Köszönjük Pető és Bodonyi képviselőknek, valamint az egész váci Fidesznek. Nem tudom, hányan mentek volna el tüntetni szombaton, ha ők nem gajdolják a választás éjszakáján, hogy "Egyszerűen senkik vagytok, hej, hej". Valószínűleg ugyanígy hömpölygött volna a tömeg nélkülük is - de hogy egy erős képpel, egy érzelemteli jelszóval szegényebbek lettünk volna, az egészen biztos.
Senki vagyok - így mutatkozott be a sok tízezer embert megmozgató Kossuth téri téri demonstráció minden szónoka, és ezt érezte alighanem mindenki, aki ott préselődött órákon át a sokaságban. A temérdek fiatal, a sok-sok idős, a babakocsit toló anyák, a gyerekek kezét szorongató apák, mindenki, akit összekötött a friss trauma: hogy sokan is voltunk, elegünk is van, és mindent megtettünk, ami rajtunk múlt, de mégsem változott semmi. Orbán Viktornak már megint kétharmada van. Felemelhet vagy eltiporhat aktuális kedve szerint, mi, 50,4 százaléknyian nem számítunk egy porszemnyit sem. Senkik vagyunk.
Innen nézve a szombati tüntetés elérte a célját. Jó érzés volt látni, mennyien vagyunk, megnyugtató volt érezni, hogy még az árpádsávos zászló is képes békésen lengedezni az EU-lobogó mellett, és üdítő volt a fiatalos, civil hang, meg az a néhány vizuális gyomros, amit a kivetítőkön pergő képek vittek be a pöffeszkedő, bornírt rezsimnek. Az öröm azonban azonnal szorongást is szül, hiszen tudjuk, mit nem akarunk, azt is, hogy mit igen, de fogalmunk sincs, hogy mindezt hogyan lehetne elérni.
Új választást! - skandálta a tömeg a színpadon állók biztatására, de azt egyenként mindenki tudta, hogy ezekkel a szabályokkal csak ugyanezt az eredményt lehet elérni. Alapvetően kell megváltoznia az ellenzék stratégiájának, és az "új választásra" most kell elkezdeni a felkészülést. Négy év nyomasztóan hosszú idő, de hogy milyen rövid tud lenni, azt mi sem bizonyítja jobban, mint az utolsó esztendő szerencsétlenkedése és kapkodása.
Az emberek megmutatták, mit akarnak: senkiből végre ismét valakivé válni a saját hazájukban. De ennél többet ők nem tehetnek.
