Tudomány;kísérlet;látás;állatkísérlet;

2018-04-12 12:10:00

Állatok segítik a látás jobb megismerését

Állatkísérletekkel és gépi intelligenciával vizsgálhatja a látás idegrendszeri folyamatait egy magyar vezetésű kutatócsoport - adta hírül a Magyar Tudományos Akadémia honlapja.

„A pszichológiából ismert, hogy egy kép értelmezéséhez nemcsak az aktuális megfigyelés járul hozzá, hanem a korábbi tapasztalat vagy a kontextuális információ is. Az viszont, hogy az idegsejtek hálózata miképpen végzi el az aktuális és a korábbi információ fúzióját, egyesítését, még javarészt feltáratlan” – mondta Orbán Gergő, a MTA Wigner Fizikai Kutatóközpont csoportvezetője az mta.hu-nak.

A nemzetközi együttműködésben zajló projekt központi feltételezése, hogy az aktuális és korábbi információk fúziójának jellegzetességei már az agyi feldolgozás korai szakaszában, tehát az elsődleges látókéregben is megjelennek. A kutatók párhuzamosan végeznek kísérleteket egereken és majmokon, így igen eltérő nézőpontból és módszerekkel vizsgálhatják ugyanazt a jelenséget. “A majmoknak fejlett az idegrendszere, vagyis egyszerre rendelkeznek fejlett látással és képesek bonyolult feladatok végrehajtására. Az egereknél pedig több idegsejtet lehet nyomon követni, és úgynevezett optogenetikai módszerekkel kívülről közvetlenül is be tudunk avatkozni az idegsejtek aktivitásába” – mondta Orbán Gergő.

A kísérleteket a frankfurti Ernst Strüngmann Institute-ban és a University of California Los Angeles (UCLA)-n végzik, a projektben létrejövő hatalmas adathalmazok matematikai elemzése pedig két magyar kutató vezetésével zajlik. „A gépi intelligencia fejlődése új inspirációkat és új eszközöket ad a kezünkbe ahhoz, hogy az egyik legfontosabb kognitív képességünket, a látást megértsük. A majmokon és egereken végzett kísérletek összekapcsolása közös analízis- és modellezési technikákkal vagy univerzális elveket fed fel, vagy alternatív stratégiákra világít rá: mindkét lehetőség fontos tanulság mind az emberi, mind a gépi intelligenciáról alkotott képünk szempontjából” – mondta kutatócsoport vezetője.