Tamás Ervin: Oázis helyett délibáb

Publikálás dátuma
2018.04.14 09:40
Fotó: Népszava

Lehetett tudni. Majd jött Hódmezővásárhely és nem lehetett tudni. Hogy aztán hirtelen szembe világítsa az egész ellenzéket az a reflektor, amelyről sokan azt szerették volna még aznap délelőtt is hinni, hogy erejét veszti, kidurran. Vakító fényénél az okosok ismét magabiztosan közölhették: de hát lehetett tudni. Sejtettem, hogy lehetett tudni.

Ez sem így történt

Lehetett tudni, hogy a többfelé orientálódó ellenzéki tábor nem akarja felismerni önön gyengeségét. De fogalmunk sem volt arról, hogy a kutatók nem a Fideszt, hanem a Jobbikot mérik felül. Lehetett tudni, hogy a növekvő szavazási kedv árthat a kis pártoknak, ugyanakkor használhat az ellenzéknek. Mégis a kormánypártok szüreteltek. Lehetett tudni, hogy a demokratikus pártoknak Budapestre érdemes koncentrálniuk – ez sem volt elég azonban ahhoz, hogy felismerjék, sikerre itt is csak úgy számíthatnak, ha az egy-egy elleni küzdelmet vállalják, nem egymással, hanem a kurzus jelöltjével. Rebesgették, hogy a tartalék általában a rezsimmel szemben halmozódik fel. Hát ez sem így történt. Sokan gondolhatták, hogy a korrupciós rémségek, a hatalommal való visszaélés hol felháborító, hol tragikomikus esetei a kampány végére inkább átitatják a közvéleményt, mint a bevándorlóktól való többszólamú rettegtetés. Mégis, az emberek (főleg a falvakban, vidéken) mást, máshonnan preferáltak a hírbörzén, ha egyáltalán börzének lehet nevezni azt, amihez hozzájutottak. Különben pedig az ellenzék sokszor inkább egymással foglalkozó üzenetei, széttartóak, többnyire erőtlenek, karakter nélküliek voltak, s ezek szerint alulmaradtak az egyre brutálisabban általánosító, primitív indulatokat előhívó és keményen megszemélyesített félelemkeltés tengerében.

2018 áprilisában nem túlzottan érdekel, hogy mennyire lejtett a pálya, milyen törvények, rendeletek, manipulációk, szabálytalanságok, helyi trükkök és kisbuszok szülték meg az eredményt, hozták meg a kétharmadot. Mert ez nem kilenc hónap, hanem nyolc év alatt lett kihordva, enyhén túlérett hát a kicsike, s még ultrahang sem kellett hozzá, hogy lássuk, ahogyan nő, kér, követel magának egyre nagyobb életteret. Hagytuk, hagyták. Fokozatosan vett el nem neki szánt holmikat, javakat, sajátított ki függetlennek nevezett intézményeket, néhol orkánszerű tapstól, másutt kétségbeesett hüledezéstől kísérve. Hagytuk, hagyták. A parlamentből járókát csináltak, a független hatalmi ágakból homokozót, a sajtó nagy részéből faliújságot. Hagytuk, hagyták. Ütötte-vágta a gyengébbeket, értve ez alatt a rokkantakat, a rászorulókat, a képzetlen munkanélküliek tömegét. Hagytuk, hagyták.

Baloldal, Jobbik, LMP

Ez idő alatt a baloldal osztódott, bénázott, mutyizott, emberei vagy széttárt karral keseregtek, vagy a túlélésre játszottak – és egyre csak keresték-kutatták, mi is ma az igazi baloldal. Fölélték szellemi, anyagi tartalékaikat, elidegenítették, torzsalkodásaikkal elijesztették azt a holdudvart, amelyre ráutaltak lettek volna. Többször harsant a riadó, de ők mindig a toborzó kürtjét hallották ki belőle, holott stagnált, bemerevedett minden körülöttük. A DK tudatosan a 8-12 százalékra fókuszált, ennek a hívő csapatnak szólózott Gyurcsány Ferenc, akiben Botka László kudarca után ébredt fel a már-már eltemetett remény - pártjának van keresnivalója az MSZP romjain. Hosszú volna a szocialisták 2010 utáni sivatagi tévelygését végigkísérni, elégedjünk meg azzal, hogy útjukon több volt a délibáb, mint az oázis. Kényszerhelyzetben, szétesettségük delén kötöttek sietős alkut a Demokratikus Koalícióval, s az utolsó pillanatban kapaszkodhattak a párbeszédes Karácsony Gergelybe, tolhatták maguk elé a listán, hogy mögötte a törzsgárda bejutó helyekre kerülhessen. Hódmezővásárhely után viszont lehetetlen volt nem nyerni akarni – izzadva, habozva és gyakran ügyetlenül vonták vissza jelöltjeiket, sértődéseket, kilépéseket, függetlenként való indulásokat generálva. A körülöttük állók közben gyanakvóan méregették őket, mint akiket ritkán látnak az edzőteremben. A DK azonban ismét mögéjük szorult, amit elnökük nekilódult beszédei sem tudtak módosítani.

