Bándy Sándor: Mi történik velünk? (IV.)

Publikálás dátuma
2018.03.31 09:30
Békemenet Fotó: Németh András Péter

Nézem a híreket, sétálok a piacon, ahol a pártok standokat állítottak és mindenütt hiszti, hazudozás, hülyítés, hőzöngés. Ma már nem lehet egy normális választási kampányt lefolytatni. Ugyanakkor így egyszerű döntés elé nézünk április 8-án: az egyik oldalon javaslatok az egészségügyi, oktatásügyi, szociális- és gazdasági kérdések megoldására, míg a kormányoldalon gyűlölet-, félelem-, és hisztériakeltő hazugságok. Mégis az utóbbi vezet a közvélemény-kutatásokban. Mi történt velünk?!

Mostanában olvastam Károlyi Mihály igen tanulságos levelezését. A gróf birtokait és vagyona nagy részét szétosztotta nincstelen emberek között, segített a bajba jutottaknak, mondhatni, egy anti-Orbán volt - nem meglepő, hogy ennyire utálják. Az utolsó kötet volt a legérdekesebb, ahogy kiváló értelmiségiek azt figyelték, hogyan foszlik szét a demokrácia reménye 1945 és 1949 között. Egyik levelében Rákosi Mátyás nyugtatgatta Károlyit, hogy ne dőljön be a hazugságoknak, mert a haza ellenségei mindenféle hazugságokat terjesztenek. Napjainkban a kormány szóvivője hasonló szavakkal nyugtat nyugati politikusokat.

Jogosnak tűnhet a felvetés, hogy nem lehet a két helyzetet összehasonlítani. Kialakulóban volt a hidegháború, egy rettenetes keleti diktatúra állt Rákosiék mögött, alakult az egypártrendszer és elnyomógépezete. Tagadhatatlan, sok minden változott az elmúlt 70 év alatt. Mégis, január végén jeles társadalomtudósok figyelmeztettek, hogy egy újabb egypártrendszer van kialakulóban. Nem visz el senkit az ÁVO, de az is elég, hogy valaki elveszítse állását, vagy csak az, hogy - tanulva mások esetéből - az emberek féltsék munkájukat, családjuk megélhetését. Kétezer éve írta Ovidius, hogy "Jól jár, aki jól lapul" ("Jól élt, aki jól elrejtőzve élt", Ovidius: Tristia - a szerk.) és ez ma is érvényes megfigyelés.

Orbánék tudják, hogy több nem is kell. És ha megnyerik a választást és a Fidesz-körökből kiszivárgó elképzelések igaznak bizonyulnak, a média, a bíróság, és minden más független intézmény és szervezet vagy a központi akarat szerint fog tenni, vagy sehogy sem fog tenni.

Kormányunk szerint mindenhol ellenségek leselkednek ránk, akik tönkre akarnak tenni minket. Az ellenzéki pártok, emberjogi szervezetek, az Európai Unió, az ENSZ, mind mind ellenünk vannak. "Önökön is múlik, hogy egy idegen politikai és gazdasági érdekeket képviselő bábkormány vagy független, nemzeti kormány fogja vezetni Magyarországot" – mondta Orbán március 6-án egy gazdaságpolitikai fórumon.

A demokrácia sebezhetősége

"Alig lehet ráismerni. Emlékszel milyen jól nézett ki? Korábban is voltak bajai, meg hát mi sem figyeltünk oda eléggé. Pedig tudtuk milyen nehéz évtizedek vannak mögötte. Már egy csomó mindent kivettek belőle."

Két hölgy beszélgetett a váróteremben és egy pillanatig azt hittem, hogy bajlódó demokráciánkról van szó. Ha visszagondolunk, milyen volt az új parlamenti élet 1990-ben, valóban nem lehet ráismerni. Mára kivették a fékek és ellensúlyok intézményeit, melyek a demokrácia egészségét őrizték. "Tény, hogy nálunk nagyon súlyos betegségtüneteket mutat a jogállamiság", állítja Bárándy Péter (168 óra).

