Tamás Ervin: Oázis helyett délibáb

Publikálás dátuma
2018.04.14 09:40
Fotó: Népszava
Fotó: /

Lehetett tudni. Majd jött Hódmezővásárhely és nem lehetett tudni. Hogy aztán hirtelen szembe világítsa az egész ellenzéket az a reflektor, amelyről sokan azt szerették volna még aznap délelőtt is hinni, hogy erejét veszti, kidurran. Vakító fényénél az okosok ismét magabiztosan közölhették: de hát lehetett tudni. Sejtettem, hogy lehetett tudni.

Ez sem így történt

Lehetett tudni, hogy a többfelé orientálódó ellenzéki tábor nem akarja felismerni önön gyengeségét. De fogalmunk sem volt arról, hogy a kutatók nem a Fideszt, hanem a Jobbikot mérik felül. Lehetett tudni, hogy a növekvő szavazási kedv árthat a kis pártoknak, ugyanakkor használhat az ellenzéknek. Mégis a kormánypártok szüreteltek. Lehetett tudni, hogy a demokratikus pártoknak Budapestre érdemes koncentrálniuk – ez sem volt elég azonban ahhoz, hogy felismerjék, sikerre itt is csak úgy számíthatnak, ha az egy-egy elleni küzdelmet vállalják, nem egymással, hanem a kurzus jelöltjével. Rebesgették, hogy a tartalék általában a rezsimmel szemben halmozódik fel. Hát ez sem így történt. Sokan gondolhatták, hogy a korrupciós rémségek, a hatalommal való visszaélés hol felháborító, hol tragikomikus esetei a kampány végére inkább átitatják a közvéleményt, mint a bevándorlóktól való többszólamú rettegtetés. Mégis, az emberek (főleg a falvakban, vidéken) mást, máshonnan preferáltak a hírbörzén, ha egyáltalán börzének lehet nevezni azt, amihez hozzájutottak. Különben pedig az ellenzék sokszor inkább egymással foglalkozó üzenetei, széttartóak, többnyire erőtlenek, karakter nélküliek voltak, s ezek szerint alulmaradtak az egyre brutálisabban általánosító, primitív indulatokat előhívó és keményen megszemélyesített félelemkeltés tengerében.

2018 áprilisában nem túlzottan érdekel, hogy mennyire lejtett a pálya, milyen törvények, rendeletek, manipulációk, szabálytalanságok, helyi trükkök és kisbuszok szülték meg az eredményt, hozták meg a kétharmadot. Mert ez nem kilenc hónap, hanem nyolc év alatt lett kihordva, enyhén túlérett hát a kicsike, s még ultrahang sem kellett hozzá, hogy lássuk, ahogyan nő, kér, követel magának egyre nagyobb életteret. Hagytuk, hagyták. Fokozatosan vett el nem neki szánt holmikat, javakat, sajátított ki függetlennek nevezett intézményeket, néhol orkánszerű tapstól, másutt kétségbeesett hüledezéstől kísérve. Hagytuk, hagyták. A parlamentből járókát csináltak, a független hatalmi ágakból homokozót, a sajtó nagy részéből faliújságot. Hagytuk, hagyták. Ütötte-vágta a gyengébbeket, értve ez alatt a rokkantakat, a rászorulókat, a képzetlen munkanélküliek tömegét. Hagytuk, hagyták.

