Ahol évszázados, rendszereken átívelő közéleti hagyomány, hogy a „keresztény” a politikában kimondatlanul is azt jelenti: „nem zsidó” (és ezt mindenki érti, függetlenül attól, hogy melyik korszakban szocializálódott), ott különleges akusztikája van annak, amikor a kormány a „zsidó-keresztény hagyományokból táplálkozó értékrendre” hivatkozva akar – szóban – békét teremteni.
Rosszul hangzik, elsősorban azért, mert a „keresztény” oldalt itt történelmileg nem érdeklik a közös gyökerek. Ne tréfáljunk, miféle zsidó-keresztény hagyományokból lehet(ett) levezetni a zsidótörvényeket?! De disszonánsan cseng most azért is, mert hónapokon át sikerült a kormánynak a köz- és a pártmédia segítségével az idegen- és a zsidóellenesség összes reflexére építő kampánnyal a hisztériáig fokozni az indulatokat. (Olyan komplett megyékben is, ahol sosem láttak még bevándorlót, és emberi számítás szerint ebben a században nem is fognak – sőt, ott a leginkább.) Ezután mégis, ki hiszi el, hogy most egyszerre fontos lett, „hogy az utánunk jövő nemzedékek tanuljanak a múlt bűneiből, megértsék a hátterét és elgondolkozzanak a következményein”?
Vagy a múlt bűneihez nem tartozik hozzá, hogy az egyetlen emléknap erejéig előrángatott holokauszt előtt évtizedeken át alapozták meg a zsidógyűlöletet – jogszabályokkal, propagandával, a mostani Soros-plakátok előképeivel? Éppen azok, akikben a jelenlegi rezsim hivatalosan és a szimbólumok szintjén is az elődeit tiszteli. Van bármilyen erkölcsi alapja a szóban forgó bűnök fölemlegetésére annak, aki a felavatni máig nem mert német megszállási emlékművel kőbe véste, hogy utólag is eltol a hivatalos Magyarországtól mindenfajta felelősséget a II. világháború idején elhurcolt és kivégzett honfitársaink (a jelen kormányközlemény megfogalmazásában: „a csaknem hatszázezer magyar, többségében zsidósága miatt üldözött és meggyilkolt áldozat”) haláláért?
Amiért az egész témát szükségesnek éreztük fölemlegetni, az mégis inkább a hétfői kormányzati pátens egy másik mondata, és benne „az Európát fenyegető vallási türelmetlenség, amely a felelőtlen brüsszeli uniós bevándorlási politika egyenes következménye”. A kisebbik baj, hogy egy olyan kormány mondja ezt, amely évek óta mulasztásos alkotmánysértésben van a felekezetek egy részét megbélyegző és diszkrimináló egyházügyi törvény túlkapásai miatt. A nagyobbik, hogy a most zárult kampánynak a hatalmi párt térfelén a burkolt zsidózás mellett a muszlimozás volt a vezérfonala, és minden gátlás nélkül tüntették föl benne – a hírhamisítás dokumentált eseteitől sem visszariadva, tehát például a New York-i metróban készült felvételt az európai migránsok által elkövetett atrocitásként bemutatva – intoleráns, együttélésre képtelen, bűnöző hajlamú alaknak egy adott vallás összes hívét.
Az már tényleg csak a ráadás, hogy „őszintén aggódnak” az erősödő antiszemitizmus miatt, és a cselekvő szolidaritást ajánlják gyógyírként. Azok után, ami itt 2015 óta történt, ez pont annyira hiteles, mint az egynapos verbális kesergés az elhamvadt hatszázezerért.
