senki nem jöve. Egyetlen bajnok támada, Petrus vitéz, aki kihívá és páros viadalban legyőzé az várvédők bajnokát. Meseországban az első fontos vár elesett vala.

Az királypárti urak ettől megrettenének. Hírvivőik útján elhíresztelék, hogy az ostromlók idegen vallású barbár hordák segedelmével akarnák fondorlattal bevenni váraikat ’s Krisztus keresztje helyébe az Sátán undok jelét tűznék ki. Az ostromló vitézek némelyikét még perditákhoz való bűnös viszonnyal ’s más hamisságokkal is megcsúfolák in assassinato characterico. Bevett szokásuk szerint ad libitum vesztegeték az pórnépet, mindhiába.

Az várurak ezért új defenziv methodust eszelének ki. Elkezdették az ördögöt az falakra fösteni. Az várak, városok falain megjelenének az ördögök képei, um. Belzebub, Lucifer, Astaroth, Beliál sat. mikor épen melyik vala soros. Ezen képeket az ostromló vitézek nagy delíciával studírozák, ám egy idő múlva már csak pökének reájok.

Az váraikba szorúlott királypárti urak ezután bűbájossághoz folyamodának. Bódító erejű narrációs aknákat rejtegetének az ostromló vitézek sorai közé. Olyanokat, miknek bűvös ereje elveszi az tisztánlátás fényét, megzavarja az elmét, nyugtalan álmokat hoza ’s az vitézi kurázsit gyengítendené. De azonban nem gyengíté.

Ceterum censeo, Meseország megosztása elmélyülende. Az pártoskodás sok kárt okoza az nemzet testében, de méginkább az lelkében. Úgy mondják az annalesek, hogy Meseország ezideji királya böffentette ki magábul ez mondást: „a haza nem lehet ellenzékben”. No hát amikor még ellenzékben vala őkelme! Azóta Meseország népe két pártra szakadtatott: „nemzeti érzelműek” valamint „idegenszívűek”. Úgy tartja az köznép, hogy az mai pártoskodásoknak ’s Meseország romlásának primordiális oka ezekben az mondásokban rejtezik. Meseország királya erősen őrzi privilegiumait, ezért eminens érdeke az pártoskodás, alkalmazván Róma gyakorlatát: „divide et impera!”. Ebben, ’s nem egyebekben őfelsége egész uralkodása alatt excellált.

Meseország erős romlása az köznép lelkében kulminála: az hitében megfogyatkoza, reményeiben csalatkoza, ifjúsága atyáinak földjét elhagyá ’s külországokban kerese jövendőt hazája helyett, szüléit magukra hagyatván.

Serkenj Meseország új riadóra,

Őseid földje veszélyben!

Meseország - historia fabulosa

Királyválasztáskor Meseországban azidőtájt ostromállapot vala. Az népek zúgolódának, mert az rablólovagok országszerte megsokasodván sok fosztogatások történülének. Nemcsak az pórnép, de az köznemesség is elégedetlenkede úgy az oskolák állapotárul, ahol az diligentia deklamáltatása siralmas vala, mint az ispotályok állapotárul, aholis már chirurgus ’s ápolónővér nem találhatván nagy miseria sanitatis leve.

Ezért az kürtök megfújattak, az vezérek összehívák harcosaikat. Némely vezérek félretevék korábbi discrepantiáikat és elkezdtenek cordialiter szót érteni egymással. Az királypárti hatalmasok félelmeikben váraikba húzódtanak, kapuikat bezárák. Az ostromló népek az várak alá gyülekezének ’s hangos szóval hívogaták – lege artis - bajnoki próbára az várvédőket. De senki nem jöve. Egyetlen bajnok támada, Petrus vitéz, aki kihívá és páros viadalban legyőzé az várvédők bajnokát. Meseországban az első fontos vár elesett vala.

Az királypárti urak ettől megrettenének. Hírvivőik útján elhíresztelék, hogy az ostromlók idegen vallású barbár hordák segedelmével akarnák fondorlattal bevenni váraikat ’s Krisztus keresztje helyébe az Sátán undok jelét tűznék ki. Az ostromló vitézek némelyikét még perditákhoz való bűnös viszonnyal ’s más hamisságokkal is megcsúfolák in assassinato characterico. Bevett szokásuk szerint ad libitum vesztegeték az pórnépet, mindhiába.

Az várurak ezért új defenziv methodust eszelének ki. Elkezdették az ördögöt az falakra fösteni. Az várak, városok falain megjelenének az ördögök képei, um. Belzebub, Lucifer, Astaroth, Beliál sat. mikor épen melyik vala soros. Ezen képeket az ostromló vitézek nagy delíciával studírozák, ám egy idő múlva már csak pökének reájok.

Az váraikba szorúlott királypárti urak ezután bűbájossághoz folyamodának. Bódító erejű narrációs aknákat rejtegetének az ostromló vitézek sorai közé. Olyanokat, miknek bűvös ereje elveszi az tisztánlátás fényét, megzavarja az elmét, nyugtalan álmokat hoza ’s az vitézi kurázsit gyengítendené. De azonban nem gyengíté.

Ceterum censeo, Meseország megosztása elmélyülende. Az pártoskodás sok kárt okoza az nemzet testében, de méginkább az lelkében. Úgy mondják az annalesek, hogy Meseország ezideji királya böffentette ki magábul ez mondást: „a haza nem lehet ellenzékben”. No hát amikor még ellenzékben vala őkelme! Azóta Meseország népe két pártra szakadtatott: „nemzeti érzelműek” valamint „idegenszívűek”. Úgy tartja az köznép, hogy az mai pártoskodásoknak ’s Meseország romlásának primordiális oka ezekben az mondásokban rejtezik. Meseország királya erősen őrzi privilegiumait, ezért eminens érdeke az pártoskodás, alkalmazván Róma gyakorlatát: „divide et impera!”. Ebben, ’s nem egyebekben őfelsége egész uralkodása alatt excellált.

Meseország erős romlása az köznép lelkében kulminála: az hitében megfogyatkoza, reményeiben csalatkoza, ifjúsága atyáinak földjét elhagyá ’s külországokban kerese jövendőt hazája helyett, szüléit magukra hagyatván.

Serkenj Meseország új riadóra,

Őseid földje veszélyben!