Nyomon követhető volt az is, hogy a Fidesz egyre idegesebb, tart az egy-egy elleni küzdelemtől, Karácsony felbukkanásától és természetesen a Jobbiktól. Úgy látszott, hogy Vona Gábor hiteles a középre húzó szerepben, képes lesz valamelyest összegereblyézni a kormányból kiábrándult jobboldali voksokat, az viszont nem tűnt föl, hogy legalább akkora az a Jobbikban csalódott radikális tábor, amelyiket a szélsőjobb felé tett gesztusokkal és az erő fölmutatásával Orbán vonz magához. Miközben az ellenzéki tábor megosztott volt a Jobbikhoz való közeledésben, Vona Gábor nem tehette ki pártját és önmagát sem annak, hogy bárkivel tárgyalásokba bocsátkozik, hiszen plakátjaira a Fidesz-kommandó Simicska nevén kívül csupa nagybetűvel így is azt festette, hogy PUHA. A Jobbik elnökhöz hű magja úgy kalkulált, hogy a választásokon a párt győz, illetve az ellenzék annyi mandátumhoz jut, amennyi elég a kormánybuktatáshoz - aztán majd meglátják.

A kisebb pártok, élükön az LMP-vel, folyamatosan el voltak foglalva saját identitásuk védelmével, és nem regisztrálták, hogy a külvilág felé a túlzott önállóság, valamint negatív élményeik és előítéleteik olyan falat húznak, amely hosszú árnyékot vet rájuk a Fidesz-KDNP-től való megszabadulás esélyének fényében. Jellemző, hogy Juhász Péter Új pólus kezdeményezése is süket fülekre talált, amely pedig mai szemmel, a totális fiaskó után akár építőköve lehetne egy új, másokkal bátran szövetkező politikai csoportosulás kialakulásának.

Tabula rasa

Lehetett tudni. Lehetett tudni, hogy a Jobbik eddig többnyire tétlen, de jól meghatározható csoportja egy sikertelen szereplést követően a néppártosodást át fogja értékelni és elképzelhető, hogy Vona nélkül visszatér a gyökerekhez. Az LMP kétarcúságán az sem változtathat, ha kizárja soraiból az egyik legaktívabb, igaz, örökmozgó tagját – kriminalizálódtak az ütközések, s régóta szabadon keringenek olyan hírek, amelyek pontosan a "lehet más a politika" ellen szólnak. A DK látszólag örülhet, hiszen 2014-el ellentétben frakciót alakíthat, de Gyurcsány továbbra is egyszerre lesz kincse és ballasztja. A szocialista elnökség látványosan lemondott, de Gőgös Zoltánon kívül történetük legkisebb képviselőcsoportjában szinte kivétel nélkül ott fognak ülni az új parlamentben. Pedig, aki tud, menekül a T. Házból – Karácsony Gergely és Gémesi György vissza a polgármesteri székbe, a DK két embere Brüsszelbe. De van, akinek nincs hová bújnia. Az ellenzéki madárraj ott csivitelhet majd a NER és a kétharmad perzselő melegében, a pénzbírságot vállaló "bátrak" feszíthetik a molinókat, az újak a szünetekben lázadhatnak, a régiek vághatják a centit – az örökös megújulás jegyében.

Illúzió a bojkott, mint ahogy hiú ábránd, hogy ez a mai pártszerkezet bármikor is alkalmas lesz a kormány leváltására. Csakhogy könnyű azt mondani, hogy "párbeszédesíteni", blokkosítani kell az erőket, feltölteni az akkumulátorokat, hiszen már pódiumon is egy nemrég föltűnt varázsló, Márky-Zay Péter. Neki először Hódmezővásárhelyen, valószínűleg oxigénhiányos környezetben kell bizonyítani, ami nem lesz kis próbatétel. Könnyű kimondani azt is, hogy a civil mozgalmak tehetséges fiataljait kell integrálni, új tartalmú és formavilágú szervezeteket, akciókat életre hívni – és elbúcsúzni attól, ami elkorhadt, hasznavehetetlenné vált. Tabula rasa! Egy ekkora bukta után ez az egyetlen közösnek nevezhető és dühös követelés valamennyi ellenzéki csoport bázisán. Márpedig a tiszta laphoz könnyeken keresztül vezet az út. A történetnek hús-vér emberek a lehetséges győztesei és vesztesei, s nincs elég túlélő-csomag a gyengélkedőn. Teóriákból könnyebb hitet, mint élet- és vezetésképes közösséget, mozgósító politikai gyakorlatot kreálni.

