Ahogyan az István a király egyik refrénjében hallható: „Késő most már mindent újra átgondolni, kényszerpályán a világ.” A kényszerpálya most az idei országgyűlési választás. Hiába kongatták a vészharangot 2014-ben és tavaly, belement a teljes ellenzék a zsákutcába. Benevezésével másodszor legalizálta a demokratikusnak nem nevezhető választási szisztémát. Ha szerencséje van, akkor még jól is járhat, de azért a benevezés inkább a pókerhez hasonlítható. A vészharang a választási szabályok megmanipulálása miatt szólt.
A 2012-es módosításokat két csoportba sorolom. A nagyobbikba a sanda elemek tartoznak: egyfordulósra változtatás, győzteskompenzáció, körzetátrajzolás, állami kampányfinanszírozás. A másik csoport a dilettantizmus jeleit mutatja, azt, hogy a 2012-es módosítás is és a tavalyi finanszírozási „szigorítás” egyúttal fércmű is volt. Ide tehát a nevezési könnyítés és a finanszírozási feltétel módosítása tartozik. Ebben József Attila ős patkánya terjesztette a kórt, a meg nem gondolt gondolat. Vagy a nagyon is meggondolt? Hiszen az eredménye az első körben, március 9-ig 3925 egyéni jelölt (átlagosan körzetenként 39) és 40 országos pártlista volt. Aztán hamar kiderült, hogy némely pártok a négy évvel ezelőtti, akkor lemásolt íveikből is dolgoztak.
Valójában a nevezési könnyítések és a finanszírozási szabályok egy „koherens rendszert” alkotnak. Hiszen a korábbi, 750 egyedi kopogtatócédulával ellentétben 2014-ben és idén egyaránt elég volt jelöltenként 500 érvényes ajánló aláírást és a listaállításhoz 27 választási körzetbeli indulást prezentálni. Alig telt el egy hét a jelölőívek leadása után, máris anomáliák sokasága került napfényre. Ebből a legordítóbb Lévai Kataliné. Ismerjük, de idézzük fel: az ő ívein egy tömbben van 27 olyan aláírás, amely ugyanabban a sorrendben a helyi fideszes jelölt névsorán is rajta volt. Talán a kézírásos sorok összehasonlításából derült ki, hogy az átmásolás a Lévai-listára történt, azokon volt soronként egyforma, ezért az ő nevezését törölték. Hiába akar fellebbezni a jelölt, valaki megpuccsolta, s az csakis az ő táborából lehetett. Az a kérdés persze válaszra vár, hogy hogyan jutott hozzá a másik párt listájához. De a lehetőség bele van kódolva a szisztémába. Kovács Gergő elmondta az egyik csatornán, hogy nekik 300 Ft/név áron ajánlottak eladásra neveket, s mások 350 Ft/név áron vettek is volna. A Kétfarkúak kihagyták a jó üzletet, pedig ezer névvel félmilliót kereshettek volna.
A lejjebb vitt küszöb és a kampánypénzzel való elszámolás együtt szemlélve is „ciki, pancserság”. Mert ha a nevezéshez képest (500 akármilyen, de érvényes aláírás) átlagosan háromszor annyi későbbi szavazat kellene ahhoz, hogy egy jelölt meghaladja a voksok 2 százalékát, azaz a kb. 1500 szavazatot, s ne kelljen visszafizetnie az egymilliós támogatást; továbbá ha egy pártnak az országos listához minimum 13500 egyéni jelölésre van szüksége, de az 1 százalék eléréséhez majdnem négyszer annyira, azaz legalább 50 ezer voksra – ekkor azonban még csak a bejutási küszöb 20 százalékánál tartana –, akkor a választások után a visszafizetési kényszer a pártok négyötödét és az egyéni jelöltek 7-8 tizedét fogja érinteni. Mindezzel nemcsak az a baj, hogy pocsékolja a közpénzt, hanem és főleg az, hogy erősen torzítja a végeredmény legitimitását, feleslegesen osztja meg a szavazatokat.
A választásokig sok konkrét probléma várható, s mindez elkerülhető lett volna akkor, ha a nevezési küszöböt és a visszatérítési küszöböt a törvény ugyanahhoz a feltételhez kötné. Vagyis az állami támogatás akkor járt volna, ha az egyéni jelölt 1500 aláírást és ebből fakadóan a párt 50 ezer aláírást prezentál. Még ekkor is alatta maradhatna ugyan a küszöböknek, de már sokkal kisebb mértékben. Persze, ebben az elképzelt esetben nem lett volna 4000-hez közel a 106 helyre való nevezés, s nem lett volna 40 felett az első körös országos listák száma.
S van még két szempont. Mert ha egyrészt elég sokan kikérik a választási bizottságoktól a saját aláírásukról szóló tájékoztatást, illetve a választás előtti órákban jelöltek tucatjai lépnek vissza, akkor a nyugodt lebonyolítás fog veszélybe kerülni, s akár össze is omolhat a rendszer. A szavazás rendszere. Ha mégse, akkor ezt az indulási világcsúcsot, azaz a kényszerpályát csak a választópolgárok korrigálhatnák, hetven százalék feletti részvétellel.
