antirasszista;József Attila;

Remények

Vegyetek erőt magatokon! Ezt üzente József Attila a ma emberének. Persze nem adhatta át személyesen, egyik legautentikusabb tolmácsolója, Jordán Tamás mondta el. Annak az ünnepségnek egyik fénypontjaként, ahol őt és még kilenc jó embert - művészt, írót, jogászt, polgármestert -, valamint két intézményt és egy újságot - a 168Órát - tüntettek ki Radnóti Miklós Antirasszista Díjjal. Jordán utalt is rá, hogy az 1924-ben született vers (A számokról) mintha napjainkhoz szólna. Mert az idézett sor után így folytatódik: "És legelőször is / A legegyszerűbb dologhoz lássatok - / Adódjatok össze, / Hogy roppant módon felnövekedvén, / Az Istent is, aki végtelenség, / Valahogyan megközelítsétek".

A közönség, ott a díjátadón meghallotta, és értette, amit kellett. De az sem volt véletlen, hogy minden megszólaló az aktualitásokról beszélt. A közelgő választásról, az egyáltalán nem békés és nyugodt kampányról, meg arról, hogy napjainkban is szükség van a szélsőségek, a rasszizmus elleni harcra. Vagyis nem vált valóra az a jó évtizedes remény, hogy ezek a fogalmak éppúgy elavulhatnak napjainkra, mint Örkény egypercesében a háború.

És nemcsak a díjazottakat kellett ünnepelni ezen az eseményen, hanem azt is, hogy együtt állt a színpadra és mondott beszédet egy püspök meg egy rabbi. Beer Miklós és Kardos Péter - mindketten régi Radnóti-díjasok - szavai még ki is egészítették egymást. A váci püspök azt emelte ki, hogy az emberek - bármennyire hihetetlennek látszik - egyenlőek. A főrabbi pedig arra szólított mindenkit, hogy ne féljen kiállni a véleményéért, például majd április 8-án. De - tegyük hozzá - szomorú, hogy ezt egyáltalán említeni kell a mai Magyarországon.

Mondják, a vers nagyhatalom. Talán egyszer megfontoljuk József Attilát is. Felnövünk, összeadódunk és nem tekintünk senkit se istennek.