Bándy Sándor: Mi történik velünk? (V.)

Egy nagymama panaszkodik orvosának: "Csoda, hogy kivan a szívem?! Az uram nyilas volt, a fiam ávós, az unokám fideszes." Lehoczki István (Leho) jól rátudott tapintani társadalmi bajainkra - mint tette az egykori Ludas Matyiban (1988. XI. 9.) Az akarnok "világmegváltók" veszélyére való felhívást látom e karikatúrában. Más idők, más taktikák, de valami azonos: hatalmuk érdekében gátlástalanul keltenek félelmet.

Sorozatom első részében egy ellenzéki összefogást reméltem, beleértve a Jobbikot, mert a jogállamiság visszaállításához kétharmados győzelem szükségeltetik. "E cél érdekében a pártok megállapodnának egy közérthető minimumprogramban, aminek fő célja a legfontosabb problémák orvoslása lenne, továbbá összeállítanának egy szakértői kormányt, mely kétéves terminusra kérne felhatalmazást." Ismert okok miatt ez nem így történt. A bejutott ellenzékiek a rendszer biodíszletei lesznek és e bidi-képviselőkre lehet majd mutogatni, ha netán Brüsszel megfogalmaz valami kritikát. Pedig komoly feladat vár az ellenzéki pártokra. Egy diktatúra nem lehet demokratikus, de tudjuk, hogy egy demokrácia lehet diktatórikus. Ez új stratégiát követel.

LEHO JÓL ÉREZTE KÖZÉLETI BAJAINKAT - Más idők, más taktikák

Szektaélet

"Ennyire buták lennének az emberek?" - kérdik sokan. A tudatlanság, az információhiány, a lebutítás nem az egyén hibája. Az oktatásügy, a média, és a politikusok magatartása sokat tehetne ellene. 1990 előtt ismert okok miatt ez nem történt meg, de 1990 után sem. A Fidesz médiafölénye tagadhatatlan; elgondolkodtató, hogy azok közül, akik már hallottak a kormányzati korrupcióról, sokan el sem hiszik. Pedig maga Orbán Viktor teszi egyértelművé e vádak igazát. Tételezzük fel, hogy nem tudja, mit csinálnak emberei. Ha így lenne, a legelső korrupciós hír hallatán azonnal vizsgálatot rendelne el, nehogy kormánya gyanúba keveredjen.

Gyanítom, a Fidesz szektaszerűen működik és mint ilyen, gyűlöl mindenkit, aki nem ismeri el az "igaz utat" és a Vezért, mert ezzel megkérdőjelezi a szekta önképét. A kampány alatt egy közismert fideszes újságíró tette egyértelművé, hogy igaz, amit az ellenzék állít pártjáról. Kiakadt Mesterházy Balázs evangélikus esperes húsvéti igehirdetésén, melyben óvott mindenkit a gyűlöletbeszédtől és a rasszizmustól. Az illető szerint a lelkész ezzel a kormányt bírálta, ezért bejelentette: elhagyja az evangélikus egyházat és átigazol a katolikusokhoz. Nem tudja, hogy mindkét vallási közösség ugyanazt a Szentírást hirdeti, ami szerint egy keresztény nem vesz részt gyűlölködésben, félelem-keltésben, hazudozásban, korrupcióban, és zsarolásban.

Ilyen a szektaélet. Vannak karizmatikus egyének, s köztük olyan, aki visszaél adottságával; Orbán ezek közé sorolandó. Mi, emberek elképesztő helyzetekhez tudunk alkalmazkodni a túlélés reményében. Legyen ez egy házasságon belül, egy munkahelyen, egy társadalomban, békeidőben vagy háborúban. Van, aki csak lapul, és van, aki valami előnyt keres és él a lehetőséggel. Az önámítás a végtelennel vetekszik. Van aki a helyzethez idomul, megtagadva korábbi önmagát: ez az ún. Stockholm-szindróma, amikor a túsz nem tud szembesülni helyzetével, ezért azonosul fogva tartójával - vagyis ez egy önvédelmi alkalmazkodás.

