Állásfoglalást adott ki az Európa Tanács a "lengyel ügyben"

A lengyel bíróságok munkáját érintő reformintézkedések nem felelnek meg az Európa Tanács korrupcióellenes normáinak, így foglaltak állást az Európa Tanács (ET) korrupcióellenes szakértői csütörtökön kiadott nyilatkozatukban - informál az MTI.

A strasbourgi székhelyű Európa Tanács korrupcióellenes szakértőkből álló csoportjának (GRECO) véleménye szerint a lengyel igazságszolgáltatást érintő intézkedések nem szavatolják kellőképpen az érintett terület függetlenségét.

A szakértői csoport aggodalmát fejezte a ki legfelsőbb bíróság tagjai kinevezésének módja és a nyugdíjkorhatáruk megváltoztatása, valamint a lengyel elnök túlzott befolyása miatt a bírák mandátumának meghosszabbításában. Azt javasolták, hogy az új nyugdíjkorhatárra vonatkozó szabályozást ne alkalmazzák a már hivatalban lévő bírákra, beleértve a legfelsőbb bíróság bíráit, és politikai befolyástól mentesen biztosítsák a bírák mandátumának nyugdíjkorhatáron túli esetleges meghosszabbítását.

A GRECO arra is felszólította Lengyelországot, hogy módosítsa a legfelsőbb bírósági bírák ellen folytatott fegyelmi eljárások menetét annak érdekében, hogy ki lehessen zárni a jogalkotói és végrehajtói hatalmi ág esetleges jogosulatlan beavatkozását ezen eljárásokba. A jelentés továbbá bírálta az igazságügyi miniszternek az igazságszolgáltatás munkájához fűződő túlzott mértékű jogköreit, különösen az ügyek kiosztásának módját illetően.

Az utóbbi időben számos bírálat érte a lengyel kormányt, elsősorban amiért sokak szerint csorbítani kívánja az igazságszolgáltatás függetlenségét. (Varsó szerint a vonatkozó törvénymódosítások tökéletesen megfelelnek a jogállamiság alapelveinek.)

Az Európai Bizottság a jogállamiság rendszerszintű megsértésének kockázata miatt decemberben megindította az uniós alapszerződés hetes cikke szerinti, eddig nem alkalmazott eljárás előkészítését Varsóval szemben. Az Európai Parlament (EP) március elején üdvözölte az eljárás megindítását Lengyelországgal szemben. A hetes cikk olyan, többlépcsős eljárást tesz lehetővé, mely - az uniós alapértékek súlyos és módszeres megsértése esetén - végső esetben akár az érintett állam szavazati jogának a felfüggesztésével is járhat, ehhez azonban az összes többi tagország egyhangú támogatására van szükség, amit szakértők szinte kizártnak tartanak.

Szerző

Momentumos visszalépés MSZP-s javára Miskolcon

Dudás Norbert, a Momentum képviselő-jelöltje szerda este visszalépett Varga László, az MSZP-Párbeszéd jelölt javára a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei 2. választókerületben, ami Miskolc egyik felét fedi le. A döntést a Momentum megyei elnöke, Szopkó Tibor posztolta a facebookon, amint éppen kezet fog Varga Lászlóval. Lépésüket a kormányváltás fontosságával indokolta, arra biztatva a szavazókat, hogy április 8-án az egyetlen esélyes ellenzéki jelöltre, Varga Lászlóra szavazzanak. A taktikaiszavazas.hu oldalon a Vargát választók arányát 26 százalékra becsülték 7 százalékkal lemaradva a jobbikos Pakusza Zoltán mögött, a Dudásra való szavazási hajlandóságot 3 százalékra becsülték, míg az LMP-s jelöltet, Doszpoly Botond Lászlót 5 százalékra. Varga László 2006 óta országgyűlési képviselő az MSZP frakciójában. 