Mai is aktuálisak a szociáldemokrata Faragó László írásai. Több cikkében foglalkozott a demokráciával, tudta, hogy itt egy tanulási folyamatról van szó. "A demokrácia kilátásai” c. írásában (Szocializmus, 1946. március-április) rátapintott a demokrácia egy máig érvényes sebezhetőségére. Eszerint a demokrácia ellenségei a demokrácia önvédekezési kísérleteit demokrácia-deficitként kritizálják. Ha például valaki felszólalna, hogy tilos egy pártnak kisajátítani a hazaszeretetet, rögtön a szólásszabadság kurtításával vádolnák.

Mindenki más hazaáruló

Rossz hírünk van világszerte. Ez nem az ellenzék, a külföldi sajtó, Brüsszel, vagy az ENSZ műve; csak vezetőink sara. A kormányfő menekül az újságírók kérdései elől, parlamenti képviselők nem kapnak választ felvetéseikre, nem végezheti munkáját a parlamenti bizottság mert ellenzéki tagjai "Soros-bérencnek" vannak kikiáltva. Kövér László, aki 1986-ban az MSZMP KB Társadalomtudományi Intézetének volt a munkatársa és ma az Országgyűlés elnöke, azzal zsarol minket, hogy "ha nem a Fidesz nyer, akkor Magyarország megszűnik létezni". Harminc évvel ezelőtt Grósz Károly "az anarchia, a káosz – és ne legyen illúzió – a fehérterror fog eluralkodni" szavakkal ijesztgette az országot. Régi vicc: "Simlis simli gaudet".

Kiszivárgott híreket említettem, de ennél konkrétabb információink is vannak. 2012 februárjában Kövér rendeleti kormányzást vizionált. 2012 júliusban a miniszterelnök "más típusú politikai rendszereket” emlegetett, melyek bevezetésére esetleg szükség lehet, majd két évvel később felvetette a hírhedt "illiberális demokrácia" gondolatát. 2012. november 5-én hangzott el egyik legérdekesebb mondata, a miniszterelnök kijelentette, hogy a 80-as években "nem a diktatúra ellen harcoltam, hanem azok ellen, akik csinálták a diktatúrát”. 2010 előtt Orbán gyakran támadta a kormány korrupciós ügyeit - jogosan. De a mostani, minden eddigi mértéket túlhaladó - összegében és szervezettségében - kormányzati korrupció fényében úgy lehet értelmezni a korrupciót ostorozó mondatait, hogy ő nem a korrupció ellen szólt, csak az akkori haszonélvezői ellen.

Amiket Orbán mondott 2010 előtt, gyakran szöges ellentétei mindannak, amit csinál 2010 óta. Elvárható lenne híveinek csalódása, de ehelyett rajongásuk majdnem töretlen. Bármit csinál a Vezér, az a jó, ő tudja a helyes utat. Ezt a vallásos ragaszkodást kirívó túlzásával jól példázta egy lengetett trikó az egyik felvonuláson: Orbán Viktor fényképe alá a következő volt írva: "ÉLŐ ISTEN".

Persze lehet ilyenkor legyinteni, hogy ez egy buta ember magánakciója volt, de érdekes, hogy ebben a "keresztény-nemzeti-konzervatív" gyülekezetben senki sem szólt rá az illetőre. Az ATV "Szavazz rám" c. műsorában megkérdeztek egy középkorú nőt, kire fog szavazni. "Orbán Viktorra! A hazámra!" E nézet logikája szerint mindenki más hazaáruló.

Tudatos elmélyítés

Aggasztó jelek vesznek körül. Egyenként, önmagukban talán fel sem tűnnének, de összességükben kész időutazás a múltba. Annyira sűrűsödnek az események, halmozódnak a hazugságok, hogy a lakosság nagy hányadát már nem is érdekli a közélet. És pont ez a legfőbb jellemzője a gyenge demokráciának: az ország állampolgárai nincsenek tudatában annak, hogy mekkora kincs maga a demokrácia, mennyire gyenge – értsd: sebezhető és védtelen –, mennyire eszköztelen az önvédelemre, és mennyire igényli a mindennapos tudatos ápolást.

