Vranjes szégyelli magát

Publikálás dátuma
2018.03.27. 07:54
Ljubomir Vranjes (fekete pólóban) ígéri, csapata nem adja fel Fotó: Molnár Ádám

Szégyelli magát Ljubomir Vranjes, a Telekom Veszprém férfi kézilabdacsapatának vezetőedzője a dán Skjern otthonában vasárnap 32-25-re elveszített Bajnokok Ligája-nyolcaddöntő után. Együttese nagyon nehéz helyzetből várja a szombati veszprémi visszavágót.

"Gratulálok a Skjernnek, nagyon jó meccset játszott, megérdemelten nyert - mondta a szakember a veszprémiek hivatalos honlapján. - Néhány játékosunk nem érte el azt a szintet, amelyet megszoktunk. Tudtuk, hiszen láttuk korábban, hogy a Skjern jó csapat. Úgy gondolom, hogy sokan alábecsülik őket, de mi nem tettük. Pontosan tudtuk, hogy milyen jók voltak eddig és nagyon jól felkészültünk ellenük mentálisan és taktikailag egyaránt. Be kell vallanom, hogy egy kicsit szégyellem magam a teljesítményünk miatt, egyáltalán nem vagyok elégedett. De egy találkozó még hátra van jövő hétvégén, és természetesen megpróbáljuk a legjobbunkat nyújtani otthon a saját közönségünk előtt. Nagyon szeretnék egy másik csapatot látni a részünkről a jövő hétvégén."

"Ellenfelünk játszott úgy, ahogy nekünk kellett volna - értékelt Mikler Roland, a veszprémiek válogatott kapusa. - Sok hibát követtünk el támadásban, amikből indításgólokat kaptunk. Van egy hetünk, hogy felkészüljünk, és egy meccsünk, hogy megnyerjük ezt a háborút."

A dánok szakvezetője, Ole Nörgaard érthetően elégedett volt az eredménnyel és csapata teljesítményével.

"Büszke vagyok arra, amit ma tettünk - hangsúlyozta a szakember. - Legyőztük Európa egyik legjobb csapatát. Nyilvánvaló, hogy nem az volt a célunk, hogy 7 góllal nyerjünk. A célunk az volt, hogy jó teljesítményt nyújtsunk. Ezt sikerült megtennünk, és a célunk, hogy ezt megismételjük Magyarországon. Tisztában vagyunk vele, hogy az egy teljesen más feladat lesz, hiszen egy teljesen más csapat vár majd ott ránk. Minden játékosomra büszke vagyok."

Szerző

Kísérletezne a kapitány Skócia ellen

Publikálás dátuma
2018.03.27. 07:53
Kazahsztán földre küldte a magyarokat Fotó: Molnár Ádám

A Kazahsztán elleni, pénteki vereség után Georges Leekens második megmérettetése következik a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitányaként ma este, amikor a nemzeti tizenegy barátságos mérkőzésen Skóciát fogadja 20 órától a Groupama Arénában (tv.: M4 Sport).

A skótok megérkeztek.

Mindezt a kifeszített zászlókkal és népi hangszerük által kibocsájtott hangos dudaszóval is jelezték a fővárosi Mozsár utcában található skót pub előtt, ahol már hétfő kora délután is futballmezbe és skót szoknyába öltözött szurkolók gyülekeztek. A drukkereken kívül ekkor természetesen Budapesten tartózkodott Skócia nemzeti csapata is, amely tegnap a párharc helyszínén, az Üllői úti stadionban tréningezett.

A skótokat felkészítő Alex McLeish Leekenshez hasonlóan pénteken debütált kapitányként, illetve további hasonlóság, hogy mindezt vereséggel tette (Skóciát a világbajnoki résztvevő Costa Rica verte 1-0-ra a Hampden Parkban). McLeish akkori kezdőcsapatából hárman megsérültek, így Grant Hanley, Matt Ritchie és Scott McTominay sem tarthatott a többiekkel Magyarországra.

"A skótok már nem a korábban rájuk jellemző stílusban játszanak, hanem sokkal kombinatívabb módon. A Costa Rica elleni meccsüket alaposan kielemeztük, felkészülten várjuk őket. Szeretnék új játékosokat is megnézni, úgyhogy várhatók változások a kazahok elleni mérkőzéshez képest – nyilatkozta tegnap Telkiben Leekens, aki egy mondat erejéig még utalt a Kazahsztán elleni 3-2-es vereséget okozó megingásokra is. - A jövőben egyszerűen nem követhetünk el olyan hibákat, mint legutóbb, ezek sokkolóak voltak a szurkolók, a csapat és a stáb számára is. "

A tegnap délutáni adatok szerint egyébként az újabb fájó kudarc ellenére is több jegyet adtak el a magyar–skótra, mint a pénteki találkozóra (Kazahsztán sikerét nagyjából 6500-an láthatták a lelátón, keddre lapzártánkig 9000 belépő fogyott), kérdés, hogy a legutóbb 60 perc után kivonuló szurkolótábor ismét a csapat mellé áll-e.

"Mindannyian szeretnénk javítani és jól teljesíteni. A holnapi meccs számunkra egy utolsó lehetőség arra, hogy újra magunk mögé állítsuk a szurkolóinkat és megmutassuk nekik, hogy igenis képesek vagyunk nyerni. Több lesz ez egy barátságos meccsnél" – fogadkozott a Vasas háromszoros válogatott futballistája, Hangya Szilveszter.

