Tavaly Arany János A walesi bárdok című versének részletével, idén József Attila Levegőt! című költeményével köszöntötték a magyar költészet napján a kleptokrata rezsim névadóját a kultúra bozótharcosai. Kétségeim vannak azt illetően, hogy a Cinege utcai aszfaltra krétával írt üzenetek a címzett, Orbán Viktor számára ismerősek voltak-e, és úgy sejtem, szerzőikről is talán csak annyi sejlett fel benne, hogy nyilván afféle Soros-bérenc firkászok.
Mint az közismert – kivéve talán a rezsim urait -, A walesi bárdokat Arany János a szabadságharcot eltipró Ferenc József látogatása alkalmára írta, a hatalommal szembeni meg nem alkuvás példabeszédeként. József Attila verse egy a maihoz nagyon hasonló, parlamentarizmusnak álcázott egyszemélyi diktatúra időszakában született.
Szomorú, de a versek mit sem veszítettek időszerűségükből. Persze vannak azért különbségek is. Az uralkodó végül kiegyezett a rebellis magyarokkal, és évtizedek múltán Ferenc Jóskává szelídült. Horthy ugyan a pusztulás szélére sodorta az országot, de az őt követő kommunista diktatúra miatt sokakban nosztalgikus emlékeket ébresztett, a mai rezsim pedig egyenesen szellemi és történeti előfutárának tekinti. Igaz, ma „Edward király” nem fakó lovon, hanem fekete luxus kisbusszal közlekedik, és habitusa miatt valószínűleg soha nem lesz sem Ferenc Jóska, sem Jani bácsi. Orbán soha nem egyezik ki, és rendszere a folyamatos harcra, harácsolásra épül.
Ha végigtekintünk a magyar líra évszázadain, roppant gazdag a választék a hatalom, az önkény ellen lázadó, tiltakozó versekből. El sem férnének a Cinege utcában, de talán még az elveszett Alkotmány utcájában sem. Lesz tehát választék az elkövetkező évek költészet napjaira is. Most a Levegőt! utolsó sorával csak annyit üzenünk: Jöjj el, szabadság! Te szülj nekem rendet.
Aztán majd meglátjuk.