E véleményem a gyengeségről minden demokráciáról elmondható, de míg a politikusok nem élnek vissza a helyzettel és a tudás-, illetve információdeficittel, addig észre sem vesszük. Az elmúlt század során jelentős fejlődés ment végbe a demokrácia kiszélesítése érdekében és egyre több állampolgár kapta meg a választójogot. Viszont semmi sem történt a demokrácia tudatos elmélyítése terén.

Pedig nem is oly ördöngös a helyzet: kicsit leegyszerűsítve, pénzről - a mi pénzünkről! - és annak kezeléséről van szó, mivel a különböző szinteken működő kormányzatok az adófizetők pénzét kezelik és felelősségük, hogy jól működjenek az intézmények (kórház, rendelő, bölcsőde, óvoda, iskola, egyetem, bíróság, közbiztonság, infrastruktúra, közvilágítás, szemétszállítás, stb.). A pártok abban versenyezzenek, hogy ki tudja mindezt jobban és olcsóbban elvégezni, ha bizalmat kap a választóktól, az ellenzékiek pedig őrködjenek, hogy ne a korrupció vigye el a pénzt. De kormányzás helyett Semjén Zsolt olyasmiket beszél, hogy "magyarnak lenni kötelesség és küldetés". Ott tartunk e választási kampányban, hogy az ellenzék el se tudja magyarázni a programját az utcai standoknál, mert rögtön ott vannak emberek, akik kiabálnak, hogy "Maguk akarják beengedni a migránsokat!".

Csak találgatás lenne részemről, hogy vajon mikor utálta meg Orbán a demokráciát. Amennyire lehet tudni, ő az a típus, aki mindig győzni akar, bármi áron, pitiáner ügyekben is. De a 2002-es választási veszteség lehetett az a pillanat, mikor elege lett, és jött az állandó puskapor-szagolgatás, a harci modor, egyenlőségjel a haza és maga illetve követői közé, a hazafiság kisajátítása. 2006-ban azt mondta Kósa Lajos, hogy Orbán táltosnak sokkal alkalmasabb, mint operatív vezetőnek; a butítás részleteit intézze Habony & Tsa.

Újabban Kölcsey szavait - "a haza minden előtt" - használja a kormánypárt. Aki tényleg úgy gondolja, hogy a haza mindenek előtt, az egyszerűen nem lehet Orbán-párti - ennyire egyszerű, de ne ámítsuk magunkat. Nagyon okos emberek se látnak mindig tisztán. Jászi Oszkár írta Károlyinak 1920. december 14-én, hogy "Horthy rendszere már teljesen összeomlott erkölcsileg. (…) Egy erősebb diplomáciai nyomás - és összeroppan az egész maffia" (KM levelezése, I., 729. o.). A Kormányzó még 24 évig maradt.

"Hol zsarnokság van” – ott hagyták, hogy legyen. Tudom, se 1948-ban, se 1956-ban nem lehetett tenni semmit a demokrácia védelmében a Szovjetunió miatt. De 2018-ban lehet, illetve, lehetne. A jövő történészei 2010-et vagy egy fordulat évének fogják tekinteni, vagy egy ficamnak. Április 8-án még tehetünk arról, hogy az utóbbi legyen a történelem ítélete.