Baloldal, Jobbik, LMP

Ez idő alatt a baloldal osztódott, bénázott, mutyizott, emberei vagy széttárt karral keseregtek, vagy a túlélésre játszottak – és egyre csak keresték-kutatták, mi is ma az igazi baloldal. Fölélték szellemi, anyagi tartalékaikat, elidegenítették, torzsalkodásaikkal elijesztették azt a holdudvart, amelyre ráutaltak lettek volna. Többször harsant a riadó, de ők mindig a toborzó kürtjét hallották ki belőle, holott stagnált, bemerevedett minden körülöttük. A DK tudatosan a 8-12 százalékra fókuszált, ennek a hívő csapatnak szólózott Gyurcsány Ferenc, akiben Botka László kudarca után ébredt fel a már-már eltemetett remény - pártjának van keresnivalója az MSZP romjain. Hosszú volna a szocialisták 2010 utáni sivatagi tévelygését végigkísérni, elégedjünk meg azzal, hogy útjukon több volt a délibáb, mint az oázis. Kényszerhelyzetben, szétesettségük delén kötöttek sietős alkut a Demokratikus Koalícióval, s az utolsó pillanatban kapaszkodhattak a párbeszédes Karácsony Gergelybe, tolhatták maguk elé a listán, hogy mögötte a törzsgárda bejutó helyekre kerülhessen. Hódmezővásárhely után viszont lehetetlen volt nem nyerni akarni – izzadva, habozva és gyakran ügyetlenül vonták vissza jelöltjeiket, sértődéseket, kilépéseket, függetlenként való indulásokat generálva. A körülöttük állók közben gyanakvóan méregették őket, mint akiket ritkán látnak az edzőteremben. A DK azonban ismét mögéjük szorult, amit elnökük nekilódult beszédei sem tudtak módosítani.

Nyomon követhető volt az is, hogy a Fidesz egyre idegesebb, tart az egy-egy elleni küzdelemtől, Karácsony felbukkanásától és természetesen a Jobbiktól. Úgy látszott, hogy Vona Gábor hiteles a középre húzó szerepben, képes lesz valamelyest összegereblyézni a kormányból kiábrándult jobboldali voksokat, az viszont nem tűnt föl, hogy legalább akkora az a Jobbikban csalódott radikális tábor, amelyiket a szélsőjobb felé tett gesztusokkal és az erő fölmutatásával Orbán vonz magához. Miközben az ellenzéki tábor megosztott volt a Jobbikhoz való közeledésben, Vona Gábor nem tehette ki pártját és önmagát sem annak, hogy bárkivel tárgyalásokba bocsátkozik, hiszen plakátjaira a Fidesz-kommandó Simicska nevén kívül csupa nagybetűvel így is azt festette, hogy PUHA. A Jobbik elnökhöz hű magja úgy kalkulált, hogy a választásokon a párt győz, illetve az ellenzék annyi mandátumhoz jut, amennyi elég a kormánybuktatáshoz - aztán majd meglátják.

A kisebb pártok, élükön az LMP-vel, folyamatosan el voltak foglalva saját identitásuk védelmével, és nem regisztrálták, hogy a külvilág felé a túlzott önállóság, valamint negatív élményeik és előítéleteik olyan falat húznak, amely hosszú árnyékot vet rájuk a Fidesz-KDNP-től való megszabadulás esélyének fényében. Jellemző, hogy Juhász Péter Új pólus kezdeményezése is süket fülekre talált, amely pedig mai szemmel, a totális fiaskó után akár építőköve lehetne egy új, másokkal bátran szövetkező politikai csoportosulás kialakulásának.

Tabula rasa

Lehetett tudni. Lehetett tudni, hogy a Jobbik eddig többnyire tétlen, de jól meghatározható csoportja egy sikertelen szereplést követően a néppártosodást át fogja értékelni és elképzelhető, hogy Vona nélkül visszatér a gyökerekhez. Az LMP kétarcúságán az sem változtathat, ha kizárja soraiból az egyik legaktívabb, igaz, örökmozgó tagját – kriminalizálódtak az ütközések, s régóta szabadon keringenek olyan hírek, amelyek pontosan a "lehet más a politika" ellen szólnak. A DK látszólag örülhet, hiszen 2014-el ellentétben frakciót alakíthat, de Gyurcsány továbbra is egyszerre lesz kincse és ballasztja. A szocialista elnökség látványosan lemondott, de Gőgös Zoltánon kívül történetük legkisebb képviselőcsoportjában szinte kivétel nélkül ott fognak ülni az új parlamentben. Pedig, aki tud, menekül a T. Házból – Karácsony Gergely és Gémesi György vissza a polgármesteri székbe, a DK két embere Brüsszelbe. De van, akinek nincs hová bújnia. Az ellenzéki madárraj ott csivitelhet majd a NER és a kétharmad perzselő melegében, a pénzbírságot vállaló "bátrak" feszíthetik a molinókat, az újak a szünetekben lázadhatnak, a régiek vághatják a centit – az örökös megújulás jegyében.

