Egy ország lakosságának rossz egészségi állapota és az egészségi állapot elkerülhető egyenlőtlenségei alapvetően nem egészségügyi szakpolitikai problémák, hanem a pénzközpontú politika következményeként létrejött társadalmi igazságtalanságokra és egyenlőtlenségekre vezethetők vissza. Richard Wilkinson, a „Spirit Level” (A társadalmi vízszintező) című művében bebizonyítja, hogy a kb. 8-10 ezer USD/fő GDP-vel rendelkező és a 2-4-szer akkora GDP-vel rendelkező fejlettebb országok lakosainak várható élettartama semmilyen összefüggésben sincs a GDP nagyságával, viszont szorosan összefügg a GDP társadalmon belüli eloszlásának az egyenlőtlenségeivel. A gazdag, de egyenlőtlen országokban a társadalom minden rétegében rendre rosszabbak az egészségi állapot mutatói, mint a hasonló fejlettségű, de kevésbé egyenlőtlen társadalmakban. Az emberek belebetegednek és idő előtt belehalnak az igazságtalan politikai, társadalmi működésbe és a túlzott egyenlőtlenségekbe.
Ennek fényében kell értékelni azt a tényt, hogy a magyar lakosság egészségi állapota sokkal rosszabb, mint a hasonló fejlettségű országoké. Különösen az egészségi állapot – társadalmi helyzettől függő – elkerülhető egyenlőtlenségei aggasztók. Például az érettségizett férfiak várható élettartama 76 év, a nem érettségizetteké 66 év. Ez 6-8 évvel rövidebb, mint a hasonló fejlettségű országokban. A legszegényebb kistérségekben 13,5 évvel élnek rövidebb ideig a férfiak, mint a leggazdagabbakban. Az elkerülhető idő előtti halálesetek száma évente kb. 30-32 ezer. Nemcsak 6-8 évvel hamarabb halunk meg, mint más országok lakosai, de rövidebb életünkből 5-10 évvel többet töltünk betegségben.
6-8 év különbség a várható élettartamban hatalmas problémákat jelez: Michael Marmot brit professzor kimutatta, hogy ha a brit lakosságból „eltűnne” az összes szívkoszorúér betegség (ami ott a leggyakoribb halálok), akkor is csak 4,5 évvel nőne a várható élettartam.
A fejlettebb országokban, így hazánkban is az egészségi mutatók javulása és a társadalmi jólét növekedése nem a GDP további növelésétől, hanem az akármekkora GDP társadalmon belüli elosztásának az egyenlőbbé, igazságosabbá tételétől, a túlzott társadalmi egyenlőtlenségek mérséklésétől függ. Sok országban tömegek élnek rosszul kiváló GDP mutatók mellett is. A GDP növelésének erőltetése helyett – az egyenlőtlenségek és a társadalmi igazságtalanságok mérséklése a kulcskérdés. A jó hír az, hogy a természeti csapásoktól az különbözteti meg az igazságtalan társadalmi egyenlőtlenségeket, hogy rossz emberi döntések következményei, melyek jó döntésekkel megváltoztathatók, s ez csak rajtunk múlik.
Ismert, hogy a megbetegedések és halálozások közvetlen okai közé tartoznak az olyan egészségkárosító magatartások, mint a dohányzás, alkoholfogyasztás, a helytelen táplálkozás, a mozgásszegény életmód és a hasonlók. Marmot a „Státusz szindróma” című művében bebizonyította, hogy az egészségkárosító magatartások előfordulása - sőt egységnyi egészségkárosító „ágens” megbetegítő hatása is - a társadalmi helyzettől függ. E „státusz szindróma” lényege, hogy minél alacsonyabb társadalmi csoportról van szó, annál nagyobb az egészségkárosító magatartások mint közvetlen megbetegedési okok előfordulása; s minél nagyobb az egyenlőtlenség az egyes társadalmi csoportok között, annál nagyobbak az egészségi állapot elkerülhető egyenlőtlenségei, miközben az összes csoport egészségi állapota is rosszabb, mint lehetne.
Az Egészségügyi Világszervezet is felhívja a figyelmet, hogy a megbetegedések közvetlen magatartásbeli okainak az előfordulása az egészségi állapotot eleve meghatározó társadalmi tényezők minőségétől és társadalmon belüli megosztásától függ. Ezek az „okok okai”. Ide olyan, a politika cselekvései és nem-cselekvései által meghatározott tényezők tartoznak, mint például a minőségi oktatás, az értelmes munkát és tisztes megélhetést biztosító munkahelyek, a lakhatás és általában is az önbecsülés, a méltóság és a szégyenmentes élet társadalmi alapfeltételeinek a biztosítása, melyek a társadalmi esélyek, lehetőségek és az alapvető szabadságok valós értékének megőrzéséhez is elengedhetetlenek.
Szakítani kell az évtizedek óta tartó, „majd 3 év múlva jobb lesz” típusú és a GDP növekedést abszolutizáló, ennek mindent alárendelő pénzközpontú közpolitikákkal, mert ezek épp azokat az elsődleges társadalmi javakat biztosító intézményeket teszik tönkre, amelyektől az emberek egészsége és boldogulása függ. Olyan új emberközpontú politikát kell kialakítani, mely a „Gazdaság” helyett az „Embert” és az emberi fejlődési célokat helyezi a közpolitika középpontjába, és abból indul ki, hogy egyetlen ember élete és egészsége sem rendelhető alá a gazdasági céloknak, mert nem az emberek vannak a gazdaságért, hanem a gazdaság van az emberek szolgálatáért. Egy ilyen emberközpontú politika legfontosabb indikátorai: a tudás és az egészség. Kirívóan rossz egészségi mutatóink az emberközpontú politika hiányának súlyos következményeit jelzik.
