Forgács Imre: A harmadik dudás

A 2017-es francia és német választások győztesei végül is rácáfoltak a régi magyar közmondásra. Emmanuel Macron és Angela Merkel nemcsak jól megférnek egymással a közös Európa-házban, hanem feltett szándékuk az épület erősítése. Az olasz választásokon viszont az eurószkeptikusok győztek, s egy integrációbarát kormány hivatalba lépésének kicsi az esélye. Márpedig Nagy-Britannia távozása után az EU teljes GDP-jének közel felét e három tagállam állítja majd elő. Így a jövőbeli együttműködésük (vagy annak hiánya) sorskérdéssé válik a menekültválsággal küzdő Európában.

Mostanában kevés a jó hír Brüsszelből. Mégis a reménytelen Brexit-tárgyalások talán sokakat meggyőznek arról, hogy nem érdemes az EU-ból kilépni. Az Unió megtépázott népszerűségét azonban pozitív példákkal – ha úgy tetszik – „sikersztorikkal” is növelni kellene. Ilyen célra pedig a jelenlegi helyzetben az euró reformja különösen alkalmasnak látszik.

A franciák és a németek régóta hangoztatják, hogy fontos lenne a valutaunió elmélyítése, de – paradox módon – ebben mégis Róma a leginkább érdekelt. Az olasz gazdaság a 2008-as válság óta Európa "beteg embere". Óriási, mintegy 2300 milliárd eurós államadósságot görget maga előtt. A bankrendszer ingatag állapota és a hiteleiket nem törlesztő adósok tömegei miatt nemcsak az Európai Központi Bank elnöke aggódik. Egy esetleges olasz államcsőd az Unió szempontjából még a populisták 53 százalékos választási győzelménél is veszélyesebb. Ma még nem tudjuk milyen összetételű lesz – ha egyáltalán megalakul – az új olasz koalíciós kormány. A "harmadik dudás" azonban csak egy erős, közös valutától remélhet védelmet. A másik alternatíva ugyanis a pénzügyi összeomlás, ami bármikor bekövetkezhet.

Brexit 2.0

Az olasz parlamenti választás – nem meglepő módon – nagyon hasonlított Nagy-Britannia 2016-os népszavazási döntéséhez. A populista retorika mindkét tagállamban a külföldről érkezők elleni gyűlöletkeltésre épült. Olaszországban a nagyjából hatszázezer afrikai menekült miatt nőtt meg az EU-ellenesség, a briteknél viszont az uniós munkavállalókkal riogatták a szavazókat. A módszer szinte ugyanaz volt: a bevándorlókkal való fenyegetés - a közösségi média által felerősítve - mindenütt hatott. Matteo Salvini Liga-vezér a nem túl eredeti "Olaszország az első" szlogennel kampányolt, és szinte folyamatosan migránsozott. Ebben persze az Öt Csillag sem akart lemaradni, így aktivistái egyszerűen csak "vízi-taxisként" emlegették a tengeren életek százait mentő civileket.

A brexitisták 2016-ban jórészt azért győztek, mert a brit átlagszavazó a 2008-as válságról és a gazdasági bajok valódi okairól nem sokat tudott. Főleg a vidéken élő idősebbek és a rozsdaövezetek egykori munkavállalói hitték el a hazugságot, hogy bizonytalanná vált helyzetükért az uniós vendégmunkások felelősek. A kilépési döntés után a "Köszönjük nagyi!" transzparenseikkel már hiába tiltakoztak a Trafalgar téren a csalódott fiatalok.

AZ ÖT CSILLAG VEZETOJE, LUIGI DI MAIO - A voksolás óta enyhült EU-ellenességük

Az olaszok a britekhez hasonlóan bűnbakot kerestek, amikor – részben jogosan – Brüsszelen kérték számon, hogy menekültügyben magukra maradtak. A gazdagokkal és a hagyományos pártokkal szembeni elégedetlenséget persze az elhúzódó válság önmagában is magyarázza. Mario Pianta közgazdászprofesszor szerint a nemzeti jövedelem egy főre vetítve csak mostanában érte el a húsz évvel korábbi szintet. A tartós visszaesés különösen a déli országrészeket sújtotta, ahol a munkanélküliség még mindig magasabb a 2008-as átlagnál, s a 25 év alattiak közül csak minden harmadik fiatal dolgozik. Így érthető, hogy Szicíliában a Brüsszel-ellenes retorikával valósággal tarolt az Öt Csillag. Az ugyancsak euroszkeptikus Liga főleg a további lecsúszástól félő középosztálynak köszönheti, hogy megelőzte az unióbarát Berlusconit. A legnagyobb vesztesek, az eddig kormányzó demokraták - újabb hasonlóság a brit bennmaradást támogatókkal - csak néhány nagyvárosban szerepeltek jól. A Milánóban, Firenzében vagy éppen Rómában élő jómódú, iskolázott szavazók nem hittek a populista mesékben, így abban sem, hogy Olaszország kilépése az Európai Unióból bármit megoldana. Mindezt természetesen a győztesek is tudják. Az Öt Csillag a választások óta már nem annyira akarja elhagyni a valutaövezetet. A Liga unióellenessége is sokat enyhült, miután nem kizárt, hogy a formálódó koalícióban nekik is vállalniuk kell a kormányzati felelősséget.

