Beteljesedett

Orbán Viktor az újabb Békemenettel összekapcsolt március 15-i hivatalos állami ünnepségen talányos kijelentést tett: „erkölcsi, jogi, politikai elégtételt fogunk venni a választások után.” Az ominózus mondatot persze mindenki saját szája íze, vérmérséklete, illetve politikai meggyőződése szerint interpretálja. Az optimisták szerint e lózungra mindössze azért volt szükség, hogy az ország legkülönbözőbb vidékeiről a fővárosba felutaztatott, kormánypárti törzsszavazókból álló hallgatóságot a miniszterelnök képes legyen április 8-áig összetartani, a hódmezővásárhelyi fiaskó után szinte apátiába esett híveinek választói aktivitását pedig érdemben növelni tudja.

A kevésbé derűlátók viszont minduntalan egy csaknem három évtizeddel ezelőtt elmondott beszédre emlékeztetnek bennünket, melyre mintegy válaszként érkezett a kormányfő mostani megnyilatkozása. Grósz Károly pártfőtitkár tudniillik 1988. november 29-én, az állampárt budapesti aktívaülésén az egypártrendszer közelgő bukására utalva a fehérterror veszélyét emlegette. Egy igazi európai konzervatívként viselkedő, mérsékelt reálpolitikusnak volt köszönhető, hogy e félelem végül vaklármának bizonyult. Antall József miniszterelnökként szembekerült pártja „alapító atyáinak” egy csoportjával, akik a rendszerváltozás szerintük nem elég radikális voltát számon kérték rajta. „Tetszettek volna forradalmat csinálni!” – vágta akkor elégedetlenkedő párttársai szemébe Antall az erőszakmentesség híveként.

A Fidesz vezetése ugyan nagyon is tudatában van annak, hogy a mostani kormánypárt soraiban számosan vannak olyanok, akik állampárti múlttal rendelkeznek; ez magyarázza az ügynökakták nyilvánosságra hozatalának következetes elutasítását részükről. Orbán Viktor az alkotmányozó többség birtokában nyolc esztendeje mégsem átallta meghirdetni úgymond „a rendszerváltozás befejezését”. Ezen törekvésük névlegesen legitimálta a kvázi teljhatalommal való minden visszaélésüket a törvényhozáson kívül is. Nem volt szükség a Tanácsköztársaság utáni fehérterrort idéző akasztófákra a társadalom megfélemlítéséhez. Maradtak a jól bevált pártállami módszerek: a közalkalmazotti és köztisztviselői karban véghezvitt nagymérvű tisztogatások során például a szakmai szempontokat negligálva a hatalomhoz való lojalitáshoz kötötték egy-egy felelős poszt betöltését, miáltal számos jól képzett polgártársunkat tették tönkre egzisztenciálisan, családostul. Miközben Orbán - főként vidéken - familiaritást épített ki, a közvagyon túlnyomó részét pedig pironkodás nélkül átjátszotta kegyeltjeinek, lényegében beteljesítette Grósz egykori jóslatát.

Ezért sem tudom, ugyan mit érthetett a miniszterelnök március 15-én „elégtétel” alatt. Kisemmizett, háttérbe szorított ellenfeleit Európa szívében immáron politikai érdekképviseletüktől is megfosztaná az ellenzéki pártok betiltása révén? Ezt azért nem hiszem. Az önnön veszélyérzetüket lassacskán visszanyerő brüsszeli bürokraták Orbán minden lépését árgus szemekkel figyelik. S ahogy Rejtő Jenő fogalmazott: „nyilvános helyen tilos az emberevés”.