Németország;iszlám;kiállítás;Angela Merkel;

2018-03-21 16:04:00

Merkel bátor kijelentése: az iszlám Németország része

A Németországban élő nagyjából 4,5 millió muzulmán vallású ember révén az iszlám Németország részévé vált - jelentette ki Angela Merkel német kancellár szerdán a szövetségi parlamentben (Bundestag).

Az új kormány programját ismertető beszédében hangsúlyozta: vitán felül áll, hogy Németországot történelmileg a kereszténység és a zsidóság formálta, de az is igaz, hogy az országban élő muszlimok vallása is az ország része. Sokan nehezen barátkoznak meg ezzel a gondolattal, és minden joguk megvan ahhoz, hogy elutasítsák, a kormánynak viszont nemcsak vitákat kell folytatnia, hanem cselekednie is kell, méghozzá a társadalmi összetartás erősítésének céljával - mondta Angela Merkel, jelezve: új, állami ellenőrzés alatt álló rendszert kell kidolgozni a muszlim papok képzésére, mert a korábbi megoldás, a "vendégmunkás imámok modellje" nem megfelelő a 21. században.

A német kancellár kiemelte, hogy a németországi muzulmánok döntő többsége elutasítja a szélsőségeket és az iszlamista terrorizmust.