számlagyár;fiktív számlák;költségvetési csalás;

2018-04-17 13:25:00

Hárommilliárdos számlagyárat buktatott le a NAV (videó)

Több mint hárommilliárd forintról állított ki fiktív számlákat az a bűnszervezet, amelyet a NAV dél-alföldi pénzügyi nyomozói és Bács-Kiskun megyei revizorai felszámoltak. A bűnszervezet vezetőit és tagjait őrizetbe vették - közölte a NAV Facebook-oldalán.

A gyanú szerint három férfi koordinálta azt a számlagyárat, amely nagyüzemben készítette a valótlan dokumentumokat. A jellemzően reklámtevékenységről szóló fiktív számlák áfatartalmával különböző cégek csökkentették fizetendő adójukat. A bűncselekmény megvalósításában részt vett a bűnszervezet egyik vezetőjének felesége és sógora is, de egy testvérpár cége is fogadott be hamis iratokat.

A NAV pénzügyi nyomozói, járőrei és információtechnológiai munkatársai mintegy harminc helyszínen foglalták le a bizonyítékokat, mentették le az adatokat és állították elő a gyanúsítottakat. Miközben a helyszíni intézkedések javában zajlottak a bűnszervezet harmadik irányítója Romániából hazaindult, így őt a pénzügyőrök az autópályán kapcsolták le.

A számlák alapján közel hétszázmillió forint áfát helyeztek jogosulatlanul levonásba, melynek megtérülésére a NAV pénzügyi nyomozói ingatlanokat, bankszámlákat, járműveket és törzsbetétet vettek zár alá.

A bűnszervezet három vezetőjét és nyolc társukat őrizetbe vették, valamint még további négy személyt gyanúsítottként hallgattak ki.

A bűnszervezetben, különösen jelentős értékre elkövetett költségvetési csalás esetén akár húsz évig terjedő szabadságvesztés is kiszabható.