Választás 2018;mutyizás;kamupártok;

2018-04-04 07:04:00

Virágzott a listabiznisz

Holt lelkek ezrei, négy évvel ezelőtti adatok szerepelhettek az innen-onnan összeszedett ajánlóíveken. Volt, aki nem kért a mutyizásból.

Hiába szigorították tavaly a kampányfinanszírozásról szóló törvényt, szinte semmi sem gátolja azokat a nyerészkedő pártokat, amelyek csak az állami támogatásra hajtanak. A több százmillió forintos állami pénzhez ugyanis mindössze 500 ajánlásra volt szükség indulónként, és miután egy választópolgár több embert is ajánlhat, a kamupártok elkezdték egymásról másolni a támogató aláírásokat tartalmazó íveket. Az új jogszabályok szerint ugyan egy százalék alatti pártlistás eredmény esetén vissza kell fizetni a felvett pénzt, ám teljesen vagyontalan – vagy külföldön élő – vezető esetében ez behajthatatlan. A pártelnöknek mindössze 5,5 évet kell kibírnia, ezt követően elévül a tartozás.

A kamupártok ráadásul már a látszatra sem adnak, így a legtöbb ilyen szervezetnek még hivatalos programja sincs, a jelöltek pedig – a kampány ellenére – bujkálnak az újságírók elől. Ezt támasztja alá Radó József története is, aki a Nemzeti Etnikai Roma Érdekvédelmi Szervezet somogyi csoportjának vezetőjeként nem először akarta megméretni magát az országgyűlési választáson, ám az általa tapasztalt törvénytelenségek miatt végül visszalépett.

A politikus lapunknak azt mondta, a négy évvel ezelőtti választáshoz hasonlóan idén is az Összefogás Párt (ÖP) színeiben indult a somogyi 1. választókerületben, azaz Kaposváron, és ismerőseinek köszönhetően hamar meg is lett a szükséges számú aláírás.

- Még gyűjtöttük az ajánlásokat, amikor egyik este felhívott a pártelnök Szepessy Zsolt élettársa, hogy azonnal számoljak el a meglévő aláírásokkal – kezdte a kaposvári férfi. – Előtte is kerestek, megadtak négy telefonszámot, hogy onnan kapok segítséget a szignók gyűjtéséhez. Ám amikor találkoztam a három nővel és férfitársukkal, nem tűntek bizalomgerjesztőnek, s így nem adtam nekik aláírásgyűjtő íveket. Amikor aztán közöltem, hogy az összegyűjtött adatokat sem adom át, nekiálltak üvöltözni velem, hogy mit képzelek magamról.

A roma érdekvédő még 2010-ben egy budapesti konferencián ismerkedett meg Szepessy Zsolttal. Az egykori monoki polgármester – aki különféle zűrös ügyeivel, valamint az ellene folyó rendőrségi és bírósági eljárásokkal lett ismert – lépett oda hozzá, s kérdezte meg, honnan érkezett, kiket képvisel.

- Négy éve a választások előtt keresett meg, hogy induljak a párt színeiben – folytatta Radó József Attila. – Szimpatikus volt amiket mondott, hogy kormányváltást akarnak, eszembe sem jutott, hogy kamu az egész. Akkor még nem tudtam, mivel jár az aláírásgyűjtés, s miután sokan nem pontosan adták meg az adataikat, így nem lett meg az ötszáz szignó. Most már jobban figyeltem, s nem is lett volna gond. Csak éppen elriasztott, amit a párt körül láttam, hallottam.

Radó József Attila állította: Szepessyék ígértek neki pártprogramot és kampányanyagokat, ám semmit sem kapott, s amikor erre egy idő után rákérdezett, tovább hitegették, s értetlenkedtek, minek neki egyáltalán program.

- Nekem viszont kellett volna, hiszen mit mondjak az embereknek, akik aláírnának nekem, mi a célom – magyarázta. – Aztán hallottam Szepessyék ügyeiről, s rájöttem, nem politizálni akarnak, hanem csak pénzt csinálni. Ez akkor lett egyértelmű, amikor láttam, kik indulnak Somogyban a párt színeiben. Senkit sem ismertem közülük, s a vezetők nem is adták meg az elérhetőségeiket, hogy koordinálni tudjak velük. Előtte pedig engem kértek, ajánljak megbízható embereket a körzetekben, akik biztos össze tudják majd gyűjteni a szükséges aláírásszámot. Miután nem tettem, valahogyan találtak jelölteket.

Az igazi meglepetés azonban akkor érte Radó József Attilát, amikor nekiállt támogatói aláírásokat gyűjteni. Három párt helyi jelöltjei is megkeresték, s felajánlották, cseréljék ki az íveket, s használják egymás ajánlásait.

