- Januárban, amikor az ön vezetésével megalakult Karácsony Gergely szakértői tanácsadó testülete, cáfolta, hogy árnyékkormányról lenne szó. Pár hete mégis felállt az árnyékkormány, amelynek ön is tagja, pedig korábban még úgy látta: Brüsszelből jobban tudna segíteni. Mi változott?
- Brüsszelben továbbra is részt veszek az unió reformjával, költségvetésével kapcsolatos vitákban. De Karácsony Gergely felkért a tanácsadó testület vezetésére, én pedig ezt komoly feladatnak látom. Ő kezdettől fogva szeretett volna árnyékkormányt, és jól látszik, hogy azokat a tárcákat vonultatja fel, amelyek miniszteri szinten hiányoznak a jelenlegi kormányzatból. Fontos dolog rámutatni, mi az, ami a legtöbb európai országban miniszteri szinten jelenik meg. Kellő hangsúlyt kell adni ezeknek a területeknek nálunk is.
- Ön a foglalkoztatáspolitikáért felelne, aminek most nincs külön minisztériuma. A statisztikák mégis jók: nőtt a foglalkoztatottság, emelkednek a bérek, 4 százalék alá csökkent a munkanélküliség.
- Ha a valóságot föl akarjuk tárni, a statisztikai mutatók mögé kell nézni. Az, hogy Magyarországon az unió átlaga alatt van a munkanélküliségi ráta, nem fejezi ki a magyar munkaerőpiac állapotát. A látszólag jó számok egyrészt a kedvező európai konjunktúrának köszönhetők, másrészt az elvándorlásnak és a közfoglalkoztatásnak. A dolgozói szegénység velünk maradt. Nagy egyensúlytalanságok, jelentős területi különbségek vannak a magyar munkaerő-piacon. Újra kell indítani a szociális párbeszédet a munkáltatók és a munkavállalók között, és új Munka törvénykönyvet kell írni.
- Mi a gond a jelenlegivel?
- Derült égből villámcsapás volt, amikor a kormány 2011-ben előállt egy olyan tervezettel, amelyet nem egyeztetett az érintettekkel, és amely elfogult volt a munkáltatókkal a munkavállalók rovására. A munkaidőre vagy a munkabiztonságra vonatkozó uniós előírásokat sem vették figyelembe, és nagyon nehezen korrigáltak. Az új Munka törvénykönyvének már a megalkotási folyamatában is konzultálni kell a munkáltatói és a munkavállalói szervezetekkel. Fel kell készülni azokra az új helyzetekre is, amelyeket a digitalizáció és az automatizáció teremt. Olyan keretet kell megalkotni, ami nem elfojtja, hanem összehangolja az innovációt az európai normák között történő vállalkozással és foglalkoztatással.
- Milyen egységes keretet lehet adni egy olyan munkaerő-piacnak, ahol egyszerre van jelen az alamizsnáért teljes függőségbe taszított közmunkás, a fekete foglalkoztatásra, a túlórákra nemet mondani képtelen munkavállaló, és az az informatikus vagy mérnök is, akinek a kegyeiért versenyeznek a HR-esek.
- Érdemes szétválasztani ennek a problémahalmaznak az elemeit. A közfoglalkoztatás az elmúlt hat évben messze túlterjedt az indokolható kereteken. Ez rendkívül költséges, és olyan zsákutcába zárja az embereket, ahonnan nincs esélyük visszakapaszkodni az elsődleges munkaerőpiacra. Sőt, sokakat a munkaerőpiacról löknek a közmunkába, pusztán azért, hogy kevesebbet kelljen fizetni nekik. Ez elfogadhatatlan. A közmunkásokat fel kell szabadítani: minden munkaügyi szabálynak vonatkoznia kell rájuk, beleértve a minimálbért is. Ez a költségeket tekintve nem jelentene nagyon nagy ugrást, mivel nagyjából kétharmadukat vissza lehet integrálni az elsődleges munkaerő-piacra.
- Hogyan? A felük legfeljebb nyolc általánost végzett.
