John Osborne Dühöngő ifjúságának bemutatója a Belvárosi Színházban egy huszonöt éves emlékemet eleveníti fel. A darabot 1992-ben tűzte műsorára a Pesti Színház, „dühöngő” fiatal alkotókkal. Rudolf Péter rendezte ugyanis, a két főszerepet pedig Eszenyi Enikő és Kaszás Attila játszotta. Fiatalok voltak, tele energiával. A rendszerváltás utáni időt írtunk és mi nézők is fiatalon, sok illúzióval, új tervekkel szemléltük az eseményeket. Emlékszem akkor nagyon jól esett ez a darab, többször is megnéztem, szerettem az indulatát, a dühét. És nem utolsósorban a színészi játékot. Eszenyi Enikő és Kaszás Attila saját civil kapcsolatát, annak fülledt erotikáját, kétségeit és boldogságkeresését, ugyanakkor az összetartozás mámorát is a darabba beépülve, közszemlére tette a színpadon. Fontos, meghatározó előadássá vált.
Most Znamenák István vitte színre a művet Nádasdy Ádám új fordításában. Ez mindjárt remek ötletnek bizonyult, hiszen Osborne műve az ötvenes években született. Nem mondom, hogy poros, de mindenesetre Nádasdy fordításában az egész frissnek és mainak hat, még akkor is, ha a kezdő jelenetben, ahogy Osborne megírta, a férj , és barátja újságot olvas, miközben a feleség vasal. Félreértés ne legyen, én nagyon is újságpárti vagyok, de ma két fiatal inkább az Internetet bújja a telefonján, minthogy rituálisan a foteljeikben két tea között újságot olvas. Persze ez csak apró részlet, nem döntő. Lényegesebb, hogy elsősorban a színészeknek köszönhetően egy lüktető, élvezhető előadást kapunk.
Ötvös András és Szabó Kimmel Tamás
A mű az Európánál megjelent 1965-ös magyar kiadásának fülszövegében ez olvasható: dühöngése biztató jelenség a cinikus megalkuvás lagymatag világában. Hát igen, mondhatjuk igencsak aktuális mondat. A fiatalok lázadása, dühöngése ma is az egyetlen jel, amire építhetünk, ha már mi nem egészen fiatalok, cinikussá és lagymataggá váltunk. De a személyes megjegyzéseket elhagyva és nehogy valaki magára vegye, nagyon jó nézni a színészi összjátékot. Szabó Kimmel Tamás Jimmy Porter szerepében képes dühöngeni, van hozzá ereje, intellektusa, kitöréseit nem megjátssza. Egyszerűen nem tud nyugton maradni. Neki semmi sem jó, persze ez egyszerre unaloműző játék, időtöltés és a tehetetlenség levezetése. Az Alisont alakító Kovács Patrícia megint képes meglepni a nézőt. Elsősorban a nagyon is beszédes hallgatásával. Ahogy az elején hosszú ideig minden idegszálával a feladatra koncentrálva némán vasal, abban minden benne van, a jelenlét, az elfogadás, a figyelem, a szeretetvágy. És bármi történik, ez végig kitart. Ötvös András, aki Cliffet játssza nagyon sok színt megmutat magából. Benne van a kíméletlen játszadozásban, miközben harmadikként sok mindent józanabbul lát a többieknél. Járó Zsuzsa a feleség manipulátor barátnőjének szerepében kellően számító és kíméletlen. Eljátszik mindent, a segítő jóindulatot, a csábító démont, de úgy tűnik egyik megnyilvánulása sem igazi.
Jimmy Porter mondja a darab vége felé: az éhezik, akinek nem kéne, azt szeretik, aki nem érdemli, és az hal meg, akiért kár. Attól tartok ez már mindig csak így marad, de a dühöngést, a lázadást ettől még nem spórolhatjuk meg.