Szüdi János: A petárdaeffektus

Publikálás dátuma
2019.02.17 16:00
NAGYSZÜLOK IS KAPHATNAK GYEDET - A gyerek pedig köteles eltartani a szüleit
Fotó: SHUTTERSTOCK
Látszik, hogy az országnak nincs pénzügyminisztere. Igaz évekig pénzügyminisztérium sem volt. Mára van minisztérium, van kinevezett pénzügyminiszter, csak éppen semmi súlya nincsen a kormányban. Nincs, mivel a gyakorlatban kormány sincs. Egyetlen ember, a miniszterelnök szava számít. Ezt az állítást messzemenően alátámasztja az évértékelőn meghirdetett 7+1+1 pontból álló választási programcsomagja. A rendszerváltás óta nem volt még olyan miniszterelnök, aki ennyi fedezetlen csekket állított volna ki, hasonlóan a nagy elődhöz, Kádár Jánoshoz, aki például - közérzetjavító intézkedésként - bejelentette az élelmiszerárak csökkentését a hatvanas évék végén. Ő végre is hajtotta, amit ígért. A mai napig emlékeznek az öregek a három hatvanas kenyérre, tejre, a háromforintos „fradi kolbászra”. Orbán Viktor ígérgetni tud, ám az ígéretek beváltására már sok esetben nem kerül sor. Innen ered egyik fullajtárjának elszólása: „ígéret kategóriájában megoldottuk.”
Mostani bejelentései petárdaként röppentek a magasba. Tapsvihar, csodálkozó sikongatások, elismerő bólintások, kéjes nyögdécselések, tágra nyitott szájak és szemek, füttyentgetések kísérik a pályaíveket. A petárdák nem esnek szét. Nem robbannak. Állócsillagok, fekete lyukak az égen. Senki nem tudhatja mit is rejtenek valójában az ígéretek, de jól hangzanak, s elfednek minden aktuális problémát. Mielőtt átnézzük az új közérzetjavító bejelentéseket, két dolgot érdemes végiggondolni: kinek a pénzét osztogatja Orbán? Az adófizetőkét. Mészáros Lőrinc és a többi száz leggazdagabb magyar nem finanszíroz, csak továbbgazdagodik e program által is. Másodszor, hová vezetettek az említett kádári intézkedések? Államcsődhöz! Így hát gaudiumra semmi ok!
Nézzük a bejelentéseket! Minden negyven év alatti nő az első házasságakor tízmillió forint kedvezményes kölcsönben részesülhet. A törlesztést az első két gyerek születése után három-három évre felfüggesztik, a második gyereknél a tartozás harmadát elengedik. A harmadik gyerek megszületése esetén az egész tartozást elengedik. Minden fiatal házaspár kap tízmillió forintot? Szegény? Gazdag? Magyar? Cigány? Csak házasodni kell? Nincs kamat? Nem is kell visszafizetni? Elég szülni? A bankok fizetnek majd mint a katonatiszt? A válaszokra várni kell. Ami biztosnak tűnik, aki elkapkodta a házasságkötést az valószínűleg ráfázott. Vannak azért biztos befutók. Orbán Rózának - az ígérgető 19 éves, hajadon lányának - például jó esélye van arra, hogy esküvője költségeinek egy részét kifizettesse az állammal. Orbán Flórának, az osztogató másik, hajadon, 14 éves lányának az esélyei a lehetséges következmények miatt bizonytalanok.
Lépjünk tovább. Bővítik a családi otthonteremtési kedvezmény (csok) kedvezményes hitelét, amelyet két vagy több gyermek esetén használt lakások vásárlására is lehet fordítani. A csok bővítését nem kell magyarázni. A használt lakások vásárlásához nyújtott húsz-harmincmillió forint támogatás segíthetne az otthonhoz jutáshoz, ha hatására a lakásárak nem szöknének azonnal az égig, s ha a szegények is hozzá tudnának jutni a pénzhez. A falvakban élők esélyei jobbak lennének, mint a városi lakásra vágyóké, azonban ők – a bejelentő szerint – másik, testre szabott megoldást kapnak néhány hét múlva. Jelenleg várólistára kerültek.
Mit mond a következő ígéret? A második gyermeknél egymillió forintot átvállalnak a nagycsaládosok jelzáloghiteléből. A harmadiknál négymilliót, minden további gyereknél egy-egy milliót. A jelzáloghitel átvállalásának a petárdája megfejtésre vár. Valaki kölcsönkér. A hitelező pedig úgy ad kölcsönt, hogy jelzálogot vezettet a kölcsönkérő házára. Létezik egy jelzálog-hitelintézet, amelyik jelzáloglevelet bocsát ki. Csak a jelzálog alapjául szolgáló hitel kifizetését vállalhatja át az állam.
