Mátyás téri séta

Gyerekkori barátommal, Andorral egy hétköznapi esős délután a Mátyás téren sétáltunk. Nem céltalanul. Szemügyre kívántuk venni a tér nevezetességét, a Magda udvart. Már csak azért is, mert mindkettőnk kedvelt filmje, a Liza, a rókatündér ebben a házban játszódik. A nézelődést követően átsétáltunk a Mátyás tér 15-be, ahol az egykori Kesztyűgyár helyén közösségi ház működik. Hol lenne ilyesmire nagyobb szükség, mint a földrajzilag a városcentrumhoz tartozó, szociológiai viszonyait tekintve a zordon külváros jegyeit hordozó „nyóckerben”?

A tárt kapun belépve ami először mellbe vág, az üresség. Persze, mondhatjuk, hétköznap délután mi lenne? A második benyomás a lélektelenség. Melegségnek, ami a közösség éltető ereje, nyoma sincs. A rideg, csupasz falakon a NER dicsőségét öregbíteni hivatott táblák hirdetik, hogy a közösségi ház mennyi pénzt nyert pályázatokon. Összességében több mint 200 millió forintot. Feladat kipipálva. A pénz és a közösségi ház társadalmi hasznosulása a rendezvények és a résztvevők számával mérhető. Nyilván mérik is. De ezek csak számok, a társadalmi hasznosságról semmit nem mondanak. Elég drágának tűnik az üresség. Anyagilag és társadalmilag is.

Ha már erre járunk, invitáltam Andort, a barátomat, nézzünk át a Dankó utcába, ahol a Fűtött utca működik. A Fűtött utca Iványi Gábor lelkész „találmánya”. A hangárszerű, az utcától vasajtóval elválasztott tér vaságyai sokaságával telente a hajléktalanoknak ad menedéket a fagyhalál elől. Enni is kapnak, tisztálkodhatnak is. Ha a hetedik kerület a romkocsmáival tudott nemzetközi hírnévre szert tenni, a „nyócker” emberségből számíthatna ugyanerre.

Mert a Dankó utca város a városban. A szegény, az elesett, a hajléktalan polgárok városa. Abban különbözik a teljes várostól, hogy ők itt polgárnak, embernek számítanak. Nehéz sorsuk ellenére nincsenek megalázva, megbüntetve nyomorúságukért, nekik is jár a minden embert megillető veleszületett jog, az emberi méltóság joga. Köszönhető mindez Iványi Gábor lelkésznek és egyházának, a Magyar Evangéliumi Testvérközösségnek, és az általa létrehozott alapítványoknak és karitatív szervezeteknek.

A MET komplexum a Dankó utcában Hajléktalan kórházat, fogászatot tart fenn, teológiai és szociálismunkás képző főiskolát működtet, és teret ad mindenféle civil és társadalmi rendezvénynek. Valódi, működő közösségi ház. Élő kontrasztja és cáfolata a kesztyűgyári képződménynek. Tele élettel, tele melegséggel. Egyetlen fillér állami támogatásban sem részesül. Egyházi „bevettség” nélkül, hiszen a 2010 utáni törvénymódosítás ettől a rangtól megfosztotta. Hasonlóan a kommunista időkhöz, a MET ma is számkivetett. A MET a mindenkori hatalom által büntetett egyház. Egyetlen bűne a kormány által nem létezőnek minősített szegények támogatása.

Az udvaron sok más mellett márványtábla örökíti meg Solt Ottília és a SZETA emlékét. A „bűnös egyház”, a hatalmasságok akarata ellenére mégis működik. A szeretet tartja életben, az emberség működteti. Mondhatnám azt is, a kesztyűgyári klub külső akarat eredménye, a Fűtött utcát belső késztetés hozta létre. A Fűtött utca templom. Isten háza, ahol menedékre lelnek a rászorulók.

A hidegebb napokban, hetekben - példát véve Iványi Gáborról és a MET-ről - meg kéne nyitni a hajléktalanok előtt a többi templom kapuit is. A legtöbbjük fűtött, csak egy zugot kéne biztosítani a rászorulóknak Isten házában. Az idén több mint százötvenen fagytak meg, legalább a felük az utcán, a másik fele a fűtetlen otthonában. Nem kellene több embernek a XXI. században Európa közepén megfagynia!

Hazafelé egy philadelphiai történet idézésével fejeztük be sétánkat a „nyócker” szívében. A mikor a tizenhét éves Benjamin Franklin egy szegény család tizenkettedik gyerekeként, hosszú tutajút után a városba ért, betért az első templomba, hogy hálát adjon sikeres érkezéséért. Hálaadás közben egyszer csak elnyomta az álom. Felriadva megkocogtatta az előtte ülő férfi vállát, és halkan kérdezte: Uram, mikor kezdődik az istentisztelet? Amint kilépsz a templom kapuján - hangzott a válasz.

