Előfizetés

Előrejelzések

Főbekólintásként ért bennünket a választás eredménye. Több egyéb hibánk mellett elkövettük azt is, hogy nem kellően figyeltünk oda a világsajtóra, holott legjelesebb és legobjektívabb orgánumai nálunk gyorsabbak voltak. Mi, a szenvedélyek befolyása alatt mondtuk a magunkét, néha túlságosan is bezárkózva, holott az Unióban - és azon kívül is - kis országunkra nagyon figyeltek, pásztázták távolabbi és közvetlenebb múltunkat. Kerek egy héttel április 8. előtt sorozatban és témánként publikálták azokat az elemzéseket, amelyek gondosan, a demokrácia alapkövetelményeit számba véve intettek mindentől, amiről sejtették: messzire, nagyon messzire sodródunk általa a kívánatostól.

Nem is találomra, hebehurgya módon, hanem nagyon is tudatosan, mondhatnánk napra készen sorakoztak a témák. Kezdve azzal, hogy Orbán Viktor személyes fölfogásában is a választási vetélkedés nem leleményes politikusok férfias párbaja, megfontolt érvek összecsapásával, hanem élet-halál harc. A szembenállók egyikének pusztulnia kell, háború a vérontásig.

Másnap egy lépéssel odább már azt vették szemügyre, hogy az elmúlt évek meghonosították mondhatni a földteke egészén a „fake news”, az álhírek műfaját, a szemenszedett hazugságok terjesztését, amelyek kiforgatva mételyezik a másik oldal mondanivalóját. Az erre a jelenségre emlékeztető írás már a címében is azt emelte ki, hogy a fake newst hivatalosan is alkalmazó kormányok egyike az Orbán-kabinet, amely szinte egész kommunikációjában csakis ezzel él. A nyelvezetéből minden egyebet száműzött.

További vizsgálódás arra emlékeztetett, hogy kétségtelen, a magyar gazdaság kérkedhet bizonyos eredményekkel, de aki venné a fáradságot, hogy a számoszlopokban búvárkodjék, arra a következtetésre jutna, hogy a statisztika is bizony erősen kozmetikázható.

A hab a tortán az a budapesti tudósítás volt, amelynek riportere magyar nyelvtudás nélkül, tolmáccsal ülte végig az M1 csatorna Az este című műsorát és jól mulatott, amint az Orbánt imádó magyar hölgytől megtudta, hazakészül a szerencsétlen Svédországból, mert elviselhetetlen számára, szegény svédek mit kénytelenek szenvedni a migránsok zaklatásaitól.

Egy álló héten át ment ez a sorozat, aztán április 9. reggelén jöttek a borús következtetések, milyen sors várhat az Unió magyar állampolgáraira. Orbán cudar marad ezután is, de persze esze ágában sincs Európának búcsút inteni. Személyes érdeke ez és a cimboráié is. Aztán vannak derűlátók, akik úgy vélik, csekély tűrés kell csak, de megéri kivárni. Már annak, akiben van még szufla.

Lista

Hóhérok mindig, minden időben akadnak, és nem csak ezen a tájon. Olyan hóhérok, akik bármikor, bármilyen listát összeállítanak azokról, akiket a mindenkori hatalom veszélyesnek gondol önmagára nézve. A listára persze felkerül olyan is, aki nem odavaló, de apróságokra nem adunk. Ahol gyalulnak, ott hullik forgács, emlékezünk a bolsevik gyakorlatra. A kommunistákat kiátkozták, a bolsevikok újra és újra hatalomra kerülnek.

Most is akadt egy listázó hóhér, a Figyelő, amely Névsorolvasás, A spekuláns emberei címmel, Soros György fényképével illusztrálva közöl nem először névsort. Most éppen a kormányfő által kijelölt "Soros-bérenceket" nevezi meg. Mindjárt a Magyar Nemzet beszántásának szomorú másnapján akkor közöljük a véleményünket: Schmidt Mária és (a Nemzet megmentésére készülő) Ungár Péter hetilapja nem része többé a magyar sajtónyilvánosságnak. A tisztességnek nyoma sem maradt abban a szerkesztőségben, ahol ilyen - bármilyen - lista elkészülhet. Amelynek írói és közlői elfeledkeztek arról, hogy aki ma a listát készíti, holnap maga is valamilyen listába bezárva, szabadságától megfosztva találhatja magát.