Tegyünk még egy lépést. Azok a nők, akik legalább négy gyermeket szültek és neveltek, életük végéig mentesülnek a személyi jövedelemadó megfizetése alól. Ez az ígéret azoknak kecsegtető, akik jól fizető állásban vannak. Miután a megjelent szöveg múlt időt használ, ez a mentesség azoknak is járhat, akik a megjelenő szabályozás hatályba lépése előtt teljesítették a feltételeket. A „szültek” kifejezés viszont kizárja az örökbefogadott és a nevelt gyermekek beszámítását. A gyermekét egyedül nevelő apa sem számíthat a támogatásra. Az „életük végéig” fordulat remélhetően nem a nyugdíjak jövőbeli megadóztatására céloz.
Ugorjunk! Elindul a nagycsaládosok autóvásárlási programja. A legalább háromgyermekes családoknak két és félmillió forint vissza nem térítendő támogatást adnak legalább hétszemélyes autó vásárlásához. Ez az első olyan ígéret, amelynek szövegéből arra lehet következtetni, hogy a gyermekhez férfira is szükség van. Az autóvásárlásra nem csak az anya jogosult. Jó hír az is, hogy maga a bejelentő is megkaphatja a támogatást, amire a vagyonbevallása szerint rá is szorul. Reméljük ezzel az állami segítséggel az intézkedést bejelentő miniszterelnök meg tudja venni az autóját, hiszen ezek a kocsik négymillió forintnál kezdődnek.
A következő lépés valóban nemzetmentő. Huszonegyezer új bölcsődei férőhelyet hoznak létre három év alatt. A huszonegyezer új férőhely nem biztos, hogy elég, de jó alkalom újabb kiemelt állami beruházás indítására. Ekkor nincs közbeszerzés, hatósági engedély, a számla is mozoghat felfelé. A bölcsődebővítés hasznos lehet, ha a „rabszolgatörvény” alapján a szülőkre kivetik a maximális túlmunkát.
Nézzük a következő jó hírt. Bevezetik a nagyszülői gyermekgondozási díjat, így a nagyszülők is maradhatnak gyeden a szülők helyett. A nagyszülői gyermekgondozási díj bevezetése összhangban áll a nagyszülő gyermekgondozási segítő ellátásra való jogosultságával. Így legalább bezárul a kör. Az alaptörvény (szándékos kisbetűvel) szerint a gyermek köteles gondoskodni szüleiről, a nagyszülő meg ellátja a szülők gyermekeit.
Egy új terület következik. A nyolcadik pont az egészségügyről szól. Kap hétszázmilliárdot a fejlesztésekre. Igaz a centrumkórház megépítésének költsége is benne foglaltatik ebben az összegben, így érvényesülhet az eddigi gyakorlat, a maradék-elv szerinti elosztás. Miután nincs fejlesztési koncepció, miután nem lehet tudni mire is lenne szükség, biztosan lesznek, akik jól járnak. Ezek közé tartoznak mindazok, akik építhetnek, beszállíthatnak a szokásos – ”névre szóló” - kiválasztási rend alkalmazásával, a szokásos kiemeltté nyilvánítás mellett.
Ismét egy másik területre érkezünk. A kilencedik pont tovább bővíti a gyermekek utaztatására szaporodott vállalkozások lehetőségeit. Orbán ugyanis bejelentette: a középiskolások a kilencedik és a tizenegyedik évfolyam végén kétszer kéthetes külföldi nyelvtanfolyamon vehetnek részt, amelynek a költségét a kormány állja. A határon túli magyaroknál tett látogatások megszervezése mellett több mint százezer tanuló nyári programját kell állami pénzből megszervezni. Mértékadó vélemények szerint a nyelvtanulás akkor lehet sikeres, ha a tanulót családi környezetben fogadják. Nem találkozik magyarokkal. Ennek becsülhető költségét nehéz megadni, hiszen amit az állam fizet, az folyamatosan drágul. Jelenleg háromszázezer forintra becsülték az egy tanulóra eső kiadásokat. Igaz, illetékes szájból már elhangzott, a részvételhez pályázni kell, s valószínűleg tartanak nyelvi szintfelmérést is. Érvényesüljön a kormány oktatáspolitikája: aki nem tud, az ne is tanuljon!
Nem lehet tudni, milyen jogszabályok mikorra tisztázzák ennek az orbáni petárdacsomagnak a valóságos tartalmát. Melyikből fog szikraeső hullani, melyik bocsát ki füstfelhőt? Nem lehet tudni, csak sejteni melyik beruházói, befektetői kör erősödik az állami feladatok végrehajtásában való részvételnek köszönhetően.
De az talán kijelenthető, hogy egy felelős pénzügyminiszter ilyen bejelentések után a felmentését kéri a miniszteri teendők ellátása alól.
Frissítve: 2019.02.17 16:00