Illúzió a bojkott, mint ahogy hiú ábránd, hogy ez a mai pártszerkezet bármikor is alkalmas lesz a kormány leváltására. Csakhogy könnyű azt mondani, hogy "párbeszédesíteni", blokkosítani kell az erőket, feltölteni az akkumulátorokat, hiszen már pódiumon is egy nemrég föltűnt varázsló, Márky-Zay Péter. Neki először Hódmezővásárhelyen, valószínűleg oxigénhiányos környezetben kell bizonyítani, ami nem lesz kis próbatétel. Könnyű kimondani azt is, hogy a civil mozgalmak tehetséges fiataljait kell integrálni, új tartalmú és formavilágú szervezeteket, akciókat életre hívni – és elbúcsúzni attól, ami elkorhadt, hasznavehetetlenné vált. Tabula rasa! Egy ekkora bukta után ez az egyetlen közösnek nevezhető és dühös követelés valamennyi ellenzéki csoport bázisán. Márpedig a tiszta laphoz könnyeken keresztül vezet az út. A történetnek hús-vér emberek a lehetséges győztesei és vesztesei, s nincs elég túlélő-csomag a gyengélkedőn. Teóriákból könnyebb hitet, mint élet- és vezetésképes közösséget, mozgósító politikai gyakorlatot kreálni.

A nagy szavak helyett egyelőre elegendőek volnának a kis tettek. Konkrétak, láthatók.

2018.04.14 09:40

„Vagy lesz új értelmük a magyar igéknek”

Publikálás dátuma
2018.11.17 13:00
MARABU RAJZA
Fotó: /
A magyarországi ellenforradalmi és ellen-reform rendszer nem társadalom központú, hanem államközpontú szisztéma. A politika célja, hogy a központosított nemzetállam integrálja a társadalmat, és ne jöhessen létre autonóm politikai, gazdasági és civil intézményeken keresztüli társadalmi integráció.

