Ember embernek farkasa

A sajtó még a kampány idején adta hírül, hogy Angyalföldön, a baloldal legerősebbnek és a Fidesz leggyengébbnek számító terepén egy – jobbára nyugdíjas hallgatóságból álló - lakossági fórumon halálbüntetést kértek az ellenzékiekre Németh Szilárdtól, a fórum vendégétől, a Fidesz alelnökétől.

Megkövetem mindazokat, akik egy tavalyi, Népszava-beli cikkemet olvasva elfogadták tőlem - megrögzött, elkötelezett nyugdíjas-pártitól -, hogy az ősz hajúak korosztályának kijár a tisztelet, hogy a ráncos kéz minden rezdülése megbecsülésre érdemes, és hogy a nyugdíjas közösségeinkben harsogó szeretet-himnusz mindent felülír. Mára minden mást mutat. Olykor az ősz haj alatt alantas, agyatlanság szülte gondolatok sorjáznak, a valaha dolgos kéz ökölbe szorulva fenyeget, és a Szeressük egymást gyerekek dallama már csak nosztalgiából hallható itt-ott a nyugdíjas klubokban. Idevezetett az össznépi nevelés, a NER kommunikáció, a centrális erőtér bosszúja.

Foglalkoztat a gondolat, hogy vajon milyen érvekkel lehetne ezekben az őszülő fejekben békét, rendet tenni? Persze milyen jogon diktálnám én a rendet – kérdeznék erre ők. Biztosan elutasítanának, ha megpróbálnám megosztó nézeteiket kigyomlálni. Vagy talán mégsem?

Valószínűleg megpróbálnám előbb szép szóval, észérvekkel, történelmi példákkal megvilágítani az elméjüket. Például azzal: "Nem emlékszel, apukám, fiatal korodban hova vezetett az akkori arrogancia, az ellenség-keresés? Nem emlékszel, mi lett a vége? Ezt akarod megint?" Vagy például elkezdeném magyarázni nekik, hogy "Nemzetünk történelme – neked aztán, öreg, tudnod kellene, hisz betéve ismered -, de még a nemzeti imánk is tele van széthúzással. De minden nagy, emlékezésre érdemes korszak valamiféle összetartásból született! Olyan időkben, amikor legalább az alapvető normák - mint a tízparancsolat - nem kérdőjeleződtek meg. Emlékszel, mit jelent a hatodik? Ne ölj! Neked kell magyaráznom, drága keresztény, népnemzeti kortársam?"

Próbálnám a meggyőzést a demokrácia-felfogás felől is - egyszerűen, érthetően. "Tudod, öreg, mindenek alapja abban rejlik, hogy többfélék vagyunk, és eltérő a véleményünk a világról. De együtt kell élnünk, ha boldogulni akarunk, és az együttélés szabálya az, hogy a másik másságát tiszteletben tartjuk. Neki is olyan és akkora a joga, mint neked, apukám! Nincs mese! Ilyen egyszerű, nem érted?" Jöhetnék szép „irodalmi” példákkal is: "Tudod, fater, a Tamás Gábor is azt énekeli, hogy „ne széthúzás tartson össze” minket, magyarokat. Szereted a Gábort hallgatni, nem? Na, ugye, ő biztosan tudja a tutit..."

Megközelíthetném hétköznapi gondjaik felől is a meggyőzést: "Ember! Üldözőkké és üldözöttekké akarod egyszerűsíteni az országot? Élhető lesz egy ilyen ország? Hányan maradunk majd benne? És akkor honnan lesz nyugdíjad, he? Te leszel az utolsó, aki lekapcsolja a villanyt?"

Nem új keletű ez a probléma, miért is lenne az, hiszen nem tudunk tanulni a múltból. Nem is olyan rég, bő 60 éve Buda Ferenc költőnk már megírta – az akkori események kapcsán – a Farkasok című versét: „Mióta világ a világ, / főbe a fejsze belevág, / ember embernek farkasa, / öröktől ádáz ordasa. / Ordasok bár a farkasok, / hozzánk képest irgalmasok, / egymáshoz jók, hűségesek, / okosak, illedelmesek, nem ölnek, csak ha éhesek. / Persze megesik, szentigaz: / köztük is gonoszra akadsz, / hisz néha – gondolj csak bele! – farkas farkasnak embere.”

Íme, kortársaim, a kép: így válik állattá a valaha volt felsőbb rendű lény, az ember!

A megtépázott lelkületű nyugdíjas érdekvédő búsongása nem csupán az emberi erények hiányáról szól. Arról is, hogy egy csökkenő reputációval rendelkező generáció maradék méltósága is odavész. Sosem gondoltam volna, hogy a korosztályos érdekvédelem számára új társadalmi üzenetként le kell porolnunk a jó, öreg „szeresd felebarátodat” gondolatot. És még az is lehet, hogy úgy járunk majd, mint Kőmíves Kelemen: amit a közösségeinkben nap közben sikerül felépítenünk lélekben, gondolkodásban, azt éjjel lerombolja a fortélyos félelem, a gyalázatos manipuláció.