A nagy szavak helyett egyelőre elegendőek volnának a kis tettek. Konkrétak, láthatók.

Sebes György: Egon lubickol

Publikálás dátuma
2019.03.17 16:15
Rónai Egon
Ha valaki műsort vezet bármelyik televízióban, akkor szinte mindenre fel kell készülnie. Erre éppen a héten láthattunk példákat az RTL Klub egyik új műsorában, a Toplistában, amelyben emlékezetes – és gyakran kínos – pillanatokat idéztek fel. Hiszen élő adásban sok minden előfordulhat. A műsorvezetőnek tüsszentenie kell, esetleg bakizik, vagy netán röhögőgörcsöt kap. Mindezt természetesen a nézők szeme láttára.
Az is előfordul, hogy a műsorvezetőnek át kell ülnie a másik székbe, így kérdezőből kérdezett lesz. Ez történt az utóbbi hetekben többször is Rónai Egonnal, de kiderült, riportalanynak is pont annyira jó, mint egy adás házigazdájának. Sőt, ennél többet is megtudhattunk róla, mégpedig abból az alkalomból, hogy az ATV egy új sorozatot indított vele. Kvíz eddig nem volt a kínálatukban, mostantól azonban van, nem is akármilyen. Az ország géniuszát keresik ugyanis egy olyan vetélkedőben, amilyen még nem volt a hazai palettán. A végső győztesnek 500 kérdést kell(ene) megválaszolnia, mindet öt másodpercen belül és egymás után csak kétszer hibázhat, mert a harmadiknál kiesik. Segítsége – választási lehetősége – ugyancsak nincs. Közben arathat szakasz-győzelmeket, amelyek után már az övé lehet az addig megnyert összeg: minden jó válasz 50 ezer forintot ér. Mindez annyira nehéz, hogy bár jól felkészült és nagy tudású emberek is játszottak, eddig még egyikük sem jutott el a 100. kérdésig sem.
Nos, ezt a – korábban rögzített - műsort vezeti Rónai Egon, de emellett továbbra is láthatjuk az Egyenes beszédben. És mint az interjúkból is világossá vált, lubickol az új szerepben. Ilyesmit ugyanis még nem csinált és bár hosszú múltra tekinthet vissza a különböző médiumokban, még a castingot is vállalta érte. Meg is nyerte és az első két hét tapasztalatai alapján jó választásnak bizonyult. Ha van titka, talán az lehet, hogy – bár pörgetnie kell az adást és ezért folyamatosan fel kell tennie a gyakran nem is könnyű kérdéseket – őt elsősorban az ember érdekli. Tehát igyekszik bemutatni a játékosokat és megtudni tőlük döntéseik – a kiválasztott témakörök vagy a kérdésekre adott feleletek – okát is.
Ebből a szempontból pedig ez a kvízmesterség nem is különbözik nagyon attól, ahogy eddig is működött, mint műsorvezető. Amikor két éve beszélgettem vele – abból az alkalomból, hogy Kálmán Olga után az azóta már távozott Mészáros Antóniával együtt átvette az Egyenes beszéd vezetését -, volt egy nagyon figyelemre méltó mondata. Éppen azt fejtegette, hogy ők kicsit másképp állnak hozzá egy-egy témához, mint elődjük. Kálmán Olga – magyarázta - ”mindig erősen a célra tartott - remekül is csinálta -, engem meg nem feltétlenül érdekel, hogy mindenáron leterítsem a nyilatkozót”. És ez jól jellemzi riporteri – de egész műsorvezetői – attitűdjét.
Volt persze néhány éve a szakmában, hogy ezt kialakítsa. A 90-es évek elején tűnt fel a médiában, először mint a Danubius Rádió műsorvezetője. Attól kezdve aztán rengeteg helyen dolgozott – a Budapest Rádióban, a Sport TV-ben, rövid ideig a Magyar Televízióban is -, míg végül 2011-től az ATV lett az „otthona”. És ott szinte mindent csinálhatott, kivéve a szívéhez oly közel álló sportközvetítéseket. Viszont dolgozott politikai és közéleti műsorokban, reggeli adásokban és vezetett vitaműsort (Csatt), s lett önálló portré-műsora is Húzós címmel – amelynek beszélgetéseiből eddig már négy könyvet is összeállított. Ezekkel pedig elérte, amit a szakmában csak nagyon kevesen, hogy a nézők sosem mondták, most már sok belőle. Bárhol feltűnt, szívesen kapcsoltak oda, mert minőséget kaptak.
Néhány hete egy hosszabb beszélgetés alanya volt a Heti TV-ben és – mivel a szűkös idő nem kötötte sem őt, sem a kérdező Breuer Pétert – akkor sok minden kiderült magáról Rónai Egonról. A magánéletéről – öt gyerekéről és kutyájáról -, valamint arról is beszélhetett, ami a munkája mellett foglalkoztatja. Megtudhattuk, hogy szereti és ismeri a történelmet, de van véleménye a hitről és a vallási kérdésekről is. Természetesen felkészült a napi politikából, de – mint egykori sportriportert – a sport területén sem lehet „eladni”. Mindez azért érdemel említést, mert arra is rávilágít, hogy nem elég „csak” a munka, a sokoldalú tájékozottság is hozzátartozik a tévés műsorvezető egyéniségéhez. Az sem hátrány persze, ha valaki szimpatikus és tisztában van vele, mi érdekli a nézőket és miképpen lehet számukra érdekessé tenni egy-egy – akár száraz – témát is.
Mindez érthetővé teszi, miért indult olyan jól az ATV új kvízműsora. Az előző hét 50 legnézettebb programja között a 28. helyet érte el az első napi adás. A csatorna egyébként büszkén adta hírül, hogy ebben a listában hét műsoruk szerepelt, a legjobban Sváby András Heti Naplója, amely 310 ezres nézettségével a 20. helyre került. Minthogy ezt az adót nem lehet az országban mindenütt fogni, ezek a számok igen figyelemre méltóak.
Rónai Egon és az ATV a jelek szerint jól egymásra találtak. Mindkettejük elemi érdeke, hogy megőrizzék ezt a gyümölcsöző együttműködést. De még fontosabb: a nézők nyerhetnek vele a legtöbbet.
Frissítve: 2019.03.17 16:15