Központban a nemzetállam

Az állami integrációhoz állampárti megoldás a leghatékonyabb út: 1867 és 1990 között soha nem létezett politikai váltógazdaság, mindig kvázi- vagy valóságos egypártrendszer működött. A parlamentáris fél-autokráciákban a választási törvényeken, a politikai paktumokon keresztül 1867 és 1944 között elérhetővé vált a kvázi-egypártrendszer – a hatalompárt parlamenti választásokon nem volt leváltható. A parlamentáris rendszernek nem a szabad választás, hanem az a próbája, hogy érvényesül-e a választók akarata a kormány megalakításában. Ez soha nem érvényesült se a dualizmus, se a két világháború közötti korban. A Rákosi-, majd a Kádár-egypártrendszerű politikai diktatúrában nem létezhetett politikai ellenzék. Az 1990 és 2010 közötti, váltógazdaságon alapuló többpárti parlamenti demokrácia a magyar politikatörténet viszonylag hosszúra nyúlt kivétele, az általános történeti szabály a leválthatatlan hatalompárt.
A 2010 óta működő politikai rezsim, minden lehetséges politikai és jogi eszközzel azon dolgozik, hogy hatalompártja révén megvalósítsa a centrális erőteret, vagyis a kvázi egypártrendszert, ahol ellenzék választási úton nem juthat hatalomra. Ezzel visszatér a hosszú magyar útra, a kivételes, többpárti váltógazdaságon alapuló rövid utcácskákkal, közökkel szemben. Nálunk a parlament, a központi igazgatás és a végrehajtó hatalom (király, kormányzó, pártvezető) hármasában a parlament mindig alárendelt szerepet játszik, vagy a bürokratikus igazgatással, vagy a végrehajtó hatalommal szemben. A magyar politikatörténetben nem, vagy korlátok között léteztek alkotmányos ellensúlyok, független igazságszolgáltatás, jegybank. Túlsúlyban volt, miként ma is, a központosított nemzetállam és hatalompártjának gépezete. Teremti és védi a zárt társadalmat, a nemi, faji, etnikai és vallási megkülönböztetést, képviseli az életforma-ellenforradalmon alapuló kultúrharcot. A nemzetállam központú, nem jogállami rend egy kisebbségellenes rendszer. A politikai nacionalizmus erősíti az etatizmust, ahogy az etatizmus a politikai nacionalizmust. Alapja: „mindig a többségi nemzetnek van igaza”.
A központosított politikai állam könyörtelen hierarchiát teremt, amelyet foggal-körömmel véd. Az állam, és a kényszerközösség mindig fölötte áll az állampolgárnak és az önkéntes közösségnek. A fehér ember fölötte a színes bőrűnek, a magyar a nem-magyarnak, a keresztény a nem-hívőnek, a zsidónak vagy muszlimnak, a migráns vagy a „belső migránsnak” nevezett cigánynak. A férfi mindig megelőzi a nőt, a heteroszexuális a homoszexuálist, a családos az egyedülállót. A gazdag megérdemelten gazdag, a szegény maga tehet arról, hogy szegény. A főorvos fölötte az alorvosnak, az orvos a betegnek, az igazgató a tanári karnak, a tanárok a diákoknak. Az új kasztnak minden cím, rang, jövedelem, vagyon jár, a régi elitnek el kell tűnnie. Védenünk kell a tisztes – focizó, disznóvágó, kolbásztöltő, ultizó –, hagyományos felcsúti, vidéki életet a tisztességtelen, kozmopolita nagyvárosi, budapesti élettel szemben. Előnyben kell részesítenünk az itthon maradó, nemzeti fiatalt az idegenbe gazdasági migránsként menő fiatalokkal szemben. Hitet és lojalitást akarunk tudás és autonómia helyett.
A magyar nemzetállami rendszer európai szinten a konföderáció zászlaja alatt, az államok Európájának eszméjével harcol az unionista, föderációs Európa eszméjével és gyakorlatával. Az orbáni Magyarország a 2015-ös menekültválság óta azon is igyekszik, hogy maga mellé állítsa a menekült- és jogállam-ellenes konföderacionistákat, és megakadályozza az EU további politikai, gazdasági és társadalmi föderalizálását. Miként az amerikai Dél Konföderációja sem csak a rabszolgatartásban különbözött az Észak Uniójától, az európai Kelet és Dél konföderációsai sem csak a migrációs kérdésben az európai Nyugattól, hanem a politikai, gazdasági és társadalmi zártságban vagy nyitottságban, a jogállamiságban, az életformában. A bal és jobboldal konfliktusa helyett az illiberális és autokrata zárt rendszerek összeütközése a liberális és versengő nyitott rendszerekkel az Unió jövőjének a tétje. Soha ennyire nem volt szükségünk egy szabadelvű és nyitott Európára és egy európai Magyarországra!