- Ennek feltétele egy olyan foglalkoztatási szolgálat, amely képes összehangolni a keresletet és a kínálatot, és személyre szabott megoldásokat nyújt munkahely vagy átképzés formájában. Az aluliskolázottság itt valóban komoly probléma, ezt a réteget ráadásul a tankötelezettség korhatárának leszállítása újratermeli. A tankötelezettség korhatárát fel kell emelni, invesztálni kell a közoktatásba és a felnőttképzésbe is, főként a hátrányos helyzetű térségekben. Külön figyelmet kell fordítani a fiatalokra. Az Európai Unió az ifjúsági garanciaprogram keretében jelentős összegekkel segíti, hogy a 25 év alattiak ne lehessenek 4 hónapnál tovább munka nélkül. Ezt támogatott munkahelyekkel, gyakornoki állásokkal, a továbbtanulás lehetőségének kinyitásával lehet biztosítani. Ezt a programot az unió a következő költségvetésében is megtartja, így bátran állíthatom, hogy a több és jobb minőségű munkahely létrehozását célzó fordulatot lényegében uniós pénzekre alapozva meg lehet valósítani. Ha beválik, a korhatárt fölemeljük 30 évre.
- Jelenleg viszont munkaerőhiány van, amit tetéz, hogy a képzett magyar munkaerő 4-5 százaléka külföldre vándorolt, zömmel éppen a fiatalok.
- A kormány lényegében lemondott azokról, akik külföldre távoztak, megnehezíti szavazati joguk érvényesítését is. Nem szabad megkérdőjelezni azt a jogát senkinek, hogy egy másik uniós országban kipróbálhassa magát, vagy többet keressen. Az viszont nem jó, ha valaki kényszer hatására vándorol ki, mert itthon ellehetetlenül a lakáshelyzete, vagy mert csak 3 hónapig kap munkanélküli segélyt.
- Ön szerint miért mennek el? Szerencsét próbálni vagy kényszerből?
- Ezt nem lehet egy okra visszavezetni. Nyilván van egy jelentős bérkülönbség, ami például az orvosoknál nagyon hamar megindította az elvándorlást. De sokan csak akkor indultak el, amikor azt látták, hogy a devizahitelből nem tudnak kilábalni, romlanak a munkakörülmények, nő a kiszolgáltatottság a munkahelyeken, romlik a politikai klíma. Rengeteg olyan vállalkozó is elment, aki az itthoni elmaffiásodott környezetben nem akart vállalkozni.
- Vissza lehet fordítani ezt a folyamatot?
- Lassítani lehet. A bérszakadékot nyilván nem lehet egycsapásra fölszámolni. De vannak olyan ágazatok, ahol az elvándorlás már a rendszer működését veszélyezteti. Ilyen az egészségügy. Ott nincs alternatívája a gyors és nagyarányú béremelésnek. De az egyéni krízishelyzetekre is figyelni kell. Ebben is fontos szerepe van a szakszervezeteknek, mert – ahol működni tudnak – hozzájuk fordulnak elsőként a bajban lévő munkavállalók. Ha viszont nincs érdemi érdekegyeztetés, a problémák nem derülnek ki.
- Az európai bérekhez való felzárkózást azért önök is ígérik, pedig még a visegrádi országokhoz képest is le vagyunk maradva.
- A visegrádi országok mindegyike sokkal gyorsabban emelte a béreket, mint Magyarország. Nálunk hat évig visszafogták a fizetéseket, majd a választások előtt hirtelen nagy mértékben megemelték a minimálbért és a garantált bérminimumot. A béremelésnek nem választási ajándéknak kellene lennie, inkább egyenletes növekedést kell biztosítani.
- Konkrétan?
- Felelőtlenség lenne konkrét számot meghirdetni. Le kell ülni a munkáltatókkal és a munkavállalókkal, és közösen megállapodni. A minimálbér fölötti bértorlódás most a fő kérdés, amin dinamikusabb bérfejlesztéssel segíteni kell.
- Mégis milyen távlatban kell gondolkozni a felzárkózást illetően?
