etető;műsorszerkesztés;

2018-03-31 09:05:00

Sebes György: Műsoron a zűrzavar

Ember legyen a talpán, aki bármilyen logikát, vagy legalább következetességet fel tud fedezni a különböző tévék műsorszerkesztési gyakorlatában. Ami persze önmagában nem lenne baj, hiszen nézők vagyunk, s nem az (lenne) a dolgunk, hogy mélyelemzésnek vessük alá, melyik csatorna milyen programmal igyekszik magához láncolni. Sőt, épphogy kényelmesen elhelyezkedve kellene várnunk, hogy kiszolgáljanak bennünket. Hozzák házhoz kedvenc műsorainkat. Ez különösen így van húsvétkor, amikor - a négy munka nélküli, szabad napon - sok ember fő szórakozási lehetősége a tévénézés.

Ahhoz persze már hozzászoktunk, hogy a legtöbb adó - bevételeit (is) gyarapítandó - reménybeli és meggyőzendő vásárlónak tekinti a nézőket. Tehát műsorokat főleg azért sugároznak, hogy közben jó sok reklámot adhassanak. Ez ellen hiába emelnénk szót, tudjuk, a pénz nagy úr, a tévéknek is meg kell élniük, tehát etetnek bennünket. De azt legalább eldönthetnék, hogy most akkor ünnepi műsorrendet alkalmaznak, vagy hétköznapit, és a kettőt nem kellene olyan totálisan keverni, hogy a szerencsétlen néző alig ismeri ki magát.

Az RTL Klubon például az ünnepre utal, hogy péntektől keddig nem lesz Barátok közt. A népszerű sorozatot ugyanis sosem sugározzák vasár- és munkaszüneti napon. Igen ám, de ennek ellentmond, hogy nagypénteken, majd húsvét hétfőn újabb részek láthatók a héten indult Konyhafőnök című gasztro-realitynek nevezett főzőműsorból. Az RTL II-n pedig - tekintet nélkül arra, hogy nagypéntek munkaszüneti nap lett - leadják az Oltári csajok című tévéfilmsorozat 100., vagyis befejező részét. Mi több, húsvét hétfőtől elkezdik az egészet ismételni, ami persze érthető, hiszen sikeres műsor, újabb nézőket vonzhat a képernyők elé (a kísérő reklámok megtekintésére is). De míg eddig az volt a rendszer, hogy este fél 8-kor ismételték az előző esti epizódot, utána meg leadták az újabb részt, most ezen is változtatnak. Az esti - fél 9-es - filmet másnap délután fél 5-kor vetítik újra (nehogy valaki a megszokások rabjává váljon).

A TV2 ezúttal összhangban van a nagy konkurenciával. Náluk is szombat és húsvét vasárnap számít ünnepnek. Előtte pénteken és utána hétfőn már hétköznapi a műsorrend. Látható tehát Stohl András a nagy sikerű Piramissal (ami végül is győzött az RTL Klub Fal című hasonló programjával szemben, hiszen az utóbbi már nem szerepel a műsorban), utána az Áll az alku Gundel Takács Gáborral, majd a Drágám, add az életed című őrület. A Duna TV ugyanezt a példát követi Honfoglaló című vetélkedő-műsorával. Hogy azonban egy csavart azért ők is beletegyenek: míg a pénteki adás a megszokott időpontban, fél 8 utána pár perccel kezdődött, a hétfőit már 20 órára tették. S ha ezzel még nem bosszantották fel eléggé a szokásokhoz ragaszkodó nézőket, tesznek róla, hogy ne legyenek nyugodtak. Húsvét lévén ugyanis elmarad a Kártyavár című sikeres amerikai sorozat rendszeresen hétfőn vetített újabb epizódja. Mert annyira azért a jelek szerint mégis ünnepnap lesz.

A Viasat3 is csatlakozik a nézőkkel való játszadozáshoz. Ott ugyancsak e héttől látható egy gasztro-reality Ide Süss címmel. Hajós András és Sass Dani - egykori Konyhafőnök-szereplő - vezetésével a csatorna "Az ország nagy cukrászversenyét" hirdette meg. Az újabb néző- és hirdető-csalogató műsorban aztán csak egy nap szünetet engedélyeznek maguknak és a közönségnek. De hogy még faramucibb legyen a dolog, szombaton és húsvét hétfőn - mint általában - egyórás epizód látható, húsvét vasárnap viszont rátesznek még egy órát és ezért nem este 8-kor kezdenek, hanem már 7-kor. Nehogy már a néző ki tudja számítani, mikor láthatja kedvencét.

Ezzel nagyjából fel is soroltuk az önálló gyártású adásokat a kínálatból. Még hozzátehetjük, hogy az RTL Klubon szombaton indul egy újabb vígjátéksorozat, A Tanár, a Dunán pedig ugyanakkor folytatódik a Csak színház és más semmi immár harmadik ciklusa. Ezeken kívül filmeket szerkesztettek az összes adó programjába, de hogy milyen szempontok alapján válogattak, arra általános rendezőelvet aligha találunk. Azon kívül persze, hogy vonzzanak minél nagyobb közönséget, mert akkor a gyakran ismétlődő szünetekben - kivéve a Duna TV-t - sok reklámot lehet rásózni a már kevéssé gyanútlan nézőkre. Vígjátékok, drámák, thrillerek váltogatják egymást, bőséges tehát a kínálat.

Mi ezúttal azt néztük meg, hogy az igazán világhírű, nagy filmek közül melyek láthatók ezen a négy napon. Pénteken - ezen ugye, már túl vagyunk - a Cool-on vetítették a Micsoda nőt (Julia Roberts, Richard Gere), a Paramount Chanellen pedig az 1972-es Keresztapát. Szombaton az RTL II-n látható a Birdman avagy (A mellőzés meglepő ereje), a Paramounton a 2003-as Kill Bill (Uma Thurmannel). Húsvét vasárnap éjjel Spielberg Ryan közlegény megmentése a TV2-n megy, a Tű a szénakazalban című krimi (Donald Sutherlanddel) pedig a FilmMánián. Húsvét hétfőn a Mozi+-ról említhető Spielberg egyik legújabb alkotása, a Kémek hídja. Amiből az is kiderül, hogy olyan nagyon egyik adó sem erőltette meg magát, sokszor látott, de nem kiemelkedő filmeket tűztek műsorukra a négynapos ünnepen.

Választék kétségkívül van mindenütt. De a csatornák is tisztában vannak vele, hogy a tévénézés helyett sokan más programokat választanak. Érthetően. Ez viszont egyelőre nem csökkenti az adók reklámozási, s ezzel etetési kedvét.