Senkik a téren

Köszönjük Pető és Bodonyi képviselőknek, valamint az egész váci Fidesznek. Nem tudom, hányan mentek volna el tüntetni szombaton, ha ők nem gajdolják a választás éjszakáján, hogy "Egyszerűen senkik vagytok, hej, hej". Valószínűleg ugyanígy hömpölygött volna a tömeg nélkülük is - de hogy egy erős képpel, egy érzelemteli jelszóval szegényebbek lettünk volna, az egészen biztos.

Senki vagyok - így mutatkozott be a sok tízezer embert megmozgató Kossuth téri téri demonstráció minden szónoka, és ezt érezte alighanem mindenki, aki ott préselődött órákon át a sokaságban. A temérdek fiatal, a sok-sok idős, a babakocsit toló anyák, a gyerekek kezét szorongató apák, mindenki, akit összekötött a friss trauma: hogy sokan is voltunk, elegünk is van, és mindent megtettünk, ami rajtunk múlt, de mégsem változott semmi. Orbán Viktornak már megint kétharmada van. Felemelhet vagy eltiporhat aktuális kedve szerint, mi, 50,4 százaléknyian nem számítunk egy porszemnyit sem. Senkik vagyunk.

Innen nézve a szombati tüntetés elérte a célját. Jó érzés volt látni, mennyien vagyunk, megnyugtató volt érezni, hogy még az árpádsávos zászló is képes békésen lengedezni az EU-lobogó mellett, és üdítő volt a fiatalos, civil hang, meg az a néhány vizuális gyomros, amit a kivetítőkön pergő képek vittek be a pöffeszkedő, bornírt rezsimnek. Az öröm azonban azonnal szorongást is szül, hiszen tudjuk, mit nem akarunk, azt is, hogy mit igen, de fogalmunk sincs, hogy mindezt hogyan lehetne elérni.

Új választást! - skandálta a tömeg a színpadon állók biztatására, de azt egyenként mindenki tudta, hogy ezekkel a szabályokkal csak ugyanezt az eredményt lehet elérni. Alapvetően kell megváltoznia az ellenzék stratégiájának, és az "új választásra" most kell elkezdeni a felkészülést. Négy év nyomasztóan hosszú idő, de hogy milyen rövid tud lenni, azt mi sem bizonyítja jobban, mint az utolsó esztendő szerencsétlenkedése és kapkodása.

Az emberek megmutatták, mit akarnak: senkiből végre ismét valakivé válni a saját hazájukban. De ennél többet ők nem tehetnek.

2018.04.16 08:11

Patkányok ideje

Gyermekkorom emlékeit idézik a hírek: egyre többször tűnnek fel patkányok a fővárosban. A ’60-as évek elején a Bajcsy-Zsilinszky úti öreg bérház világítóudvarában kiskölyökként tacskónyinak látott patkányokkal nézhettem farkasszemet, és bevallom, jobban féltem tőlük, mint fordítva. Később már Budán, a Bocskai úton laktunk, és a srácokkal a környező mellékutcákban fociztunk az úttesten. Olykor egy félidőt is lejátszhattunk úgy, hogy egyetlen gépkocsi sem zavarta meg a meccset, csak az időnként elsurranó patkányok miatt tartottunk némi kényszerpihenőt.
Azután a ’70-es évektől ezek az intelligens és némely emberi társdalommal ellentétben kiválóan együttműködő jószágok eltűntek kedvelt élőhelyükről, a csatornahálózatból is. A Bábolna Bio Kft., illetve jogelődje ugyanis 1971-től 2018 nyaráig gyakorlatilag patkánymentes övezetté tette Budapestet. Egy időben közelről ismerhettem a tevékenységüket, és tudom: már akkor rengeteg pénzt, időt és energiát fektettek a kutatásba, fejlesztésbe, amikor ez még nem volt divat. Kiváló szakemberekkel dolgoztak, jó néhány külföldi városban is sikeresen vetettek véget a patkányinváziónak. 
A fővárosi önkormányzat viszont az idén nyáron nem hosszabbította meg a bábolnaiakkal a szerződést. Ehelyett közbeszerzést írt ki a testület, és a nyertessel, az RNBH Konzorcium nevű vállalkozással kötött szerződést. Szóljon, aki már korábban is hallott felőlük! A váltás okáról nem sokat tudni.
Eszembe sem jut feltételezni, hogy esetleg azért kellett lecserélni egy majd’ fél évszázada közmegelégedésre dolgozó céget, mert valamelyik Fidesz-közeli vállalkozói kör rájött, hogy nagy pénz van a rágcsáló irtásban. Is. Mindenesetre tény, hogy jövőre a fővárosi önkormányzat két és félszeres többletpénzt fizet az új patkányfogóknak. 
Ismét eljött a patkányok ideje. És nem csak a csatornákban.
2018.12.13 08:40
Frissítve: 2018.12.13 08:44

Terminátor

Az „Orbán bulldogjaként” is emlegetett Palkovics miniszter elszánt és kitartó ember hírében áll, aki tűzön-vízen keresztülviszi akaratát. A Magyar Tudományos Akadémia finanszírozásának és az akadémiai kutatóhálózat átszervezésének tervével azonban nagy fába vágta a fejszéjét - bár az, hogy végül sikerül-e a rönköt felaprítania, még a jövő kérdései közé tartozik. Mert tény: az akadémikusok részéről nem várt ellenállásba ütközött. 
Egy autoriter rendszerben a tudomány államosítására és a központi akarat szolgálatába állítására tett kísérletek senkit nem érhettek váratlanul. A népet akkor lehet a leghatékonyabban kizsákmányolni, ha a józan ész helyett az ostobaság, a nyitottság helyett a bezárkózottság, a tájékozottság helyett a tudatlanság kerekedik felül. Ez egy jól bevált történelmi recept. A közmédia pártpropagandává silányításával, a független média felszámolásával, az iskolák, egyetemek uniformizálásával, a szabad hangok elfojtásával, a „másként gondolkodók” démonizálásával, a bűnbakkereséssel és nem létező ellenségek üldözésével lehet a legegyszerűbben elérni, hogy szabadságjogaikat önként feladják a derék választópolgárok, s hogy a jogállamiság és a demokrácia a legnagyobb üdvrivalgás közepette múljon ki. 
Miért pont a tudomány működhetne szabadon? A magyar tudományosság fellegvárát, az Akadémiát néhány hónap alatt le akarták darálni. Palkovics terve az volt, hogy már az idei év végére feláll az új rend. Ennek tettek keresztbe a tudósok, és ennek köszönhető, hogy a miniszter most bosszúálló terminátor üzemmódba kapcsolt: az akadémikusok akadékoskodása miatt csúsznak a tervek, az „átmeneti időszakban” ezért csak a felét kapják meg a nekik járó összegnek. A kormányzat számára fontosabb az erőfitogtatás, mint az, hogy közben kutatások állhatnak le, tudományos munkák lehetetlenülnek el. Az állítólagos nemzeti-keresztény kurzus számára Széchenyi örökségének meggyalázása sem jelent gondot. Egy a lényeg: az akarat diadalát semmi nem gátolhatja.
2018.12.13 08:39
Frissítve: 2018.12.13 08:45