- Nem lehet felelősséggel megmondani, hogy a magyar bérek mikorra fogják utolérni az osztrák béreket. Olyan távoli időpont lenne, hogy az ember rögtön nevetségessé válna.
- Matolcsy György megmondta: 2050-re.
- A lényeg, hogy a gazdaság növekedése továbbra is legyen az EU-átlag fölött, de ennek hozadéka ne csak egy szűk politikai csoportnál jelenjen meg, hanem minden munkavállalónál. Az, hogy se a gazdaság, se a bérek nem tudnak egycsapásra felzárkózni, nem jelenti azt, hogy ne lehetne javítani a foglalkoztatás színvonalán. A területi egyenlőtlenségekre több figyelmet kell fordítani. Olyan stratégiát kell kidolgozni, amely a képzési, közlekedési és lakhatási problémákat, a beruházásokat komplexen kezeli.
- Az eldugott borsodi zsákfaluban élőknek hogyan lesz munkája?
- Beruházókat kell odavinni, akik maguktól nyilván nem mennének oda. Erre vannak az uniós források, amelyeket nálunk eltérítettek az eredeti funkciójuktól. Nem szabad fennakadni azon, hogy az EU a jövőben a dinamikusabb régiókat kevésbé akarja támogatni. Most indult egy olyan központi program, amelynek keretében félmillió eurós támogatási keretekre pályázhatnak olyan régiók, ahol az iparvidékek átalakulása következtében súlyos válságok álltak elő. Észak-Magyarország tipikusan ilyen régió, Borsod sok ipari munkahelyet elvesztett. Az első körben meghirdetett győztesek között azonban nem láttam magyarországi régiót.
- A bérunióról mit gondol? Eltűnhetnek valaha is az országok közti jövedelmi különbségek, megvalósulhat az „egyenlő munkáért egyenlő bért” elve?
- A területi jövedelmi különbségeket a regionális gazdasági teljesítmények alakítják. Brüsszelben nincs olyan jogosítványa senkinek, hogy megmondja, hol mekkorák legyenek a bérek. Az unió ugyanakkor áttételesen segíti a bérkonvergenciát, mert fejlesztési forrásokkal támogatja az alacsonyabb jövedelmű országokat. A baj az, hogy nálunk ezeket az összegeket nem jól használják fel. Az „egyenlő munkáért egyenlő bért” elvet érvényesíteni kell, de ez elsősorban a nemek szerinti különbségről szól. Mind a területi, mind a nemek közötti kiegyenlítést segíti az erősebb szociális párbeszéd és a több kollektív szerződés. Az EU ezt is támogatja, bár tehetné hatékonyabban is.
- Apropó nők. Nem nagyon beszélnek róluk, pedig nagy létszámú és képzett munkaerő-utánpótlást jelentenének. A munkaerőpiac rugalmatlansága miatt azonban a kisgyerekes nők nehezen tudnak visszatérni dolgozni. A részmunkaidő segíthetne ebben, de az meg kevesebb bért, alacsonyabb nyugdíjat és így szegénységi kockázatot jelent. Erre úgy tűnik, még az unióban se nagyon találtak megoldást.
- Jó néhány olyan projektet láttam számos tagországban, amely a nők munkavállalását támogatta EU-s pénzből, s ezekből lehetne tanulni. Fontos, hogy a gyermekvállalás ne okozzon hátrányt a munkaerőpiacon. Ezt is tekintetbe kell venni az új Munka törvénykönyv kidolgozásánál.
- Mennyire látja esélyét annak, hogy a fenti elképzeléseit meg is tudja majd valósítani?
- Törekszünk a kormányváltásra, de ez most jelentős részben nem a munkaügyi döntések előkészítésén múlik, hanem azon, hogy az ellenzéki pártok milyen formában tudnak megállapodni, és hogy a szavazóik az egyes körzetekben mit gondolnak erről. Úgy látom, a civil társdalom lehagyja a pártvezetőket, és helyben el fogják dönteni, kik az esélyes jelöltek. Ebben a döntésben kell, hogy segítsen, amit a baloldal a munka világának reformjáról mond.