Győzni két választáson

A 2019-es év a fordulat éve. Ha kétharmaddal győz a Fidesz az Európa Parlament választásán és újra megnyeri Budapestet és a nagyvárosokat, akkor a magyar választó azt üzeni a világnak: nekünk az orbáni zárt Magyarország kell, a nyitott és fejlett Európa, világ nem kell. És akkor Európa és a világ nem üzenhet nekünk mást: nem mi, ti zártátok magatokat ki.
Ez egy összefonódó, kétfordulós, tavaszi-őszi választás. A nyitott, európai Magyarország, a civilek és a politikai ellenzék, társadalmilag, politikailag és gazdaságilag csak akkor tud intézményes ellenállást kialakítani, ha a két választást együtt kezeli. A harc, amit európai pozíciónkért, a jogállamért, a versenyképes piaci növekedésért és a társadalmi esélyegyenlőségért, a minőségi egészségügyért és oktatásért folytatunk, egyben harc azért, hogy Budapest és a nagyvárosok, a kisvárosok és a falvak ne záródjanak ki Európából. Európa ügye szorosan összefügg Hernádszentandrás és Pécs, Edelény és Budapest fejlődésének ügyével. Ha nem lépünk tovább az euró-övezet felé, ha nem részesülünk az európai fejlesztésekből, ha nem ellenőrzi korrupt kormányzatunkat az európai ügyészség, ha nem kapcsolnak be a nagy informatikai, kereskedelmi, közlekedési hálózatokba, ha nem jutunk hozzá Európa szellemi javaihoz, csak kerítésünk és stadionunk, Tiborcz-sötét városaink és uzsorásoknak kiszolgáltatott falvaink lesznek. A városainkért és a falvainkért küzdünk, amikor Európára szavazunk, ennek semmi köze a migránsokhoz.
Az EP-kampánynak mindenütt az európai városért és faluért folytatott kampánynak kell lennie. Valamennyi civil és minden önkormányzati ember azon mérődik le, hogy a tavaszi választáson bizonyítani tudja, hogy képes lesz az EP-képviselőkön keresztül városát és faluját képviselni, programot csinálni, nyitni, összefogni. Civil közös lista, amelyhez fölcsatlakozhatnak, és föl is kell csatlakozniuk a politikai pártoknak. Már nincs érdemi Jobbik és LMP. Az MSZP-nek, a DK-nak, a Momentumnak és a Kétfarkú Kutya Pártnak külön-külön és együtt az az érdekük, hogy közösen megerősítsék magukat az önkormányzatokban. Nemzeti érdek, hogy megszerezzék Budapestet, amelyet a teljes összefogás hiánya miatt nem sikerült egészében elnyerni a parlamenti választásokon. A közös lista Budapesten a kerületekben, a közös főpolgármester-jelölt, a közös program egyenesen megköveteli, hogy az EP-választáson se legyen másként. Közös lista, civil, nagy tekintélyű bal- és jobboldali személyiségekkel, mögöttük pártpolitikusokkal, és azzal az üzenettel, hogy létezik egy európai Magyarország.

Európai Magyarország

Hitetlenként írom, hogy bizony létezik egy európai Magyarország a hívő, ezeréves csodában, Pannonhalmán épp úgy, mint az edelényi görög-katolikus Szent Miklós általános iskolában, ahol hatszáz szegény sorsú gyerek egy halott vidék közepén magyarul és angolul robotikát tanul, ahol legó-kockákkal tanítják a matematikát, ahol az igazgató hitelesen beszél, a hitoktató gitározik és számítógépes programmal hitoktat. Itt minden diák és tanár átérzi, hogy mit köszönhet önmagának és saját európaiságának: az angyal, aki megérintette őket, több nyelven, de leginkább a megértés és a szeretet nyelvén szól. Létezik európai Magyarország, ahol apró falvakban, mindenre elszánt polgármesterek tíz-tizenöt millió forintokból próbálnak kimászni a nyomorúságból, miközben százmilliárdokat rabolnak el kormányzati uramék. Létezik európai, jól vezetett Szeged és Angyalföld, miért ne vezethetné valaki tisztességesen és hozzáértőn Budapestet és Szombathelyt.
Van európai Magyarország, ahol civilek és ügyvédek összefogtak a hajléktalanokért, s remélem lesz, hogy összefogjunk a független igazságszolgáltatásért. Lesz még egyszer olyan Magyarország, ahol nem üldözik el az egyik legkiválóbb egyetemet, ahol nem támadják meg a Tudományos Akadémiát, ahol nem darálják le a független sajtót, ahol nemcsak egyszer emeljük fel a fejünket, egyenesítjük ki a gerincünket, fogunk össze, hanem talán egy életre. Ha nem, akkor majd…
„Egy végkép betört állat hátán
egy végkép betört állat lovagol.”
(A szabadság törékeny óraszerkezete című írás - Népszava 2018. 10. 20. - második része)
2018.11.17 13:00
Frissítve: 2018.11.17 13:00