Bihari Tamás: Benzingőzölés

Publikálás dátuma
2019.02.17 15:45
nehézséAZ OMINÓZUS P70-ES - Az NDK járműiparának remeke volt
Fotó: FORTEPAN/BUDAPEST FŐVÁROS LEVÉLTÁRA. LEVÉLTÁRI JELZET HU BFL XV
- Vigyázz a lábaddal, ne tedd a lukba! – figyelmeztetett a Papa, miközben óránként 40 kilométeres észveszejtő sebességgel száguldoztunk a Népköztársaság út platánsora alatt. A szürke Prága már 1958-59-ben is oldtimernek számított, hiszen még az indexe is az első ajtó oszlopából csapódott ki, ha a Papa irányt kívánt változtatni. A figyelmeztetést azonban nagyon is komolyan kellett vennem, hiszen az öreg Prága padlólemezén némi anyaghiány mutatkozott. Magyarán, itt-ott lukas volt. Végül emiatt is vált meg tőle.
Mégsem maradtunk autó nélkül, mert akkortájt az orvosok, újságírók, neves művészek és egyéb fontos emberek vásárolhattak személygépkocsit. A Papa gyermekorvosként megvehette a család első modern, új autóját, az NDK járműiparának remekét, egy P70-est. Az almazöld jószág vígan pöfögött a keverék üzemanyaggal.
A mama öccsei gyakran kölcsönkérték és vékonypénzű egyetemistaként a tankolást és a javítás költségeit a Papára hagyták, aki ezt természetesnek vette. Egyszer, amikor az egyik sógor kezében felrobbant a szódásüveg és a Papa dudálva száguldott vele a kórházba, a sebesült elhaló hangon rászólt: "Tibikém, kapcsold fel a sebességváltót hármasba, akkor gyorsabban megyünk." Kétségtelen, a Papa filosz volt, nem technikus.
A keskeny utakon csökkentette a baleset kockázatát, hogy percekig egyetlen autó sem tűnt fel az úton. Azok is többnyire BA-s rendszámú vállalati Volgák, vagy Pobjedák, esetleg Warsawák voltak. Ja, fontos elvtársak is rótták az utakat, a legfontosabbak állami Mercedesekkel, de az egy másik történet. Kisebb falvakban bizony a gyerekek még az autó után futottak, mert a helyi tsz Csepel teherautóin, vagy a MÁVAUT Ikarusain kívül még nem láttak gépjárművet.
A lelkesedést néha az irigység gyűlölködő kitörése váltotta fel. Egy kis faluban egy biciklis srác a Papa elé vágott, aki hiába fékezett, az ütközés elkerülhetetlen volt. Szerencsére a srácnak nem esett különösebb baja, de minket a feldühödött tömeg majdnem meglincselt. Öklüket rázták, ordítoztak, hogy a városi ember itt száguldozik és elüti a szegény gyereket. Galamb szelíd gyermekorvos apámnak üvöltötték ezt, aki soha senkitől egyetlen fillért el nem fogadott és ha hívták, az éjszaka közepén is ugrott a beteg gyerekhez. Végül élve megúsztuk, de akkor repedt meg először az üvegbúra, amiben addig éltem, és ahol erőszakkal csak az Iliászban, vagy az Odüsszeiában találkoztam, amit a Papa persze eredetiben is olvasott. Máig emlékszem arra a hitetlenséggel kevert félelemre, amit az eltorzult arcok, üvöltő szájak láttán éreztem gyermekfejjel. Azóta az üvegbúrának a cserepei sincsenek már meg.