A Figyelő mintha a listák történetére sem emlékeznék. Pedig az, aki - nem csak itt, de tekintettel a történelemre, különösképp ebben az országban - a nemzet ellenségeként kiplakátol egy zsidót, kétségkívül politikai elmebeteg. A lap ezzel legalizálta a gyűlöletet: készülhet szabadon mindenféle hóhéri lista, ahol pedig ez megtörténik, ott bárki bármikor zsidó lehet. Vagy cigány, vagy kitelepítendő sváb. Teljesen mindegy, szőke, barna, fekete, féllábú, vagy bármi másért megbélyegezhető. Ő lesz maga az ördög.

Az Ördög megidézésének - egy személyben, vagy listán - érdeme az Orbán-kormányé, a felelősség is az övé. Olyan légkört teremtett a hatalomért ebben az országban, amilyenre nem sokan voltak képesek eddig, de ahányszor csak sikerült a listázás - a zsidóktól a kulákokig -, annak mindig nagyon rossz vége lett.

És ezen a tragikus végen osztozott listázott és listázó is. Nevenincs szerzőjétől a szerkesztőjéig a Figyelő is osztozni fog.

Fideszes matek

Csak a választás estéjén, az eredmények láttán vált világossá az ordító ellentmondás, amely az ellenzéki pártok céljai és e pártok valósága között fennáll(t) - a hódmezővásárhelyi siker Maya-fátyla elfedte a remények és az esélyek közötti diszkrepanciát. A koordináció és a várható magas részvételi arány csodafegyvere egy hosszú pillanatra elfeledtette velük, hogy a Fidesz-KDNP támogatottságát a felmérések 45-50 százalék közötti szintre becsülték, ami az egyfordulós rendszerben előrevetítette a kétharmadot. Erről az ellenzék (és sajtója) nem vett tudomást, pedig két hónappal korábban még tudták/tudtuk. Nagyjából erről írtam két napja ugyanitt, de arról, hogy eközben a Fidesz hogyan matekozott, nem beszéltem.

Pedig érdemes erre is kitérni a tanulságok miatt. Itt is Hódmezővásárhellyel kezdem, mert a kormánypártok számára is meghatározó volt a város elveszítése. A Fidesz egyetlen pillanatra sem felejtette el, hogy a biztos szavazók csaknem felét maga mellett tudhatja, sőt valószínű, hogy ennél többet tudtak, hiszen heti/havi rendszerességgel és a közvélemény-kutató cégekénél jóval nagyobb mintán mértek. Mivel e számok - utólag ez biztos - Vásárhely előtt és után sem jelezték, hogy a Fidesz-KDNP népszerűsége megroppant volna (sőt, inkább emelkedett), a polgármester-választás kudarcát a helyi körülményeknek tudták be. Ezért nem változtattak a kampányon, és nyertek is. De miért volt Orbán ennyire biztos abban, hogy az ellenzéki koordináció és a részvételi kedv növekedése nem üti ki a nyeregből?

A kérdésre a választ szerintem a 2016-os kvótanépszavazás körül kell keresni. Akkor nem értettem, és sokáig utána sem, hogy miért viszi bele pártját a miniszterelnök egy olyan referendumba, amelyről előre - csaknem - biztosan lehet tudni, hogy érvénytelen lesz: nem megy el a választók fele. Nem ez érdekelte Orbánt, hanem saját és pártja további erősítése. Arra volt kíváncsi, hogy végsőkig kiélezett és leegyszerűsített helyzetben mekkora a tényleges támogatottsága. Egy olyan felmérés volt a célja, amely a lehető legnagyobb mintán, a teljes szavazókorú népességen alapul.

Ez a felmérés volt maga a népszavazás, amelyen a Fidesz, illetve a "nem" válasz 3,3 millió voksot kapott, miközben 2014-ben listán "csak" 2,2 millió jött össze és hozott kétharmadot. Ebből Orbán azt a következtetést vonta le - joggal -, hogy amíg a párt támogatottsága a 45-50 százalékos sávban mozog, és van egyetlen olyan témájuk, amely mentén kialakul a törésvonal a politikai mezőben, addig biztos a győzelmük. Ne feledjük, a 3,3 millió szavazó nem mind Fidesz-hívő, de a jól megválasztott tematika - élet-halál kérdésként kihegyezve - azzá teheti őket egy voksra. (Még a migráns-Soros tematikát is variábilisnak gondolom, lehetett volna más is, de ha ez egyszer bejött...) A 45-50 százalékos támogatottságnak pedig az egyéni körzetekben is érvényesülnie kell, és Orbán majd elhajtja a vidék népét szavazni.

És jól matekoztak, vasárnap a Fidesz-KDNP 48,89 százalékot, 2,6 millió voksot kapott listán, és ezzel újabb kétharmadot szerzett.