Egy kis statisztika
A keddi lesz a két csapat kilencedik összecsapása, négy magyar siker mellett két-két döntetlen és skót siker a mérleg. A nemzeti tizenegy ötödször fogadja Skóciát, amely még nem nyert Magyarországon.

Szerző

Haknimező

Publikálás dátuma
2018.03.27. 07:52
Kínos vereséggel mutatkozott be a válogatott kispadján Georges Leekens (bal szélen) szövetségi kapitány Fotó: Molnár Ádám
A magyar labdarúgó-válogatott kevesebb mint egy év alatt kikapott Andorrától, Luxemburgtól és Kazahsztántól.

Nagy a felzúdulás a labdarúgó-válogatott siralmas évkezdete miatt, de ez csak a magyar lakosság elenyésző hányadára igaz, honfitársaink többségének fogalma sincs arról, kik játszottak – pardon: léptek pályára –, s hogy kiálltak egyáltalán Kazahsztán legjobbjai ellen. A Nemzeti Sport olvasói a nem létező magyar futball iránt még érdeklődők közé tartoznak, és a lap felhívására, hogy „osztályozza a játékosok teljesítményét!”, az 1-től 10-ig terjedő skálán a következő átlag érdemjegyeket adták a 3-2-es vereséget „kivívóknak”: Gulácsi 3,33 – Bese 2,08, Otigba 3,11, Fiola 2,11, Botka 2,15 – Ugrai 2,3, Kleinheisler 2,91, Elek 2,43, Dzsudzsák 2,8 – Szalai 3,42, Nikolics 2,98. Cserék: Lovrencsics 2,95, Hangya 2,66, Németh 3,78, Pátkai 2,2, Pintér 2,34, Böde 2,92. Talán említeni sem kell: a 2,11-es vagy a 3,78-as középérték olyan tartomány, amely annyit mond a delikvensről, hogy nem rúgott egyeneset a labdába, nem érdemes mezt húznia, és így tovább.

De ha már a régiónál tartunk, érdemes eltűnődni azon, miféle alapossággal választ a válogatottnak ellenfelet az MLSZ. Elképzelem, amint az illetékes urak komor tekintettel állnak az asztalra kiterített világranglista fölött, s buzgón mérlegelik: Libéria, Kazahsztán, Etiópia, Egyenlítői Guinea, Antigua és Barbuda... Látható, milyen környezetben helyezkedik el a 136. helyen „jegyzett” kazah csapat, de nincs mese, a legközelebbi évadnyitón ennél is lejjebb kell menni – felkészül: Myanmar, Burundi, Lesotho –, mert a most preferált övezet már túl erős a fiúknak. Egyikük háborgott is Luxemburg után, hogy miért küldte aknamezőre a csapatot a szövetség, mert azon a mérkőzésen nyerni nem, csak bukni lehetett. (Feltehetően van, akinek dereng: akadt már egy-két együttes a labdarúgás történetében, amely valamiképpen átvészelte a honfitársunk szerint olyannyira veszedelmes luxemburgi kirándulást.)

Magam azért látok pozitív jeleket is, hogy a magyar labdarúgás utóbbi évtizedeinek legtöbbször elhangzott mondatát idézzem. Jó, háromnegyed éven belül sikerült kikapni Andorrától, Luxemburgtól és Kazahsztántól. De, kérem tisztelettel, Andorrában még gólt sem szerzett a társaság, Luxemburgban viszont már pöttyintett egyet, a kazahoknak meg menthetetlenül bevágott kettőt. Igaz, egyre több gólt is kapott a kompánia, de egyszerre nem javulhat minden... Illetve, dehogynem. Dumában. Az MLSZ üres refrénje szerint szüntelen a fejlődés, miközben az állapotok összessége nem tetszik idillinek, legföljebb taóparadicsominak.

Apropó, vajon hányas átlag osztályzatot adna a magyarországi műfutball még megmaradt érdeklődői közössége a szövetségnek? Milyen érdemjeggyel kellene beérnie a szervezetnek, mondjuk, a kapitány kiválasztásáért? A döntés a szakvezető kilétéről nyilván ugyanolyan mélyreható megfontolás alapján születik, amilyen hallatlan gondossággal szemeli ki a testület a nemzeti együttes barátságosnak tűnő ellenfeleit. A legújabb felkért személy a belga Georges Leekens, aki csupán a 2000-es években tizennégyszer váltott munkahelyet, azaz – noha májusban már hatvankilenc éves lesz – feltétlenül mozgékonyabb a magyar válogatott tagjainál. Ám a 24.hu máris azt írta róla: „Teljes homályban van.” Kétségkívül úgy fest, akár Willie Clark és Alfred Lewis, a két Napsugár fiú. Csak hát amíg hajdanán a Madách Kamarában klasszikus előadás született Feleki Kamill és Balázs Samu főszerepésével, addig a szövetség komédiatagozata, úgy fest, olcsó kabarét állít a színpadra a világot körbehaknizó öregfiú főszereplésével (is). Ettől még előfordulhat, hogy a legközelebbi nemzeti ünnepen Leekenst állami kitüntetéssel jutalmazzák, akár Bernd Storckot március 15-én. Elvégre Andorra az előkelő 130., Kazahsztántól kikapni – pláne itthon – nagyobb bravúr.

Ma este Skócia válogatottja a rivális. Nem illik a sorba, hiszen a FIFA-lista 32. helyezettje. Mégsem kakukktojás, mert Eb-n 1996, vb-n 1998 óta nem járt. Azt persze nem merem mondani, hogy ilyen partner kell nekünk, ilyen partner pompás...

Mert már azt is megtanultuk: el a kazahhal Magyarországtól!