Bedarált tisztesség

Publikálás dátuma
2018.04.06 07:46
A látszólagos elfogadás mögött örökké ott rejlik a megbélyegzés és a kitaszítás Fotók: Szalmás Péter
Nyomasztó tükröt tart elénk a Berlin, Alexanderplatz című előadás a Katona József Színházban, Mészáros Béla fajsúlyos főszereplésével. A produkciót beválogatták a Pécsi Országos Színházi Találkozó versenyprogramjába.

„Minden változik. Újra kezdeni utolsó lélegzeteddel is lehet. De ami megtörtént, megtörtént. És a vizet amit a borba öntesz, többé ki nem öntheted” – így hangzik a Brecht idézet a Berlin, Alexanderplatz című darabban a Katona József Színházban. A történet főszereplője Franz Biberkopf szállítómunkás, aki a húszas évek Berlinében börtönbüntetése után újra akarja kezdeni az életét, de mindig közbe jön valami, sőt a jószándék a végén teljesen eltűnik, bedarálódik a közeg szorításába. Alfred Döblin regényéből film is készült, a művet színpadra vinni istenkísértő vállalkozás, rengeteg buktatóval járhat. Kovács D. Dániel rendező a színpadi adaptációt készítő Mikó Csabával és dramaturg munkatársaival, Bíró Bencével és Radnai Annamáriával mindent megtesznek, hogy ezeket a buktatókat elkerüljék. Nagyrészt sikerrel is járnak, hiszen egy érvényes, követhető, három órán belül maradó színpadi verzióval álltak elő. Ez már önmagában nagy teljesítmény. És ehhez társulnak a kreatív rendezői megoldások. Kovács D. Dánielnek beindult a fantáziája és sok ötletbe beleszeretett. Ezek java működik is, a filmes bejátszások, a feliratok, az élő zene. Rengeteg modern, az európai világszínházat idéző eszköz, jól kiegészítik egymást, olykor azonban felvetődik, hogy talán a kevesebb több lenne.

A múltat nem lehet elfelejteni, Mészáros Béla és Rujder Vivien

A múltat nem lehet elfelejteni, Mészáros Béla és Rujder Vivien

A több szálon futó, sok helyszínes cselekmény lebonyolítása viszont igazán profi, filmszerű, gyorsan pergő. Köszönhető ez a színészi játéknak is. A Katona József Színház társulatából kioszthatók a darab szerepei, nagyon sok izgalmas karakter, nehéz is kiemelni bárkit. Az abszolút főszereplő azonban Biberkopf, akit Mészáros Béla alakít. Óriási feladat, egy olyan küzdelmet kell megjelenítenie, amiről tudjuk, hogy nem nyerhető meg. Ezért az árnyalatok, a küzdelem mélysége és fordulópontjai az igazán izgalmasak. Brechten túl, miért törvényszerű, hogy ez az újrakezdés bukásra van ítélve? Mészáros Béla végig küzdi a csaknem három órát és küzdelmével tudunk azonosulni. Sajnos nagyon is jól értjük, miként válhat valaki a szélhámosok, a hazudozók, a jobb életre vágyók, a gátlástalanok eszközévé. A tudatlanság is kell hozzá, de ennél összetettebb a helyzet. A közeg, a kor meghatározó. De közegek, korok sajnos gyakran ismétlődnek. A motiváció pedig mindig ugyanaz. Átlépni a másikon, legyőzni őt, megalázni, kijátszani és ezzel előbbre jutni. Ha az áldozat nem libben át a győztes oldalra, akkor pedig törvényszerűen elsüllyed. Arról nem beszélve, hogy a bűnös, mindig bűnös marad, egyrészt a bélyeg örökre rászárad, másrészt a lelkiismerete soha nem hagyja nyugodni.

A társulatból, ha mégis ki kellene emelni néhány színészt, akkor Bezerédi Zoltánt, Elek Ferencet, Keresztes Tamást, Pálmai Annát és Pálos Hannát említeném. Valamennyien nagyon erős karaktereket mutatnak. „Egyszerűen csak tisztességes akartam lenni… „ - mondja a darabban Biberkopf, aki közben többet akart egy vajas kenyérnél. Mentségként a tisztesség szándéka jól hangzik és igaz is, de felmentést nem adhat arra, ha méltatlan dolgokhoz adjuk a nevünket, ha olyan helyzetekbe keveredünk bele, amelyekből sürgősen ki kellene szállnunk, még akkor is, ha többet szeretnénk egy vajas kenyérnél. Erre int minket nyomasztó és kíméletlen módon a Berlin, Alexanderplatz. És arra, hogy a helyzet sajnos könnyen elfajulhat.

