Előfizetés

Súlyos fennakadások - Sztrájkolnak a francia vasutasok

Publikálás dátuma
2018.04.03. 11:57
FOTÓ: MTI/AP/Francois Mori
Megkezdődött az utóbbi évek egyik legnagyobb vasutas sztrájkja Franciaországban kedden: a közlekedésben súlyos fennakadások keletkeztek, miután a vonatoknak nagyjából csak a tizede állt forgalomba - írja az MTI.

A négy legnagyobb vasutas szakszervezet azt tervezi, hogy a következő három hónapban minden öt napból két napon át munkabeszüntetést tartanak, hogy így tiltakozzanak a kormányzat reformtervei ellen.

A dolgozók 48 órával előre kötelesek bejelenteni, hogy részt kívánnak-e venni a sztrájkban. Az első napon a vasutasok mintegy fele, a mozdonyvezetőknek 77 százaléka vesz részt a munkabeszüntetésben, s szerdán hasonló részvétel várható.
Kedden a belföldi járatok alig 12 százaléka közlekedik, a nemzetközi vonatoknak azonban háromnegyede elindul.

A 140 ezer embert foglalkoztató, közel 50 milliárd eurós adósságot felhalmozott francia állami vasúttársaság (SNCF) reformja és modernizációja Emmanuel Macron államfő egyik legnagyobb feladatának ígérkezik, 1995 óta szinte mindegyik kormány megpróbálkozott vele, de a szakszervezeti tiltakozások nyomán feladta.

Elisabeth Borne közlekedési miniszter kedden az RMC rádiónak adott interjúban azt mondta, hogy a kormány kész a tárgyalásra és a párbeszédre. Az egyeztetések az állami nagyvállalat átalakításáról és felkészítéséről a vasúti piac liberalizálására egyébként már megkezdődöttek, a szakszervezetek elsősorban nyomásgyakorlásként használják a sztrájkot.

A kormány egyik fő célja, hogy megszüntesse a vasúti dolgozók kivételezett helyzetét, amely a munkahelyek életre szóló szavatolását és az 50 és 55 év közötti nyugdíjba vonulást teszi lehetővé, miközben a franciák többségére a 62 éves nyugdíjkorhatár vonatkozik. Az új szabályozás a cégnél jelenleg dolgozókra nem vonatkozna, hanem csak a jövőbeni vasutasokra.

A szakszervezetek szerint a kormány hosszú távon privatizációra készíti elő az SNCF-t, ezt azonban a kormány tagadja. A szakszervezetek azt követelik, hogy a kormány az átalakítások megindítása előtt rendezze az SNCF adósságát, a kormány azonban ezt az átalakításról szóló megállapodásokhoz köti.

A közvélemény-kutatások szerint a franciák több mint fele indokolatlannak tartja a vasutasok sztrájkját, de az utasok az első napon megértőnek mutatkoztak a pályaudvarokon, miután az SNCF a káosz elkerülésére előzetesen részletes tájékoztatást ad az induló vonatokról és mindenkinek visszatéríti az útiköltségét, az érintett utasoknak mintegy másfél millió e-mailt és SMS-t küldtek szét a várható fennakadásokról, s a pályaudvarokon mintegy 3 ezer vörös mellényt viselő alkalmazott segíti az embereket a tájékozódásban.

A párizsi körgyűrűn a reggeli csúcsforgalmi időben viszont közel ötszáz kilométeres dugó alakult ki.

Elemzők szerint a 12 baloldali párt által támogatott szakszervezetek és a kormány között elsősorban kommunikációs háború kezdődött egymás kifárasztására, s az nyeri meg a csatát, akinek a közvélemény elhiszi, hogy a sztrájkmentes időszakban is fennakadásokkal küzdő szolgáltatás minőségének javítását szolgálja a reform, illetve a reform megakadályozása.

A hagyományosan nagyon megosztott francia szakszervezetek egységes fellépésének a saját jövőbeni erejük is a tétje, miután a francia alkalmazottak alig 11 százaléka tagja valamelyik szakszervezetnek. A szociális megmozdulások eddig sorra elbuktak a 2017 májusban reformprogrammal megválasztott elnökké választott Emmanuel Macronnal szemben. Az államfő a hétvégén jelezte, hogy nyugodt és teljes eltökéltétség vezérli a reform végigvitelében, de azt kormánykörökben sem cáfolják, hogy nagyon kemény konfliktusra számítanak.

A vasutasokkal párhuzamosan az energetikai szektor alkalmazottai és a szemétszállítók is munkabeszüntetést tartanak egységes nemzeti közszolgáltatást követelve, valamint az Air France légitársaság dolgozói is sztrájkolnak kedden, egy hónapon belül a negyedik alkalommal fizetésemelési követeléseik nyomatékosítására. További sztrájkra kell számítani árpilis 7-én, 10-én és 11-én.