- Megkeresett az egyik somogyi roma vezető az egyik cigánypárt nevében, hogy adnak négyszáz aláírást, ha adok háromszázat, egy másik párt helyi embere pedig azzal jelentkezett, fénymásoljuk le egymás íveit – állította a kaposvári férfi. Korábban nem is hallottam ezekről a pártokról. Azt mondták, háromszáz forintot kapnak minden egyes aláírásért, vagyis ha átadom nekik az én ötszázvalahány szignómat, jó pénzt kapnak. Amikor kérdeztem, honnan tudták a telefonszámomat, azt mondták, hogy fentről kapták meg. Vagyis az ÖP vezetésétől. Egy másik párt jelöltjei. Na, ekkor döntöttem úgy, elég volt: bementem a választási irodába, leadtam az ajánlásgyűjtő íveimet, s bejelentettem, visszalépek. Nem akartam börtönbe kerülni! - idézte fel Radó József Attila.

A politikus története alapján már könnyen érthető, hogyan fordulhat elő, hogy egyes jelölteknél nemcsak az aláírók személye, hanem sorrendjük is megegyezik. S így kerülhet valaki egy általa sohasem támogatott képviselőjelölt támogatói közé.

- Kikértem a kaposvári választási irodától, vajon mely pártok jelöltjeit támogattam aláírásommal – mondta Árok Kornél, a korábbi szakszervezeti vezető és politikusjelölt, aki 2014-ben a Schmuck Andor féle Szociáldemokraták Magyar Polgári Pártja színeiben indult a választásokon. – Tizenkét pártnál (KÖSZ, MCP, EP, FKGP, SZEM, Tenni Akarás Mozgalom, Haza Mindenkié, KEDN, SZP, Közös Nevező, Rend és Elszámoltatás, EMKHHP) találták meg az aláírásaimat, ami engem is meglepett, ugyanis az idén senkinek sem írtam alá.

Kaposváron sokan követték a példáját, a választási iroda vezetője, Csillag Gábor szerint százas nagyságrendben kérték ki adataikat az emberek. Úgy tudjuk, mivel meglehetősen gyakran előfordult, hogy olyan pártnál szerepeltek aláírások, melyekről tulajdonosa nem is tudott, így több feljelentés is született az ügyben.

Baranyai adok-veszek

Alpár György, Drávaszerdahely mulatós nóta éneklésről elhíresült, független polgármestere elindult az országgyűlési választáson Baranya 4-es körzetében, amelynek Szigetvár a központja. Az egykor az SZDSZ-hez, majd a Fideszhez kötődő, ma leginkább a Jobbikkal szimpatizáló polgármester a parlamenti megméretésen is függetlenként állt csatasorba, és pár nap alatt összegyűjtötte a szükséges ajánlásokat. Amúgy ebben az aprófalvas, 174 települést integráló körzetben remekül érvényesültek a kamupártok, hisz 36 jelöltből 23 kerül majd fel a szavazólapra. Alpár biztos benne, hogy a jelöltek fele svindlivel szerezte meg az elegendő ajánlást. A polgármester aktivistái elmondták, hogy amikor aláírásokat gyűjtöttek, a más pártoknak dolgozó kollégák arra kérték őket, hadd fotózzák le az ő listájukat. Alpár emberei nem mentek bele. A fotózni akaró aktivisták semmit se tudtak az őt megbízó pártról és annak jelöltjéről. Alpár úgy érzi, hogy a kamupártok közvetve a Fidesz jelöltjének, Nagy Csabának az esélyeit javítják a körzetben, mert a múlt nélküli pártok inkább a kormánnyal errefelé egyre inkább elégedetlen, ellenzéki érzelmű választókra számíthatnak. A két pécsi körzetben kevésbé voltak sikeresek a kamupártok: a Baranya 1-esben a 37 jelöltből 9, a 2-esben 40-ből 15 tudta összegyűjteni a félezer támogató szignót.

A baranyai 1-es körzetben mindemellett 24 olyan jelölt volt, akinek azért nem sikerült akkreditáltatnia magát, mert a választási iroda kontrollja során kiderült, hogy az íveken szereplő ajánlások nem hitelesek. Az iroda három esetben büntetőfeljelentést is tett ilyen ügyek miatt. Feljelentést tett a pécsi Kunszt Márta is, aki a DK elnöke a baranyai 1-es választókörzetben. Kunszt kikérte a választási irodán, hogy ő kinek a jelöltségét támogatta, s megtudta, hogy a Jólét Magyarországot Párt (MJP) aspiránsát, Czagler Szandra Ágnest ajánlotta, ami nem felelt meg a valóságnak. A jelölt nem szerzett elegendő támogatást, Kunszt ennek ellenére a rendőrséghez fordult, látva, hogy pártjának egy 2014-es, négy nevet tartalmazó ajánló ívéről másolták át az MJP-s jelölt támogatóit. Az íven szereplő másik három név se hiteles: egyikük Németországban, másikuk Angliában dolgozik, a harmadik szignó gazdája pedig meghalt. Megpróbáltunk több kamupártnak látszó politikai szervezet baranyai jelöltjével beszélni, ám a pártok és a jelöltek címe és telefonja számunkra elérhetetlen volt.