Búcsú Fésűs Évától

Publikálás dátuma
2019.02.22 20:36

Fotó: SHUTTERSTOCK
Életének 93. évében elhunyt Fésűs Éva Kossuth-díjas meseíró. Hol volt, hol nem volt, a váci piarista templom közelében egy apró házikó emeleti szobájában egy kislány éldegélt közjegyző apukájával és háztartásbeli anyukájával. No és a nagymamával, aki a legnagyobb ínség közepette is elhozta sokat betegeskedő unokája szobájába a különféle királyfikat, hercegkisasszonyokat, boszorkányokat, a szegény ember legkisebb, ám legleleményesebb fiát, mackókat, nyuszikat, rókákat, sárkányokat, hogy elfeledtesse szeme fényével a szenvedéseit. A kislány aztán felcseperedett, drogista segédvizsgát tett, s a második világháború alatt felkötött karral járt dolgozni, nehogy elvigyék ingyenmunkába a katonai mosodába. Miután államosították a drogériát, a fiatal lány Budapesten keresett munkát gyors- és gépíróként, hogy aztán új életet párja oldalán Kaposváron. Az új otthonhoz és munkahelyhez hamarost új hobbi is párosult, egy véletlennek köszönhetően meséket kezdett írni a Rádiónak: megszületett a fogfájós nyuszi története, aztán Toppantó királykisasszonyé, majd Kukkantó manó, Csupafül, Tüskeböki, Csacsi Tóni és a többiek kalandjai. A mai középgeneráció a tévéből, a nagyétkű Palacsintás király kapcsán ismerhette meg a nevét: a fiúk fülig szerelmesek voltak Kökényszemű Katicába, mind elátkozták Derelyét, a minden hájjal megkent főszakácsot, s szurkoltak a gonosz ellen küzdő Éliás királyfinak. De imádták minden hősét – több mint kétszáz meséje cirka kéttucatnyi kötetben látott napvilágot -, s a népszerűség elől magát mindig távol tartó asszony azt vette észre, egyre gyűlnek az ilyen-olyan kitüntetések a szoba polcain, míg végül a hazai meseírók közül – Lázár Ervin, Janikovszky Éva és Csukás István után – negyedikként a 2017. március 15-én Fésűs Éva átvehette a Kossuth-díjat is. Első meséjét – ahogyan azt 2017 karácsonyán a Népszavának adott interjújában elmesélte - a kisfiának írta. Mivel ismerőseinek is nagyon tetszett, beküldte a Magyar Rádiónak – és ezzel elkezdődött egy életre szóló utazás a mesék világában, miközben a történetek kitalálója Kaposváron a vasgyárban, az Állatforgalminál, végül a Köjálnál dolgozott titkárnőként. Másfél évtizede, férje halála után kezdett el verseket írni, eleinte csak a fióknak, aztán persze ezekből is több kötet lett, jó néhányat meg is zenésítettek közülük. Tizenöt esztendeje lett Kaposvár díszpolgára, 2006-ban átvehette a Magyar Köztársasági Érdemrend Tisztikeresztjét, míg 2014-ben megkapta a legnagyobb somogyi kitüntetést, a Pro Comitatu Somogy-díjat, három évre rá pedig Vác is díszpolgárának választotta. Fésűs Évát, aki májusban ünnepelte volna 93. születésnapját Kaposvár városa saját halottjának tekinti.

Kinek a tulajdona az Esterházy-kincs?

Publikálás dátuma
2019.02.22 20:33
FŐÚRI RAGYOGÁS - Az iparművészet nagy Esterházy-tárlatára Fraknóból is érkeztek műkincsek
Fotó: Népszava
A Fővárosi Törvényszék pénteki, reggeltől estig tartó tárgyalásán még Werbőczy István 1514-ben íródott szokásjogi gyűjteménye, a Hármaskönyv is szóba került.
Továbbra is folyik a per Közép-Európa legjelentősebb, mintegy 100 millió euró értékű barokk főúri kincstáráért, az Esterházy-kincsekért, amelyet az osztrák Esterházy Magánalapítvány indított a magyar állam, az Emberi Erőforrások Minisztériuma és az Eszterháza Kulturális, Kutató- és Fesztiválközpont jogutódja, a Nistema Kft. ellen. A Fővárosi Törvényszék pénteki tárgyalásán még Werbőczy 1514-ben íródott szokásjogi gyűjteménye, a Hármaskönyv is szóba került – a periratok ismertetése és a perbeszédek reggeltől estig folytak.

Mint arról a Népszava is beszámolt: a Esterházy magánalapítvány magát tekinti a mintegy száz éve Budapestre szállított és az Iparművészetibe 1920-ban és 1923-ban is letétbe helyezett kincseknek. A magánalapítvány pert azután kezdeményezte, hogy 2016-ban döntés született arról, az Iparművészetiből Fertődre szállítanak 75 Esterházy-műtárgyat.

A felperes a keresetében azt szeretné elérni, hogy a kincseket szállítsák vissza az Iparművészetinek, de amennyiben a műtárgyak átvételét megtagadja az épp felújítás alatt álló budapesti múzeum, úgy a tárgyakat adják ki a részére. Az osztrák magánalapítvány ugyanis azzal érvel, az 1695-ben létrejött hercegi hitbizományként a magyarországi kincsek is a burgenlandi fraknói vár tartozékai, mint ahogy jogi képviselőjük fogalmazott: a vár kincstára egy megbonthatatlan műalkotás, amelynek alkotója Esterházy Pál herceg.
Az alperesek jogi képviselői szerint ugyanakkor 1920 után – miután az Esterházy birtokok egy része Ausztriához került − az újonnan létrejött osztrák Esterházy hitbizomány leltárai nem említtették a magyarországi hitbizomány műtárgyait , a hitbizomány várományosai sem emeltek kifogást az ellen, hogy a műtárgyakat V. Pál herceg letétbe adta Budapesten. A felperes vitatja, az alperesek viszont állítják: 1949-ben jogszerűen államosították az Esterházy-kincseket.