Franciák, németek

Sokan várták már, hogy – példátlanul hosszú alkudozások után – végre megalakuljon Merkel újabb nagykoalíciós kormánya. A legtürelmetlenebb talán mégis a francia elnök lehetett, miután politikai jövőjét láthatóan az EU megreformálására tette fel. Fiatalos lendülettel vetette magát a küzdelembe, s rögtön a megválasztása után fel is vázolta nagyívű terveit. Programja szerint az euróövezetet valódi pénzügyi föderációvá kell formálni, amely önálló költségvetéssel is rendelkezne. Úgy véli, az uniós támogatásokat a britek kiválása ellenére is növelni szükséges, különös tekintettel arra, hogy a "déliek" a válságok idején gyakran szorulnak a többiek segítségére. Macron azt is fontosnak tartaná, hogy – a nagyobb európai felelősségvállalás jegyében – az Európai Uniónak legyen közös pénzügyminisztere.

Angela Merkel mostanáig érthető okokból kevéssé reagálhatott Macron merész felvetéseire. Azt azonban a tőle megszokott diplomatikus módon jelezte, hogy Németország elkötelezett a gyorsítás és a pénzügyi reformok mellett. Így nem meglepő, hogy szinte beiktatása napján Párizsba utazott, ahol a francia elnökkel közös reformprogram kidolgozását jelentették be. A júniusra ígért "útiterv" - a gazdasági és pénzügyi unió mellett - várhatóan a bevándorlási ügyekre, a kereskedelempolitikára és a védelemre is kiterjed. A társasági adóra vonatkozó európai szabályok harmonizálását már korábban kilátásba helyezték, miután Trump nagyarányú adócsökkentése szinte elkerülhetetlenné teszi az „adóversenyt” a két kontinens között. Németország emellett – összhangban a francia tervekkel – hajlandó lenne több pénzt fizetni az EU következő hétéves költségvetésébe.

A kölcsönös politikai szimpátia és a gesztusok ellenére sok még a megoldatlan kérdés. Merkel állítólag mereven elutasítja az uniós szintű adósságkezelést, bár ebben az ügyben – éppen Olaszország miatt – kompromisszumra lenne szükség. A németek hagyományosan ragaszkodnak a felelős költségvetési és monetáris politikához, s ellenzik a "mentőcsomagok" terápiáját. Ezt a pénzügyi szigort alkalmazzák a görögökkel szemben, csakhogy az eladósodott olasz gazdaság egészen más nagyságrendet és főleg veszélyforrást jelent. Miután Németország mindmáig az euró legnagyobb haszonélvezője, a közös valuta jövője érdekében engednie kellene. Így óriási külkereskedelmi többlete sem tartható fenn a végtelenségig. Fékezi ugyanis a többiek növekedését, akik - többek között - a szigorú berlini bérpolitika miatt amúgy is keveset exportálhatnak német földre. A CDU/CSU-SPD koalíciónak tudnia kell: a közös Európa-ház csak akkor épülhet tovább, ha - a magasztos elvek mellett - nagyobb lesz a kompromisszumkészség pénzügyekben.

Eurókötvény?

A pénzügyek felelősei természetesen nem várhattak másfél évig a francia, a német és az olasz választások eredményeire. Az Európai Rendszerkockázati Testület (European Systemic Risk Board) már 2016 végén megbízott egy szakértői csoportot az eurókötvény (European Safe Bond) kidolgozásával és a javaslat idővel a döntéshozók elé kerül. Az új pénzügyi eszköz biztonságos lenne, miután a valutaövezet 19 tagállama közösen bocsátaná ki azzal a céllal, hogy a válsággal küzdő országok ne veszélyeztessék a rendszer egészét. A jelenlegi helyzetben ugyanis az olaszoknak vagy a görögöknek a többieknél jóval magasabb kamatot kell ígérniük az államkötvényeik után, ha hitelt akarnak felvenni a nemzetközi piacokon. Miután az állampapír biztonságosnak látszó befektetés, ezért sokan vásárolják, ám ezáltal az adott ország kockázatát is könnyen "szétterítik". Ezen a helyzeten változtatna az új pénzügyi eszköz, amelyre a hitelminősítők biztosan megadnák a legmagasabb megbízhatósági fokozatot jelentő AAA osztályzatot. Az eurókötvényből vásárlók biztonságát a valutaövezeti tagállamok együttes gazdasági ereje garantálhatná.

Mindezt – bár ésszerűnek látszik – a németek egyelőre ellenzik. Aggályoskodásuk persze érthető, hiszen eddig "a déliek" nem jeleskedtek a nevezetes maastrichti normák betartásában. A tagállamok GDP-arányos államadóssága például nem haladhatná meg a 60 százalékot, ám az olaszoknál ez a mutató a 133 százalékos szintet is elérte. Ráadásul az Euromoney februári elemzése egyéb riasztó adatokat is közöl: szerintük a bankrendszer állapota miatt a "harmadik dudás" már a csőd szélén tántorog.

Ezért Macron és Merkel sietsége a reformokkal kifejezetten szükséges, s egyúttal biztató. Az Európai Unió stabilitását ugyanis nemcsak a Brexit, a menekültek vagy a hetvenkedő magyarok fenyegetik. A pénzügyi válságok története arra tanít, hogy öt perccel az összeomlás előtt még nem volt semmi baj.