Választás 2018;Napi Extra;választás;éjfél;előzetes eredmény;

2018-04-07 14:36:00

Választás 2018 - Éjfél körül várható előzetes eredmény

Vasárnap késő este 11 óra után, éjfél körül várható az országgyűlési választás előzetes eredménye a Nemzeti Választási Iroda (NVI) várakozása szerint - közölte az iroda elnöke.

Pálffy Ilona szombati budapesti sajtótájékoztatóján elmondta, a szavazatszámlálás gyorsaságát befolyásolja az egyes választókerületben, hogy hány jelölt indult, mert a bizottságoknak annyifelé kell válogatniuk a voksokat, majd azokat jegyzőkönyvben összesíteniük. Közölte, a végleges eredményt azonban csak jövő szombatra várják, mert addig meg kell érkeznie a külképviseleteken leadott szavazatoknak is, legkésőbb szerdáig. Az innen beérkezett, borítékokba zárt szavazatokat pedig majd szombat délelőtt keverik be - az átjelentkezéses szavazatokkal együtt - az adott választókerületekben az erre kijelölt, addig fel nem nyitott urnákba. Ez azt jelenti, hogy szombat késő délután, vagy este teszik közzé a végleges eredményeket - mondta. Hozzátette: bízik abban, hogy a levélszavazatok feldolgozásával is végezni tudnak szombatra. Pálffy Ilona kitért arra is, ahol szoros a verseny, ott az NVI már vasárnap jelezni fogja a honlapján, hogy megfordíthatják az eredményt a máshol átjelentkezéssel leadott, valamint a külképviseleteken leadott szavazatok. (MTI)