Ember embernek farkasa

A sajtó még a kampány idején adta hírül, hogy Angyalföldön, a baloldal legerősebbnek és a Fidesz leggyengébbnek számító terepén egy – jobbára nyugdíjas hallgatóságból álló - lakossági fórumon halálbüntetést kértek az ellenzékiekre Németh Szilárdtól, a fórum vendégétől, a Fidesz alelnökétől.

Megkövetem mindazokat, akik egy tavalyi, Népszava-beli cikkemet olvasva elfogadták tőlem - megrögzött, elkötelezett nyugdíjas-pártitól -, hogy az ősz hajúak korosztályának kijár a tisztelet, hogy a ráncos kéz minden rezdülése megbecsülésre érdemes, és hogy a nyugdíjas közösségeinkben harsogó szeretet-himnusz mindent felülír. Mára minden mást mutat. Olykor az ősz haj alatt alantas, agyatlanság szülte gondolatok sorjáznak, a valaha dolgos kéz ökölbe szorulva fenyeget, és a Szeressük egymást gyerekek dallama már csak nosztalgiából hallható itt-ott a nyugdíjas klubokban. Idevezetett az össznépi nevelés, a NER kommunikáció, a centrális erőtér bosszúja.

Foglalkoztat a gondolat, hogy vajon milyen érvekkel lehetne ezekben az őszülő fejekben békét, rendet tenni? Persze milyen jogon diktálnám én a rendet – kérdeznék erre ők. Biztosan elutasítanának, ha megpróbálnám megosztó nézeteiket kigyomlálni. Vagy talán mégsem?

Valószínűleg megpróbálnám előbb szép szóval, észérvekkel, történelmi példákkal megvilágítani az elméjüket. Például azzal: "Nem emlékszel, apukám, fiatal korodban hova vezetett az akkori arrogancia, az ellenség-keresés? Nem emlékszel, mi lett a vége? Ezt akarod megint?" Vagy például elkezdeném magyarázni nekik, hogy "Nemzetünk történelme – neked aztán, öreg, tudnod kellene, hisz betéve ismered -, de még a nemzeti imánk is tele van széthúzással. De minden nagy, emlékezésre érdemes korszak valamiféle összetartásból született! Olyan időkben, amikor legalább az alapvető normák - mint a tízparancsolat - nem kérdőjeleződtek meg. Emlékszel, mit jelent a hatodik? Ne ölj! Neked kell magyaráznom, drága keresztény, népnemzeti kortársam?"

Próbálnám a meggyőzést a demokrácia-felfogás felől is - egyszerűen, érthetően. "Tudod, öreg, mindenek alapja abban rejlik, hogy többfélék vagyunk, és eltérő a véleményünk a világról. De együtt kell élnünk, ha boldogulni akarunk, és az együttélés szabálya az, hogy a másik másságát tiszteletben tartjuk. Neki is olyan és akkora a joga, mint neked, apukám! Nincs mese! Ilyen egyszerű, nem érted?" Jöhetnék szép „irodalmi” példákkal is: "Tudod, fater, a Tamás Gábor is azt énekeli, hogy „ne széthúzás tartson össze” minket, magyarokat. Szereted a Gábort hallgatni, nem? Na, ugye, ő biztosan tudja a tutit..."

Megközelíthetném hétköznapi gondjaik felől is a meggyőzést: "Ember! Üldözőkké és üldözöttekké akarod egyszerűsíteni az országot? Élhető lesz egy ilyen ország? Hányan maradunk majd benne? És akkor honnan lesz nyugdíjad, he? Te leszel az utolsó, aki lekapcsolja a villanyt?"

Nem új keletű ez a probléma, miért is lenne az, hiszen nem tudunk tanulni a múltból. Nem is olyan rég, bő 60 éve Buda Ferenc költőnk már megírta – az akkori események kapcsán – a Farkasok című versét: „Mióta világ a világ, / főbe a fejsze belevág, / ember embernek farkasa, / öröktől ádáz ordasa. / Ordasok bár a farkasok, / hozzánk képest irgalmasok, / egymáshoz jók, hűségesek, / okosak, illedelmesek, nem ölnek, csak ha éhesek. / Persze megesik, szentigaz: / köztük is gonoszra akadsz, / hisz néha – gondolj csak bele! – farkas farkasnak embere.”