Del Medico Imre: Nyomják Rákosit

Publikálás dátuma
2019.03.17 14:20

Fotó: Fortepan/ Berkó Pál
Három évvel a külügyi szolgálatból történt kényszerű távozásom után végre sikerült elhelyezkednem. Működésének utolsó évében, 1952-ben alkalmazott a Magyar Zeneszerzők és Szövegírók Szövetkezete, amelynek jogutóda 1953. január elsején a Szerzői Jogvédő Hivatal lett. Onnan ismertem Sally (Salamon) Gézát. Ő magát füttyös zeneszerzőnek nevezte; elfütyülte a maga által komponált dallamot egy hangjegyeket ismerő embernek és jó esetben ezt a művet ajánlotta fel a kiadónak. Kiadásra csak akkor számíthatott - 1952-t írunk -, ha a dalt elfogadta a Könnyűzenei Műveket Véleményező Bizottság.
Sally lévén sem termékeny, sem „jól fekvő” alkotó, a Zeneműkiadó alkalmazottjaként terjesztette a nyilvános helyeken zenét szolgáltató muzsikusok számára szükséges műsorfüzeteket. Ehhez a Szövetkezet adott neki íróasztalnyi helyet, abban a teremben, amelyben én is dolgoztam. Ott naponta reklamáltak dühös zenészek: miért késnek a füzetek, botrányt fognak csinálni, stb. Olykor meg is fenyegették Sallyt. A menő vendéglátóipari zenészeket a füzetek persze nem érdekelték, nekik volt módjuk beszerezni azt, amit kellett, arról nem is szólva, hogy maguk is komponáltak olykor.
Abban az évben, ha csak rövid időre is, Sally Géza megúszta szemrehányások, reklamációk és átkok nélkül a kényszerű találkozásokat a műsorfüzetek előfizetőivel. A magyar közélet központi témája ugyanis az ország akkori első emberének, Rákosi Mátyásnak a hatvanadik születésnapja lett: a kis nagyember 1892-ben született. Következésképp már 1951 utolsó heteitől kezdve rengeteg szó, szöveg, sőt zeneszó esett az évfordulóról. Így aztán faliújságon is, ami Sally asztala fölött volt.
Amikor a reklamációt előadni készülő zenész még csak a torkát köszörülte, Sally rámutatott a faliújság mellett díszelgő plakátra: Elvtársam, Rákosit nyomják. Hatvan éves! Rákosi! Mátyás!
A varázsige hatott: igen, igen, hát persze, majd később jövök, ez fontosabb, stb.
Sally Géza számára 1952. március 9-e valóban ünnep lett.
Frissítve: 2019.03.17 14:20