Öt nap

Bevallom, úgy voltam én ezzel az ellenzéki együttműködéssel, mint szegény apósom, amikor bemondták a rádióban, hogy kivégezték Rajkot. Egykori cellatársaként arra esküdni mert volna, hogy a volt belügyminiszter nem volt áruló; de rövid úton bemagyarázta magának, hogy ez most félrevezetés, az elvtársak valami okból kivonták őt a forgalomból, és búvóhelyen, hamis papírokkal várja, hogy ismét cselekedhessen.

Na, én meg arról győzködöm magamat két hete, hogy olyan nincs, hogy az ellenzék nem érzékeli a csodaváró hangulatot. A háttérben már biztosan zajlanak felnőttekhez méltó, a kölcsönös előnyök és a józan kompromisszumok mentén felépített tárgyalások az egyéni választókerületi esélyek optimalizálásáa érdekében. Nem mutatják, persze, mert az ellen ettől csak vérszemet kapna. De nem hagynak minket a kétségbeesésben újabb négy évre, az tuti.

Amikor a múlt csütörtökön elmentem a választókerületemben egy demokratikus ellenzékivé egyszerűsödött fórumra – a kormánypárt nem tette tiszteletét, és valami véletlen folytán a jobbikos jelölt sem -, engem is csak egyetlen kérdés foglalkoztatott igazán. Hogy megdumálták-e már, ki lép vissza. Őket sem érhette meglepetésként, hogy az obligát programismertető körök (Kétfarkúul: legyen minden jobb; 93 százalék, hogy nem fogunk lopni) rögvest ez a kérdés hangzott el. Talán csak a felcsapó csalódottság mértéke rezzentette össze a jelölteket: mikor az utolsó aspiráns is kijelentette, hogy ő ugyan soha, a hallgatóság egy része egyszerűen vette a kabátját, és becsapta maga mögött az ajtót.

Öt nap van hátra. Öt nap van rávenni az embereket, hogy menjenek el szavazni, mert van értelme, és nem pusztán az elkövetkező négy év, hanem az életük hátralévő része múlik azon, hogyan dől el ez a választás. Lehet ezt az öt napot furmányos magyarázkodással és taktikai riszálással is tölteni. Meg lehet a feladat komolyságához méltón értelmes tárgyalásokkal. A pártelitek döntenek. De érdemes észben tartaniuk, hogy a kollektív emlékezet akkor a legélénkebb, ha a társadalom büntetni akar.

Öt nap

Bevallom, úgy voltam én ezzel az ellenzéki együttműködéssel, mint szegény apósom, amikor bemondták a rádióban, hogy kivégezték Rajkot. Egykori cellatársaként arra esküdni mert volna, hogy a volt belügyminiszter nem volt áruló; de rövid úton bemagyarázta magának, hogy ez most félrevezetés, az elvtársak valami okból kivonták őt a forgalomból, és búvóhelyen, hamis papírokkal várja, hogy ismét cselekedhessen.

Na, én meg arról győzködöm magamat két hete, hogy olyan nincs, hogy az ellenzék nem érzékeli a csodaváró hangulatot. A háttérben már biztosan zajlanak felnőttekhez méltó, a kölcsönös előnyök és a józan kompromisszumok mentén felépített tárgyalások az egyéni választókerületi esélyek optimalizálásáa érdekében. Nem mutatják, persze, mert az ellen ettől csak vérszemet kapna. De nem hagynak minket a kétségbeesésben újabb négy évre, az tuti.

Amikor a múlt csütörtökön elmentem a választókerületemben egy demokratikus ellenzékivé egyszerűsödött fórumra – a kormánypárt nem tette tiszteletét, és valami véletlen folytán a jobbikos jelölt sem -, engem is csak egyetlen kérdés foglalkoztatott igazán. Hogy megdumálták-e már, ki lép vissza. Őket sem érhette meglepetésként, hogy az obligát programismertető körök (Kétfarkúul: legyen minden jobb; 93 százalék, hogy nem fogunk lopni) rögvest ez a kérdés hangzott el. Talán csak a felcsapó csalódottság mértéke rezzentette össze a jelölteket: mikor az utolsó aspiráns is kijelentette, hogy ő ugyan soha, a hallgatóság egy része egyszerűen vette a kabátját, és becsapta maga mögött az ajtót.

Öt nap van hátra. Öt nap van rávenni az embereket, hogy menjenek el szavazni, mert van értelme, és nem pusztán az elkövetkező négy év, hanem az életük hátralévő része múlik azon, hogyan dől el ez a választás. Lehet ezt az öt napot furmányos magyarázkodással és taktikai riszálással is tölteni. Meg lehet a feladat komolyságához méltón értelmes tárgyalásokkal. A pártelitek döntenek. De érdemes észben tartaniuk, hogy a kollektív emlékezet akkor a legélénkebb, ha a társadalom büntetni akar.