Íme, kortársaim, a kép: így válik állattá a valaha volt felsőbb rendű lény, az ember!

A megtépázott lelkületű nyugdíjas érdekvédő búsongása nem csupán az emberi erények hiányáról szól. Arról is, hogy egy csökkenő reputációval rendelkező generáció maradék méltósága is odavész. Sosem gondoltam volna, hogy a korosztályos érdekvédelem számára új társadalmi üzenetként le kell porolnunk a jó, öreg „szeresd felebarátodat” gondolatot. És még az is lehet, hogy úgy járunk majd, mint Kőmíves Kelemen: amit a közösségeinkben nap közben sikerül felépítenünk lélekben, gondolkodásban, azt éjjel lerombolja a fortélyos félelem, a gyalázatos manipuláció.

Szerző

Másnap

Igaza volt Orbán Viktornak tegnap, amikor azt mondta: a tét Magyarország jövője. Nos, ennek a jövőnek az első néhány éve tegnap elkezdődött. Pedig egyszerű volt a döntés. Marad, ami volt, amiről Paul Lendvai azt írta a Süddeutsche Zeitungban: „Orbán Viktor jobboldali populista, aki a hatalom megszállottjaként, újraválasztása érdekében még az antiszemita felhangú összeesküvés-elméletektől sem riad vissza”. Vagy a nemzet véget vet a gyűlöletkormányzásnak.

Szombati számunkban így idéztük ezeken a hasábokon Orbánt: „Ha egy kicsi rés nyílik a diktatúra pajzsán, szerintem ott a magyarok szabadságvágya azonnal utat keres." A nagy taktikázásában megfeledkezett arról, hogy méltatlanná váltak a közhatalomra mindazok, akik nem a közjót szolgálták, hanem azt a szűk érdekcsoportot, amely a hatalom gyakorlását biztosította. Elfeledkezett arról, hogy azoknak a hatalma a legingatagabb, akik azt egy szűk rétegre alapozzák. Hiába hivatkoznak a népre, ha a mindennapi élet tényei gyökeresen ellentmondnak a szlogeneknek - a nép előbb vagy utóbb megkeresi a rést a pajzson.

Mint az előzetes eredmények lapzártakor, 23 óra körül mutatták, most nem találta. A hetven százalékos választási részvétel erős legitimitást ad az új parlamentnek, amelyben a Fidesz szerzett többséget, az ellenzéki oldal – a Jobbikkal együtt – kisebbségben lesz. A Fidesz-KDNP minden előzetes jel szerint ismét kormányt alakíthat. Legfeljebb a billenékeny parlamenti erőviszonyok ténye lehet rossz hír a Fidesznek és személyesen Orbán Viktornak. A nemzet – annyi év csendes tűrés után - megmozdult, de az egyfordulós választási rendszer csapdájában hiába kereste a rést az orbáni pajzson.

Ami biztos: bármit hozzon a végeredmény, ez a hétfő semmivel sem lesz könnyebb, mint a vasárnap volt. Orbán Viktor immár nem a nemzeti konzultációkra, hanem a parlamenti választásokra hivatkozva folytathatja, amit eddig csinált: újra nekimehet a „Soros-bérenc” civil szervezeteknek, a kritikus hangú, még létező ellenzéki sajtónak, Brüsszelnek, Európának és az ENSZ-nek, amelyek nemzetközi megoldást keresnek a menekültkérdésre a nemzeti kerítések helyett. Ez a megjósolhatóan féktelen kormányzás semmi jót nem ígér, hiszen mind távolabb sodorja Magyarországot Európától, mind mélyebbre egy autoriter, rohadt, korrupt, tekintélyelvű politikai berendezkedésbe, ahol a későn ébredők mind nehezebben tudják majd megtalálni a rést a rendszer pajzsán.

A megerősödött parlamenti ellenzék felelőssége és terhe minden eddiginél nagyobb lesz. Nemcsak azért, mert a Fidesz gátlástalanul fogja gyakorolni a hatalmat, s mert a kormány leváltása, a rendszerváltás, a demokratikus IV. Köztársaság megalapozása - a demokratikus intézményrendszer helyreállítása, a korrupció felszámolása –, egy élhető ország, a szociális demokrácia megteremtése megint távoli cél lett.

Nincs magyarázkodás: a választók döntöttek, amit el kell fogadni. A demokratikus oldal ugyanakkor nem hagyhatja abba a küzdelmet a regnáló hatalommal szemben. Nem feledhetjük, hogyan képes kihalni néhány év alatt a demokrácia ott, ahol nem vigyáznak rá.

Szerző