Előfizetés

Emberi jogokat sért Irán - Folytatódnak az EU szankciói

Publikálás dátuma
2018.04.12. 14:11
Teheráni utcakép Ali Hámenei "legfelső vezető" portréjával és két kiállított ballisztikus rakétával. Fotó: ATTA KENARE / AFP
További egy évvel meghosszabbította az Európai Unió azoknak a szankcióknak a hatályát, amelyeket az emberi jogok súlyos megsértése miatt rendelt el korábban Iránnal szemben - közölte a tagállami kormányokat tömörítő tanács sajtószolgálatára hivatkozva az MTI.

82 természetes és egy jogi személy vagyonát zárolták az unióban, előbbiek ezen túlmenően nem is utazhatnak be az EU-ba azoknak a korlátozásoknak keretében, melyeket az Európai Unió Tanácsa 2019. április 13-ig meghosszabbított csütörtökön.

Emellett továbbra is tiltják azon termékek exportját Iránba, amelyeket a rezsim a belső elnyomás céljaira vagy elektronikus megfigyelésre is felhasználhat.

Ezen büntetőintézkedéseket 2011-ben rendelte el az Európai Unió az iráni rezsimmel szemben.

Kigyulladt egy II. kerületi étterem

Publikálás dátuma
2018.04.12. 13:50
Illusztráció: Shutterstock
Kigyulladtak egy budapesti, II. kerületi étterem bútorai csütörtök délelőtt - írja a Katasztrófavédelem. A Duna-parthoz közeli Csalogány utcai tűzesetben senki sem sérült meg.

Berendezési tárgyak égtek egy budapesti vendéglátóhely egyik helyiségében, a II. kerületi Csalogány utcában. A tűzesethez a fővárosi hivatásos tűzoltókat riasztották, akik eloltották a lángokat.

Az elsődleges információk szerint az eset során senki nem sérült meg.