A szökőkút nagy mágia, hosszú-hosszú ideig lehet bámulni a különböző alakzatokban, más-más magasságba, számtalan színnel fellövellő, és visszazuhanó vízsugarakat, melyeknek még a sebességük is változtatható. Ezt használja ki a Fővárosi Nagycirkusz új, szeptember első hetéig látható, Atlantic Flight című, Nagy cirkuszi utazás alcímű produkciója, amihez már a bejáratnál jó utazást kívánnak. Két éve már őrületes tetszést aratott lényegében ugyanez, vagy egy hasonló gépezet. Akkor jó néhány plusz előadást kellett betenni, a jelentősen megnövekedett közönségigény kielégítésére.
Egy nyolcvan tonnányi szerkezetről van szó, ami körülbelül hétszáz fúvókából áll, és háromszáz méter hosszú csőrendszer tartozik hozzá, no meg süllyesztő- és emelőrendszer: tényleg egy grandiózus méretű szökőkút. Működéséhez közel 11 ezer liter vízzel árasztották el a manézst, amit 27 Celsius fokon tartanak, hogy az artisták számára is megfelelő hőmérsékletű legyen.
Rögtön az első szám ízelítőt ad az impozáns látványból. A magyar Golden Pyramid erőemelő mutatványában arany csillámporral bekenve, dagadó izmokkal, egymáson egyensúlyozva hárman tornáznak, rendeződnek különböző formációkba, változó, izgalmas megvilágításban. Körülöttük pedig fellövell a víz, szintén pompázatos fényekben parádézva. Komplex, lenyűgöző a látvány, bár, mi tagadás, a víz némiképp elvonja a figyelmet az attrakcióról. Ez egyébként többször problémám, de hát végül is maga a víz is attrakció.
A kérdés az, hogy a különböző elemeket hogyan lehet egymáshoz passzítani, úgy összehozni, hogy ne kioltsák egymás hatását, hanem megsokszorozzák. A vízzel pedig mindenképpen érdemes kísérletezni, hiszen olyan őselem, ami kikerülhetetlen az élethez, mindannyiunknak folyamatos viszonyunk van hozzá. Csodálhatjuk, de akár félhetünk is tőle, a születésnek és a halálnak egyaránt jelképe lehet. Ez gyönyörűen mutatkozik meg Polunchukov Aleksandr, Lazarev Vitali és Shein Mikhail különleges gumiasztal számában. Iszonyú magasról ugranak le, majd pattannak vissza, közben bámulatos kunsztokat csinálnak a levegőben, meg-megállnak egy fal tetején, majd újra a mélybe vetik magukat. Kezdetben szárazon csinálják, aztán igencsak emelve a nehézségi fokozatot, zuhogni kezd rájuk a víz, egyhuzamban ömlik és ömlik. Bármikor elcsúszhatnának a gumiasztalon, már-már beleveszhetnének a vízsugárba, de keményen állják a sarat. Hős férfiaknak, végtelenül elszántaknak mutatkoznak, akik megküzdenek minden veszéllyel, ráadásul még attraktív is, amit csinálnak. Ebben az esetben a víz a szám szoros alkotóeleme, nem csupán körítése, vízzel való kísérletezéskor pontosan valami ilyesmire kellene törekedni. Ez a típusú gumiasztal-produkció amúgy nem újdonság, láthattuk már például a mi Recirquel nevű világot járó, kortárs cirkuszi formációnktól. Ők ebben a számban a játékosságra helyezik a hangsúlyt, olyan önfeledten ugrabugrálnak, mint vásott kölykök a kanapén, ez is mutatja, hogy szinte ugyanazon mutatványok zsánere mennyire eltérhet az artisták viselkedésmódjától. Vagyis nem csupán az ugrások mennyisége, minősége számít, hanem a hogyanja is, éppen ettől művészet a cirkusz. A víz beemelése az eszköztárba pedig tágítja a lehetőségeket.
Amúgy nem véletlenül kínálnak nekünk jó utazást a bejáratnál, hiszen az utóbbi években megszokhattuk, hogy valami közös tematikára fűzik fel az attrakciókat. Ezúttal ez a repülés, és a más-más országba való megérkezés, ahol látunk egy-egy jellegzetes mutatványt, majd tovább repülünk. Látjuk a repülőterek villódzó irányítótábláját, a konferanszié, Maka Gyula pilótának öltözött, hat sudár táncoslány stewardessnek. Hogy hol itt, hol ott teremhetünk a földgolyóbison, az álomszerű vízió, egy turistasrác álmában indul neki a nagy utazásnak, végül a fináléban fölébresztik a szereplők. Ő szolgál összekötő kapocsként a különböző számok között, Horváth Zoltánnak hívják, bohóctanszakos hallgató. Szimpatikus, kedves jelenség, de egyelőre nem elég erőteljes, csetlik-botlik, mégsem lehet igazán nevetni rajta. Többi osztálytársa is felváltva lehetőséget kap majd a műsorban, ami meglehetősen szép elképzelés. De ők nyilvánvalóan még csak bohócsegédek lehetnek, a bohócság igényli leginkább az érettséget a cirkuszi szakmában. Ide pedig szükség lenne egy vérbeli bohócra, mert a nagy technika miatt sok az átrendezés, Horváth törvényszerűen, és ez minden bizonnyal előre látható volt, kevéssé tudja kitölteni az üresjáratokat.
Amúgy az attrakciók között van több kiváló. Már a cirkuszfesztiválon elaléltam a Duo Foncoholics rúdszámától, csodás szerelmi kettős ez, egymásba simulva, gabalyodva, összeölelkezve, sugárzó arccal, valódi érzelmekkel, nehéz trükkökkel. A magasba tör Syulgina Marina és Pisarev Evgeni is levegőattrakciójukban, ők is szerelmesek, ha nem is olyan intenzíven, mint az előző páros. Átöltözős számukat némiképp tölteléknek érzem, de lehet, hogy bennem van a hiba. De illik a műsorba, amely sok tekintetben elmegy a mostanában nálunk elhanyagolt revü irányába.
Fölöttébb tetszik, ahogy Laura Urunova bánik az állataival. Érződik, hogy ez nem idomári, hanem partneri viszony. Színes papagájai pompázatosak, és még sokat is tudnak. Szívet melengető, ahogy végigszárnyalnak fölöttünk, majd landolnak Urunován, mintha a mamájuk lenne. A kutyái pedig okosak és szertelenül játékosak. Ügyes Serebrennikov Iurii zsonglőr, aki egy magaslaton, szűk, négyzetméternyi helyen, földre pattintgatva dobál nyolc kis lasztit. Tetszetősen összekomponált Axt Elizabeth és Bakalkina Mariia trapéz-, illetve úgynevezett tissue-száma, ami lengő anyagon tornázást jelent a magasban. Steven és Angela Pedersen jókora szeretettel bánnak két hatalmas oroszlánfókájukkal, akik ezt meg is hálálják. Természetesen ez az egyik legsikeresebb szám.
A második rész már szinte hagyományosan erősebb, mint az első. Összességében élvezetes, erős látványvilágú ez a vízzel teli cirkuszi utazás.