Minden sejtben ott lapul egy rákgyilkos kód

Publikálás dátuma
2018.11.15 12:45
Fotó: Thinkstock
Fotó: /
A chicagói Northwestern Egyetem Rákkutató Központjának kutatásai szerint a daganatokat maguk a sejtek képesek likvidálni.
Minden sejtben kódolva van egy önpusztító program, amelynek feladata megölni magát a sejtet, ha rákossá válik. Amikor a sejt belső testőrei jelzik, rákos mutálódás történt, bekapcsolják a gyilkoló kódot is, hogy likvidálják a sejtet. A kód a ribonukleinsavban és kis ribonukleinsavban - mikro-RNS - helyezkedik el, ezek bonyolult egyszálú fehérjelánc molekulák. A mikro-RNS azért is hatásos, mert a rák nem tud adaptálódni, vagy rezisztenssé válni ellene, és így leküzdhetetlen ellenfél lehet, ha a kezeléshez sikerül a kódot szintetikusan előállítani. „Most, hogy megismertük a gyilkos kódot, kemoterápia nélkül be tudjuk kapcsolni, és nem kell belenyúlnunk a genomba, az az a szervezet génkészletébe. A mikro-RNS-eket közvetlenül bejuttathatjuk a sejtekbe, hogy elfordítsák a pusztítás kapcsolóját” - mondta Marcus Peter, a felfedezésről szóló tanulmány vezető szerzője. A mikro-RNS molekulákat – amelyek 800 millió éve alakultak ki a rákos sejtek eltüntetése érdekében - kemoterápiával már eddig is működésre késztették, de mint ismert, a kezelésnek számos, súlyos mellékhatása van, másodlagos rákot is tud okozni, mert megtámadja és megváltoztatja a genomot. Egy 2017-ben közzétett tanulmányban Peter bemutatta, hogy a rákos sejtek elhalnak, ha bizonyos mikro-RNS mulekulákat juttat beléjük. Azt is felfedezte, a sejtek sohasem válnak rezisztensé az RNS molekulákkal szemben, mert azok azokat a géneket is eltüntetik, amelyekre a túlélésükhöz lenne szükségük. „Olyan, mint ha egy öngyilkos mérget venne be, szíven szúrná magát és leugrana a tizedikről” - jellemezte a helyeztet a tudós, aki nem új mesterséges mérget akart alkotni, hanem a természet által kifejlesztett mechanizmust hasznosítani. Tanulmányozták a mikro-RNS-ek molekuláris felépítését, és most már tudnak olyanokat is tervezni, amelyek sokkal hatékonyabbak, mint azok, amelyeket maga a természet állított elő. A következő lépés, hogy a megszerzett tudásukat egy újfajta terápiává fejlesszék, de ez még évekig tarthat. 

Támadásban az immunsejtek

Az idei Nobel-díjasok is molekuláris szinten közelítettek a rákos sejtek elpusztításához. A két díjazott arra koncentrált, hogy egyes fékek feloldásával az immunrendszer sejtjei képesek megtámadni a rákos sejteket. Egyikük, James Allison a CTLA-4 nevű fehérjemolekulát tanulmányozta és megfigyelte, hogy az fékezi az immunsejteket azért, hogy ne támadják meg a szervezet egészséges sejtjeit. Megalkotott egy antitestet, amely képes volt gátolni a CTLA-4 működését. Kollégáival látványos eredményeket értek el: egereknél gyógyítani tudták a rákot az antitest segítségével. 2010-ben egy klinikai kísérletben embereknél is jó eredményeket értek el előrehaladott melanomás - bőrrákos – betegeknél, több résztvevőnél is eltűntek a rák tünetei. Hondzso Taszuku, a Kiotói Egyetem kutatója 1992-ben fedezte fel a PD-1 nevű fehérjemolekulát, amely szintén az immunsejteken (T-sejteken) fejeződik ki. Rájött, hogy a PD-1 is fékként működik, mechanizmusa azonban eltérő. Klinikai kísérleteket követően 2012-ben egy tanulmány igazolta a japán tudós által kifejlesztett terápia hatékonyságát a rák különböző fajtáiban szenvedőknél, olyanoknál is, akiknek betegségét korábban gyógyíthatatlannak tartották.   

Szerző
2018.11.15 12:45
Frissítve: 2018.11.15 12:46