Meseország – sötétedik

Meseországban évszakváltás történt. Az alkonyulás, a lopakodó sötétülés után Meseországot hollószárnyaival hirtelen betakarta a sötétség. Erkölcsi, gondolati és szellemi sötétség. A sötétség fejedelme elszabadította fekete vérebeit, akik ebben a sötétségben rárontottak Meseország lakosaira. Tépnek és marnak. Habzó pofával hörögnek és vicsorognak. Hátulról marnak, orvul és gyáván, mint a hiéna éjszaka. Ebben a sötétségben osonnak a sötét szándékok, lelkeket gyilkolnak a sötét indulatok, feketére váltanak az újságlapok. Némelyik, mert gyászol, más, mert lapjait szerzőik sötét lelkülete nyomtatta feketére. Meseország döbbenten hallgatja a vérebek uszulását. A sötétség fejedelme elérte célját: Meseországot ragadós, fekete mocskával belepte a Félelem.

Nem először. Meseország rettegéstörténete hosszú és változatos. A megfélemlítés mindig listázásokkal kezdődött. Voltak közigazgatási és magán listák. Hivatali listák és akadémiai listák. Iskolai és egyetemi listák. Volt numerus clausus, B-lista, kulák lista, káder lista és indexálások. Mind feketében. Fekete ingben, fekete autóban, fekete éjszakákon. A listázottaknak a hatalom először az állását vette el. Azután a házát, a földjét, az üzletét, a gyárát, a nyugdíját. Majd a szabadságát és az életét. Közigazgatásilag és jogszerűen. Meseország lakói azt hitték: ennek vége és soha többé nem lehet. Tévedtek. Nem először.

Tehát: listázás. Ezután jöhet az államosítás. Közigazgatásilag és jogszerűen. Mert a jogszerűségre minden európai önkény kínosan ügyelt. Ma is. Az államosítás egy része Meseországban is megtörtént: a magánnyugdíjakat Meseország fiskusa államosította. A történet folytatódott a kiváltságos ingatlanok állami ellenőrzésével elővásárlási jog formájában. Ami az államosítás és a privatizálás (irányított állami újraelosztás) előszobája. Meseországban ez is megtörtént. A listázás egyúttal ellenségképzés is. Ellenség minden önkénynek kell. Meseországban is. Vagyunk mi, és vagytok ti. Kijelölünk, megjelölünk benneteket. Veszélyesek vagytok. Veszély van! Meseország riadtan figyel. De csak az a része, amelynek agyát nem lúgozta ki a közmédia. Az a része figyel, amelynek agya még saját intellektusának irányítása alatt áll, azt nem engedte át a hatalmi agymosodának. Nos, ezeknek a figyelőknek a listázását kezdette el egy sötét szellemiségű meseországi hetilap, stílusosan fekete lapjain. Megjelölte őket. Ők az ellenség.

Sötét, félelmesen sötét idő jön Meseországban.

2018.04.16 08:03

Terv, utasítás!

Elvonna a kormány 28 milliárd forintot a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) költségvetésből, mert mint azt Palkovics innovációs miniszter mondotta volt, össze kell hangolni és ezzel hatékonyabbá tenni a kutatásokat, garantálni kell az Akadémia gazdálkodásának átláthatóságát. (Persze lehet, hogy a kormánynak ez ügyben előbb a saját portája előtt kellene sepregetnie.)
Több akadémikus a valódi oknak azonban az intézmény autonómiáját tartja. Orbán Viktor semmilyen szinten nem tűri el bármely önálló civil szerveződés vagy autonóm közintézmény létét, az Akadémia pedig ma még olyan szervezet, amelynek a tevékenységébe közvetlenül nem szólhat bele a kormányfő. Ezen kell most változtatni. Az atv.hu-hoz eljutott hírek szerint az MTA visszakaphatja a 28 milliárdot, ha az Akadémia új "menedzsmentjébe" - paritásos alapon - kormánydelegáltak is beülhetnek. Ez a testület döntene az Akadémia elnökéről és a kutatásfinanszírozási milliárdokról. De a tudós testületnek az "aktuálpolitizálástól" is vissza kellene térnie a „bölcs semlegességhez”.  
Lovász László, az MTA elnöke erre azzal válaszolt, hogy elfogadható számukra a kormány javaslata, ha a kutatóhálózat működéséhez közvetlenül szükséges összeg a kutatói bérekkel az MTA kezelésében marad, ami évi 17,1 milliárdot tesz ki a szóban forgó 28 milliárdból. Emellett garanciákat kér arra is, hogy az innovációs tárcához benyújtott pályázati források szakmai felügyeletét továbbra is ők gyakorolhassák. 
Lássuk be, kevés az esélye annak, hogy Orbán elfogadja ezt a javaslatot, hiszen ez valójában visszaverné az MTA megszállására tett kísérletét. A miniszterelnök forgatókönyve szerint a testület semmit sem nyerne, de nagyon sokat veszíthetne. Például az autonómiáját, a kutatás szabadságát és sok tehetséges fiatal kutatót. Azaz a jövőt.
2018.08.16 09:00
Frissítve: 2018.08.16 09:09