A késő ’60-as évektől gépkocsinyeremény-betétkönyvvel is lehetett nyerni autót. Sosem felejtem el azt a kitörő örömöt, amikor a mi sorszámunkat olvastuk a Népszabiban: egy Škoda 1000MB-t nyertünk. Szürke, lassú csacsi volt, de a szép piros műbőr üléseivel mégis szerettük. Végül egy céges autó belehajtott és totálkáros lett. Szerencsére Gyuri bátyámnak nem esett baja. A sors adta, a sors elvette. A Papa halála után évekig nem volt autónk, de a Mama, aki modern nő volt és amellett, hogy levágatta a gyönyörű hosszú haját, mint a Sörgyári capriccio hősnője, Maryska, és szerette a Beatleseket, letette az autóvezetői vizsgát és jogosítványt szerzett. Akkoriban még csak elvétve ültek nők a volán mögött.
Egyik nap egy vadiúj modellel, egy alul bili-kék, felül fehér Trabant kombival tért haza. A kormányváltós, kék füstöt eregető jószág csomagterébe egy kisebb hálószoba bútor is elfért volna. Élveztük a száguldás szabadságát, de azért gyakran megálltam a Népköztársaság úti autószalon kirakata előtt és álmodozva néztem az üveg mögött a Zsigulik, Škodák és a Wartburg de luxok áramvonalas karosszériáját. A kocsik elé ki volt téve az áruk és a sorszámuk is, ami arra utalt, ki veheti át néhány éves várakozás után - ha jól emlékszem a Csepeli Szabadkikötő területén lévő Merkur telepen. Jó üzlet volt az autókiutalás adásvétele: a jó állapotú, alig használt kocsikhoz hasonlóan egy új árán, vagy afölött is el lehetett adni tehetős embereknek, akik nem akartak 4-5 évet várni. Igaz, ez semmi nem volt az NDK-beli 10-15 éves toporgáshoz képest. A Mama egyik öccse oda nősült és amikor a fia 10 éves lett, befizettek neki egy Trabantra, hogy mire nagykorú lesz, éppen meglegyen az álomautó.
A 70-es években a Zsiguli utóda, a Lada tarolt, az 1500-ast a népnyelv csak paraszt Mercinek hívta, és népszerű volt, bár némi kézügyességet igényelt, a Dacia. Misi barátom, miután hiába alkudott egy Velorexre, avagy Bőregérre, vett egy Daciát. Tehette, taxizott, értett az autókhoz. Szüksége is volt a szaktudásra, mert miután az új Dacia csomagtartóját elegánsan lecsapta, gondosan fölszedte a lepattant díszlécet és visszaszerelte. Ezután már csak a némi autóvillamossági beavatkozásra volt szükség. Tamás kollégám a papájával Szegeden vette át a román csodát és mivel 5 literrel adták ki, az első kútnál megálltak tankolni. Mikor már egy tartálykocsiba való üzemanyag is belement, és egyre erősebb benzinszagot éreztek, kinyitották a csomagtartót, amiben a felesleg lötyögött. A gyári benzintartály ugyanis lukas volt.
De hát ezek 40 éves történetek. Ki hitte volna akkor, hogy egyszer a lesajnált Trabik a nosztalgia hullámát meglovagolva egy mai új autó áráért kelnek majd el.