Észak-Korea;kisvezér;

2018-03-28 19:46:00

Kis vezér a zöld vonaton

Fotó: AFP

Fotó: AFP

Igaznak bizonyultak a találgatások, a rejtélyes zöld vonat, amely néhány napja Kínába érkezett, nem akárki érkezését jelezte, hanem a kis vezérét. A kínai sajtó helyi idő szerint kedden erősítette meg, hogy Kim Dzsong Un észak-koreai vezető az országban járt: vasárnaptól szerdáig tartó vizitje „nem hivatalos” látogatásnak minősült – írta a Hszinhua. Szimbolikus jelentőségű, hogy a szövetségesnél járt – amely szintén kemény büntetőintézkedéseket foganatosított Észak-Koreával szemben annak nukleáris programja miatt –, hiszen ez volt az első külföldi útja, mióta 2011-ben átvette a hatalmat.

A The Guardian tudósítása szerint Kim tárgyalt Hszi Csin-ping kínai elnökkel, és hangsúlyozta: elkötelezett a Koreai-félsziget atomfegyver-mentesítése mellett, mindaddig, amíg ez összhangban van az államalapító, Kim Ir Szen, és az őt követő Kim Dzsong Il elképzeléseivel.

A tavalyi évet fémjelző harcias retorikával ellentétben az észak-koreai vezető már-már diplomatikus hangot ütött meg, s elmondta, a félszigeten „egyre jobb a helyzet”, a denuklearizáció sem elképzelhetetlen. A BBC szakértője szerint az, hogy Kim a kínai elnök vendégeként ilyesmit nyilatkozott a sajtónak, annak a jele, arcvesztés nélkül szeretné megvalósítani a nukleáris leszerelést.

A nemzetközi büntetőintézkedéseket gazdaságilag mindinkább megérző Phenjan az elmúlt hónapokban alábbhagyott a fenyegetésekkel, és a nukleáris valamint rakétakísérletekkel, s a nyitás politikáját követi. Mint az emlékezetes, a Dél-Koreában rendezett olimpiai játékokon a két Korea egy zászló alatt vonult, s a Pjongcsangba küldött észak-koreai delegáció tagja volt Kim Dzsong Un húga is. A hivatalosan még háborúban álló felek között itt közvetlen tárgyalások zajlottak, amelyek két találkozó előtt is megnyithatták az utat: a tervek szerint áprilisban találkozik Kim Dzsong Un és Mun Dzse In dél-koreai államfő, májusban pedig Donald Trump amerikai elnökkel találkozhat az észak-koreai vezető.

Michael Kovrig, a Nemzetközi Válságcsoport szakértői intézet északkelet-ázsiai elemzője szerint „pozitívum, hogy Phenjan késznek mutatkozik a párbeszédre”, ám még akadnak kihívások: olyan bizalomnak kell kiépülnie a felek között, hogy Kim biztonságban érezze magát és hatalmát ahhoz, hogy valóban lemondjon az atomfegyverekről.