ellenzék;jelöltek;koordináció;

2018-03-26 07:03:00

Koordinációs közeledés

Karácsony Gergely koalícióba hívta a DK-t és az LMP-t, miközben az ellenzék több fővárosi kerületben is közelebb került az egyeztetett induláshoz.

– Van szövetség, árnyékkormány, felkészült szakmai csapat és van nyitottság arra, hogy a programunkat a következő országgyűlésben a demokratikus ellenzéki pártokkal közösen megvalósítsuk – így jelentette be Karácsony Gergely, hogy az MSZP-P 100 pontos programját vasárnap elküldte az LMP és a DK vezetőinek. A szocialisták és a Párbeszéd közös miniszterelnök-jelöltje szerint készen állnak arra, hogy a mostani szövetségük a parlamentben tovább bővüljön, és Karácsony azt szeretné, hogy a kormányprogramja legyen az alapja egy esetleges kormány koalíciónak.

Gyurcsány Ferenc pártjától megtudtuk, hogy nem zárkóznak el Karácsony ajánlatától, de csak a napokban értékelik majd a programot. Az LMP eddig nem reagált Karácsony kezdeményezésére.

Mindeközben országosan nehézkesen megy az ellenzéki pártok együttműködése, helyi szinten, főleg a fővárosban ugyanakkor közelebb kerültek megoldáshoz. Az első lépést Juhász Péter, az Együtt elnöke tette, aki visszalépett a Belvárosban.

– Teljesen mindegy, hogy milyen pártérdek miatt nem hívják vissza pártok a jelöltjeiket, ezzel a Fideszt segítik hozzá a győzelemhez, vagy ha így folytatják, akár a kétharmadhoz. Káros ez a magatartás akár a kampányfinanszírozás, akár a töredékszavazatok maximalizálása, akár bármely más magasztos eszmének beállított maszlag indokolja döntésüket. Az ellenzéki jelöltek egymással szembeni indításával elárulják a közös célt, az Orbán-rendszer megdöntését – így indokolta döntését az Együtt elnöke, hangsúlyozva, hogy pártja ezzel példát szeretne mutatni az ellenzéknek, ő pedig a jelölteknek.

Juhász szerint a Belvárosban egyértelműen ő volt a legnépszerűbb jelölt, de a Fidesz lejárató kampánya lehúzta a népszerűségét a többiekéhez. Arról viszont az Együtt elnöke nem beszélt, hogy a Gulyás Márton-féle Közös Ország Mozgalom helyi felmérése szerint kérdéses volt, valóban ő-e a legnépszerűbb. Eszerint ugyanis az MSZP-P-s V. Naszályi Márta 18, az LMP-s Csárdi Antal 13, a Momentumos Fekete-Győr András 10, Juhász Péter 9, a jobbikos Losonczy Pál pedig 8 százalékot szerezne, ha mindenki indulna. Juhász azt várta a pártoktól és azok vezetőitől, hogy kövessék a példáját, tegyék félre a pártjuk érdekeiket, és gondoljanak a választók akaratára.

Juhász gesztusa után hamar felpörögtek az események: az Eleven Emlékmű meghívását (tudósításunk a 4. oldalon) a Szabadság térre a Jobbikon kívül, az összes ellenzéki párt jelöltje elfogadta. Fekete-Győr András a Momentum vezetője elmondta, hogy egyeztettek V.Naszályi Mártával (MSZP-Párbeszéd) és Csárdi Antallal (LMP). Fekete-Győr az új helyzetre tekintettel javasolta, hogy a választás előtti utolsó héten készüljön közvélemény-kutatás a körzetben, és az ellenzékiek annak javára lépjenek vissza, aki a legnagyobb támogatottságnak örvend. Fekete-Győr ötletével elvileg a másik két ellenzéki jelölt is egyetértett, de ahhoz, hogy végleges választ adjanak, egyeztetniük kell a pártjukkal – mondta V. Naszályi és Csárdi jelenlétében a Momentum elnöke. „Mind a hárman készek vagyunk visszalépni” – hangsúlyozta.

Vélhetően Juhász Péter lépéséhez kapcsolódóan a Momentum Csepelen gesztust tett az Együttnek. Dukán András Ferenc, a párt helyi jelöltje visszalépett az együttes Szabó Szabolcs javára. "Csepelnek az az érdeke, hogy ne Németh Szilárd képviselje a parlamentben.” – fogalmazott. A KOM felmérése alapján a fideszes pitbullt csak ellenzéki összefogással győzhetik le a választókerületben, ugyanakkor a legnagyobb támogatottsággal bíró jelölt szerintük a szocialista Bangóné Borbély Ildikó lehetne. Dukán lépése ennek ellenére érthető, hiszen a Közös Ország Mozgalom szerint habár magasabb elsődleges szavazataránya miatt Bangóné tűnik a legesélyesebb baloldali jelöltnek, Szabó Szabolcs nagyobb arányban képes integrálni az ellenzéki szavazókat a szocialisták jelöltjénél.

– Bízom abban, hogy az elkövetkező napokban város- és országszerte minden ellenzéki párt valóban tesz azért, hogy egymás javára visszalépve elősegítsük a kormányváltást, mert minden választópolgár ezt követeli tőlünk – fogalmazott Szabó.