Három forgatókönyv

Ahogy közeledünk a választások felé, egyre élesebben kirajzolódik előttünk a választások három forgatókönyve, és egyre markánsabban belép az ellenzék győzelmének lehetősége. A forgatókönyvek változásának megvan a maga belső dinamikája, ami visszatükrözi a közvélemény gyors és radikális átalakulását a legutóbbi hónapokban.

A legrégebbi forgatókönyv még a Fidesz kétharmados győzelméről szólt, amit korábban sokan csak tétován kérdőjeleztek meg a Fidesz egyszerű parlamenti többségének forgatókönyvével. Ez a második forgatókönyv az elmúlt hónapban olyannyira közkeletűvé vált, hogy már a Fidesz pusztán relatív többségének lehetősége is egyre gyakrabban felvetődött. A Fidesz kormányképes többségének az elvesztése ugyanakkor átvezetett a harmadik forgatókönyvhöz, a teljes ellenzék többségéhez különféle variációkban. Ennek előtérbe kerülését igencsak jelzik a felforrósodó viták arról, hogy a demokratikus ellenzék tudna-e, akarna-e a Jobbikkal együtt kormányozni. A Fidesz győzelmében való hit fokozatosan megroppant a választók tömegeiben, s ez a folyamat felerősödőben van, ami azért is fontos, mert az ingadozó választók tekintélyes része csak az utolsó héten dönt, hogy részt vesz-e a választáson, s melyik pártra és egyéni jelöltre szavaz.

A március 15-i ünnepségeken a Fidesz már a pánikból rendezett főpróbát, amiről a leginkább Orbán elhíresült fenyegetése tanúskodik. Ez a fenyegetés, ami itthon és nemzetközileg hosszabb távon is rátapad majd Orbánra, azért fontos, mert az ő antidemokratikus beállítódásának a legtöményebb megfogalmazása. Ám ez a beígért bosszúhadjárat legalább annyira szolgált a pánikba esett fidesznyikek megnyugtatásra, akik jogosan félnek a vereség utáni elszámoltatástól, mint az ellenzék elrettentésére. Valójában ez a fenyegetőzés tovább növelte a bizonytalanságot és a pánikot a Fidesz táborában, mivel korábban, a kétharmados győzelmi várakozás korai mámorában számukra fel sem merült, hogy a „lopott holmi” ügye, a nyolc év minden gyalázata a választási vereség nyomán napirendre kerülhet - az Orbán által felsorolt erkölcsi, politikai és jogi vonatkozásban.

A kétharmados forgatókönyv bűvöletében kormánykörökben a választás eleve lefutottnak tűnt, és a Fidesz tábor összetartása látszott a legfőbb feladatnak. A megosztott ellenzék mellett akár a csökkenő választótábor esetén is biztosnak volt tekinthető a kétharmados győzelem, ahogy ez 2014-ben történt. Ráadásul a választási rendszerbe már beépített akadályok – a „strukturális választási csalások”, mint például a környező államokban élő és a Nyugaton dolgozó magyar állampolgárok szavazási lehetőségeinek megkülönböztetése – mellett újabb szervezett választási csalások intézményesültek a kamupártok és jelöltjeik erőteljes verbuválásával és színre lépésük ügyetlenül titkolt kormányzati támogatásával. Ez a választási szemétkosár ugyan már kiborult, de a kamupártok többsége megúszta, és ez jelentősen torzítani fogja, s egyben delegitimálja a választások eredményét. A 2018-as magyar választás úgy vonul majd be az EU politikai történetébe, mint minden idők legszégyenletesebb uniós választása, amely sem nem szabad, sem nem tisztességes, és erről most már egész Európa tud.

Ez a történet azonban kontraproduktív is a Fidesz számára, mivel minden választópolgár szükségképpen meghallotta a képtelennél képtelenebb eseteket a kamupártok képviselőjelöltjei körül a maga választókerületében is. Az álságos szereplők tolongása egyrészt a Fidesz támogatóinak lemorzsolódása, passzivitásba vonulása, másrészt az ingadozók aktivizálása és a kormányzattal való szembefordulása felé sodor. A politikai bábszínpad feltárulása a második forgatókönyv szerint a kétharmad helyett valamiféle bizonytalan Fideszes győzelmet valószínűsíthet, akár egy gyenge relatív többséggel.

A Fidesznek azonban egy gyenge győzelem felér egy gyenge verséggel, hiszen Orbán „bársonyos diktatúrája”, vagy „homlokzat demokráciája” csak a kormányzati teljhatalom és a szolgáló parlament esetén működik, mert strukturálisan képtelen mindenféle érdemi politikai együttműködésre. Keringenek persze híresztelések arról, hogy a Fidesz gyenge győzelme esetén milyen koalíciós partner jöhet szóba. Érdemben persze leginkább a Jobbik vetődött fel, de kérdéses, hogy a Jobbiknak lesz-e kedve ahhoz, hogy a Kisgazdapárt mintájára megismerje a Fidesz halálos ölelését.

Mindezek a folyamatok a Fidesz társadalmi támogatottságának fokozódó lebomlása és belső elbizonytalanodása felé mutatnak. A Fidesz megroppanása és visszaszorulása mindenképpen elkezdődött, a harmadik forgatókönyv belépése attól függ, hogy ez a tömeges felháborodás mennyire halad előre és gyorsul fel a választások időpontjáig. Az utóbbi hetek botránykrónikája, a szervezett kormányzati bűnözés feltárulása és a legkorruptabb uniós kormány címének elnyerése mindenképpen a kormányváltó hangulat erősödése irányába hatott. Ezerszer elhangzott már az utóbbi hetekben, mégis újra el kell mondani, hogy ebből akkor kerekedik ellenzéki győzelem, ha jelentősen megnő a választási részvétel. Ez egy önmagát felerősítő spirál, mivel minél jobban kitűnik a Fidesz pánikba esése a feltáruló rendszerszintű korrupciós ügyek és a látványos kormányzati botrányok nyomán, annál inkább növekszik a közvélemény felháborodása és az ingadozók is egyre jobban belátják, hogy érdemes szavazni, mert ez a parazita társaság megbuktatható.

Az ellenzéki győzelem eléréséhez nagyon fontos fordulat az, hogy a demokratikus ellenzék megfiatalodott, kétféle értelemben is. Fiatalos arcot öltött az MSZP-P kampánya, és egyre gyakoribbá váltak a fiatalok tüntetései is, amire kormányzati körökben igen idegesen reagáltak. A választási kampány finisében mindjobban előtérbe került a fiatalok tömeges kivándorlásának problémája, s egyben a nyugaton dolgozó magyarok politikai aktivitása és választási kedve is felerősödött. Érlelődik a remény, ezért Karácsony Gergely árnyékkormányának készen kell állnia arra, hogy kijöjjön az „árnyékból”, mert a Fidesz április 8. után mindenképpen csak árnyéka lesz önmagának.