Ahogy Orbán araszolt jobbra a 90-es években, elnyerte egy barátom szimpátiáját a "polgári, keresztény Magyarország" meghirdetésévél. Mikor megkérdőjeleztem elfogultságát, jött a "Te nem itt nőttél fel, ezt nem érted", és sajnos elhidegültünk egymástól. Később, a 2014-es választások előtt kezdett kritikus lenni, de úgy vélte, Orbán biztos nem tud a jogállamiságot sértő lépésekről. Rossz néven vette, amikor azt mondtam, sokan ugyanígy védték Rákosit. És itt nem arról van szó, hogy egy kalap alá venném e két figurát, de hívőik lelkülete bizony azonos. Kívülállók iránti utálatuk következetes: hogyhogy nem lehet érteni, hogy az imádott személy védi a hazát! Barátom kiábrándulása idővel mélyült, leveleiben saját hiszékenységével viaskodott. Ez egy lényeges részlet, mert aki meg van győződve valamiről, annak komoly konfliktusa támad önismeretével és énképével, amint kételkedni kezd.

A vezértípus

Jogi értelemben Orbánék legfőbb bűncselekménye a korrupció és lopás. De hosszabb távon a legfőbb bűnük a "haza" szó, sőt, fogalom kisajátítása, ráadásul nem kis sikerrel. Magyarország mindannyiunk hazája és már az is fáj, hogy ott tartunk, hogy ezt így ki kell mondani. Ezt hozta nekünk az 1990 előtt annyira remélt demokrácia? Ez a mi demokráciánk? Nem tökéletes, kissé diktatúra-szagú, de a miénk, a mi kis táltosdemokráciánk.

Március 15. után vártam, enyhül-e véleményem a Kossuth téri eseményről. Magyarország miniszterelnöke felszólalt hívei előtt, de nem a szabadság szellemisége uralta a teret, erkölcsi, politikai és jogi elégtétellel fenyegette ellenzékét a szólásszabadság ünnepén.

Nagypéntek alkalmából a miniszterelnök kétezer idegen érdeket szolgáló ügynökről mesélt. Egy keresztény, főleg Húsvét ünnepén, örül a feltámadás hírének és arra gondol amit Jézus tanított - "szeressétek ellenségeiteket, tegyetek jót haragosaitokkal" -, de Orbán inkább a "Szabad Népből" merít ihletet. Nem tudom, rajta vagyok-e listáján, de jelentem: Orbántól idegen érdekeket képviselek, mivel hiszek a jogállamiságban, az emberi jogokban, az emberiességben, a szociális érzékenységben, és a média őrzőkutya szerepében.

Egy keresztény megvédi hitét, de nem a keresztény princípiumok feladásával. Túl sok, magát kereszténynek tartó ember nincs tudatában annak, hogy kereszténynek lenni az egyik legnehezebb dolog, amit ember felvállalhat e világban. Világunk állapota is kedvez a vezér-típusnak - a védelem reményében. Nemzetközi feszültség, hidegháborús szelek, menekültválság, klímaváltozás - ezek napjaink hírei. Popper Péter korán kiismerte Orbánt és látta, hogy népvezér akar lenni. (2005-ben nem is közölte Popper cikkét a 168 Óra, mert túl erősnek találta.) Gyakran gondolom, hogy helyzetünk megértéséhez politológus helyett inkább lélekbúvár kell. Európa szerte erősödnek a szélsőséges pártok, a zűrzavar és az erre adott leegyszerűsített válaszaiknak, bűnbakot állító szövegeiknek köszönhetően.

A 2006. májusi Fidesz kongresszuson Orbán a következőt mondta: "Kedves barátaim, hogy megvilágítsam nektek az MSZP politikáját, a legjobb ha a következő idézetet hozom elő a Mein Kampfból. A gyűlölet a legalapvetőbb emberi érzés, a gyűlöletre kell alapozni a politikát, és a gyűlölettel kell megsemmisíteni az ellenséget." (Népszava, 2014. VII. 4.) Ma ő maga gyakorolja ezt, hívei lelkes tapsára. (Személyiségéről nekem csak lassan esett le a tantusz. 1994 elején vártam Orbánra és meglepett, hogy a Lendvai utcai központban távollétében Napóleonként említették. Mint kiderült, nem termetének, hanem modorának köszönhetően.)