Éljen a munka társadalma!

Nagy lépést tettünk előre a teljes foglalkoztatás irányába. 
Na jó, azért akkorát nem, mint az átkosban, amikor a rendőrök árgus szemekkel vizslatták az utcán járó-kelő embereket, és ha napközben valaki olyat láttak, aki gyanúsan ráérősen jött-ment, azt azonnal igazoltatták. Megnézték, van-e bejelentett munkahelye, ha nem volt, közveszélyes munkakerülőként áristomba dugták. Az persze senkit nem érdekelt, hogy akinek volt munkahelye, ott mivel töltötte az idejét, de a statisztika szép volt, ismeretlen volt a munkanélküliség.
Innen nézve azok tényleg szép idők voltak. Tökéletesen megértem, hogy manapság is valami ilyesmi lebeg a NER urainak szeme előtt. Az év elején közzétett adatok szerint egyre kevesebb munkanélküli van Magyarországon, óriás léptekkel haladunk a munka társadalma felé. Az év eleji 3,8 százalékos munkanélküliségi rátára reagálva Varga Mihály miniszter akkor azt mondta: egyre közelebb a teljes foglalkoztatottság. 
Mindannyian tudjuk, aki dolgozni akar, az ne legyen finnyás. Jó lesz, ha ezt minden állami alkalmazott megjegyzi magának, mert ha beindulnak a beígért nagy leépítések a közszférában, akkor lehet majd választani: akit elbocsátanak, az beállhat a mintegy 250 ezer emberből álló munkakereső sor végére, vagy valamelyik nagyáruházban elszegődik árufeltöltőnek. Ha szerencsés, és korábban egy minisztérium pénzügyi osztályán dolgozott, akár még pénztáros is lehet az üzletláncnál. Akinek ez sem sikerül, ne csüggedjen: igaz, a munkanélküliek 37,9 százaléka legalább egy éve keres állást, de Varga miniszter szerint aki ma Magyarországon dolgozni akar, az előbb vagy utóbb egészen biztosan talál magának munkát.
Nem megvetendő az sem, ha közmunkát. Az ember büszkén elmondhatja magáról, nem heverészik odahaza naphosszat, ha kell, lapátot, seprőt ragadva munkálkodik a köz javán. Ahogyan annak idején a gyárkapukon belül sem kérdezte meg senki a ténfergőket, mi az, amit éppen nem csinálnak, a közmunkásokat sem szégyeníti meg senki ilyen kérdésekkel.
Falun különösen nem tesznek ilyet. Mindenki tudja, hogy közel s távol ez az egyetlen olyan munka, amiért többet fizetnek, mint ha valaki segélyért kuncsorog. Átkozzák is a gazdák a közmunkát, mert nem találnak embert, aki elmenne a termést betakarítani, nincs a faluban senki, akit jó pénzért rá lehetne bírni, hogy szabadidejében az idősek háza körül segítsen takarítani, levágja a füvet, netán helyére tegye a tetőn elmozdult cserepet. A közmunkások, ha letették a seprőt, békésen hazamennek. Ők már megkeresték azt a pénzt, amire a napi betevőhöz szükségük van. Majd holnap megkeresik a következőre valót is. És a gyerek se lát más példát maga előtt: tizenhat évesen „közmunkába” lehet állni, felesleges iskolába járni, szakmát tanulni.
Fogalmam sincs, kikből lesz ilyen körülmények között Debrecenben autószerelő az új gyárban, de megnyugtat, hogy amikor Parragh úr egyenesen azt szerette volna, tizenöt évesen szűnjön meg a tankötelezettség, biztosan tudta, mit csinál. 
Jó úton járunk. Közel már a munka társadalma.
2018.08.16 09:00
Frissítve: 2018.08.16 09:10