Visszaállítani az órát

"A magyaroknak nem érdemes írni, magyarázni - mert mindent lenyelnek, akármilyen szósszal is lesz leöntve. Mindég és mindenkor gyáván a hatalom mellé fognak állni," írta Károlyi Mihály nővérének 1950 augusztusában. A társadalomtudós Karácsony Sándor "A magyar nép társaslelki élete” című tanulmányában úgy vélte, "hiába adtak neki közszabadságokat. Hiába biztosítottak számára helyet az alkotmányban, nem él vele. Még ma is jobbágy. Csak alárendelt, függő viszonyban érzi jól magát.”

Az egyik írás a kommunista diktatúra, a másik egy feudális rendszer idején készült, vagyis azt hihetnénk, hogy van magyarázat miért viselkednek tömegek úgy, ahogy. De ettől függetlenül elgondolkodtató, hogy egy demokráciában is sokunkban megragadt ez az igazodás a hatalomhoz. Ugyanakkor keresztény konzervatív körökben is egyre több fordulnak el Orbántól. Solymosi Frigyes már 2010 előtt merte kritizálni. (Meg is kapta a magáét: "… elárulta a polgári erőket, elárulta Orbán Viktort, elárult valamennyiünket", nyilatkozta egy szektatag.) Solymosi szerint "a kontrollálatlan teljhatalom eltorzította a miniszterelnök személyiségét, és az egész Fideszt is. A demokrácia és a jogállam leépült, miközben fokozódott a kirekesztő gyűlöletpolitika, az állandó ellenségkeresés."

Bárcsak maradt volna mindez politikusok közti csörte, de mára a lakosság nagy része is megfertőződött. Március 22-én döbbentem hallottam egy 48 éves rákbetegről a hírt, hogy egy elromlott eszköz hiányában nem tudja kezelni az Uzsoki utcai kórház. Mikor férje ezt megírta, megvádolták, hogy hazudik és hogy kampányol. Semmi együttérzés, segítőkészség. Az ilyen végletes megosztottság előbb-utóbb végzetes lesz a társadalom számára. Érdemes lenne elgondolkodni, hogy mi, emberek hajlamosak vagyunk túlértékelni önmagunkat és kapacitásunkat racionális döntésekre.

Nagy árat fogunk fizetni április 8-ért... És nem is folytatom, mert sokkal beavatottabbak - Kornai János, Kéri László, Róna Péter, Debreczeni József, Majtényi László, Fleck Zoltán, Wittinghoff Tamás, Lengyel László, és mások - megírták, mi várható. Remélhető, hogy nem lesz újra ÁVÓ és nem nyitják meg a recski tábort, mert elég, ha az emberek féltik állásukat, gyermekeik lehetőségeit, vállalkozásuk fennmaradását. Megint eljönnek a "nem telefontéma", a "ne a gyerek előtt", meg az "inkább-átmegyek-a-túloldalra-csak-ne-lássanak-vele" idők. (Egy kis kitérő. Megjelent egy cikk a recski táborról a Szép Szóban március 24-én. Korábban igyekeztem mindent elolvasni Recskről, ideértve a Történeti Hivatal anyagát, és beszélhettem Donáth Ferenccel, aki a tábor alapítása idején az MDP titkárságát vezette. "Az egy ún. néma tábor volt, mondta, semmi hír nem mehetett ki róla". Történészek írásaiban teljes az egyetértés abban, hogy Michnay Gyula 1951-es sikeres szökéséig nem szivárgott ki hír a táborról. Ám ez tévedés. Erős János 1950. X. 1.-én írta Károlyinak Londonból - persze forrása említése nélkül -, hogy 300 baloldali személy raboskodik Recsken.)

Csak azt tudom ajánlani a miniszterelnökünk miatt idegeskedőknek, hogy kíméljék egészségüket és kövessék a Márai Sándor által megörökített 83 éves J. néni példáját, aki Hitlert elintézte egy lenéző, "Az a taknyos!” legyintéssel. "Meg kellene vizsgálni a jelenséget ebből a szemszögből is”, tette hozzá Márai naplójában. Mivel közel háromnegyed század telt el azóta, jogos a felvetés: Hol van az már?! És itt megint Leho segít. "Nyugati tanulmányút után" c. rajzán egy férfi érkezik haza Ferihegyre, és azt kérdi útitársától: "Hány évvel is kell visszaigazítani az óránkat?!" .

(Vége)