Aggasztó

Ahol évszázados, rendszereken átívelő közéleti hagyomány, hogy a „keresztény” a politikában kimondatlanul is azt jelenti: „nem zsidó” (és ezt mindenki érti, függetlenül attól, hogy melyik korszakban szocializálódott), ott különleges akusztikája van annak, amikor a kormány a „zsidó-keresztény hagyományokból táplálkozó értékrendre” hivatkozva akar – szóban – békét teremteni.

Rosszul hangzik, elsősorban azért, mert a „keresztény” oldalt itt történelmileg nem érdeklik a közös gyökerek. Ne tréfáljunk, miféle zsidó-keresztény hagyományokból lehet(ett) levezetni a zsidótörvényeket?! De disszonánsan cseng most azért is, mert hónapokon át sikerült a kormánynak a köz- és a pártmédia segítségével az idegen- és a zsidóellenesség összes reflexére építő kampánnyal a hisztériáig fokozni az indulatokat. (Olyan komplett megyékben is, ahol sosem láttak még bevándorlót, és emberi számítás szerint ebben a században nem is fognak – sőt, ott a leginkább.) Ezután mégis, ki hiszi el, hogy most egyszerre fontos lett, „hogy az utánunk jövő nemzedékek tanuljanak a múlt bűneiből, megértsék a hátterét és elgondolkozzanak a következményein”?

Vagy a múlt bűneihez nem tartozik hozzá, hogy az egyetlen emléknap erejéig előrángatott holokauszt előtt évtizedeken át alapozták meg a zsidógyűlöletet – jogszabályokkal, propagandával, a mostani Soros-plakátok előképeivel? Éppen azok, akikben a jelenlegi rezsim hivatalosan és a szimbólumok szintjén is az elődeit tiszteli. Van bármilyen erkölcsi alapja a szóban forgó bűnök fölemlegetésére annak, aki a felavatni máig nem mert német megszállási emlékművel kőbe véste, hogy utólag is eltol a hivatalos Magyarországtól mindenfajta felelősséget a II. világháború idején elhurcolt és kivégzett honfitársaink (a jelen kormányközlemény megfogalmazásában: „a csaknem hatszázezer magyar, többségében zsidósága miatt üldözött és meggyilkolt áldozat”) haláláért?

Amiért az egész témát szükségesnek éreztük fölemlegetni, az mégis inkább a hétfői kormányzati pátens egy másik mondata, és benne „az Európát fenyegető vallási türelmetlenség, amely a felelőtlen brüsszeli uniós bevándorlási politika egyenes következménye”. A kisebbik baj, hogy egy olyan kormány mondja ezt, amely évek óta mulasztásos alkotmánysértésben van a felekezetek egy részét megbélyegző és diszkrimináló egyházügyi törvény túlkapásai miatt. A nagyobbik, hogy a most zárult kampánynak a hatalmi párt térfelén a burkolt zsidózás mellett a muszlimozás volt a vezérfonala, és minden gátlás nélkül tüntették föl benne – a hírhamisítás dokumentált eseteitől sem visszariadva, tehát például a New York-i metróban készült felvételt az európai migránsok által elkövetett atrocitásként bemutatva – intoleráns, együttélésre képtelen, bűnöző hajlamú alaknak egy adott vallás összes hívét.

Az már tényleg csak a ráadás, hogy „őszintén aggódnak” az erősödő antiszemitizmus miatt, és a cselekvő szolidaritást ajánlják gyógyírként. Azok után, ami itt 2015 óta történt, ez pont annyira hiteles, mint az egynapos verbális kesergés az elhamvadt hatszázezerért.

Szerző

Ne hazudj!

Mekkora vereségre van szükség, hogy az ellenzéki pártok ne nézzék hülyének a szavazót? Mert az, hogy a kormány annak nézi, részint adottság, részint meg a kormánypárti szavazók dolga. Ha nekik ez tetszik, hát egyék. Az viszont minimum kérdéses, hogy a még úgy-ahogy létező ellenzéki térfélen ezután mennyire működik a gumicsont-dobálás.

Mondjuk az, ahogy közép és kispártok beszéltek itt hónapokon át holmi Vona-, Karácsony-, meg Szél-kormányról. Amikor mindenki pontosan tudta, hogy ez matematikailag kizárt. A választók zöme valahogy úgy lehetett ezzel, hogy kampányban a politikusi túlzás afféle szakmai kötelező kűr. Ugyanakkor lélegzet visszafojtva várták, hogy a tisztelt ellenzéki vezetők majd ugyanilyen szakmai megfontolásból az utolsó pillanatban azért csak visszalépnek ott, ahol kell, hogy megóvják az országot a Fidesz-kétharmadtól. Ja, hogy mégsem?

Ezután viszont illik csak olyasmit ígérni az embereknek, amire van esély, hogy meg is tudják csinálni. Kis lépésekkel haladni még mindig jobb, mint nekifutásból hanyatt esni. Pláne háromszor.

És lehet befejezni a figyelemelterelő önsajnáltatást az „elcsalt választásról”, meg „új választások kiírásáról”, és helyette elkezdeni beszélni arról, ami kivitelezhető és fontos. Arról, hogy egy év múlva önkormányzati választások lesznek, és már most – igen: most – el kell kezdeni a munkát, megtalálni a módját annak, hogy ahol csak lehet, egyetlen, hiteles jelölt álljon a Fidesszel szemben. El lehet kezdeni felkészíteni mondjuk a baloldali szavazót például arra, hogy ahol tud és kell, ott bizony szavazzon a jobbikosra, ha az hasznos a városnak

- és fordítva.

A helyzet az, hogy egy normális országban az ellenzék veresége csak egy politikai vereség lenne. Azonban 2010-ig visszatekintve már jól látszik, hogy itt valójában nem a pártok veszítenek. Itt a trafikosok, rokkantnyugdíjasok, kisgazdálkodók, civilek, tanulók és sorolhatnánk, ki mindenki veszít. A különféle pártlogók alá tömörült politikai elit zöme pedig győz.

Lehet eldönteni, hogy ki hova áll.

Zsoldosok

Büszke vagyok gimnáziumi osztálytársamra, amiért rajta van a listán. Természetesen azon, amelyet a korábbi jó hírű hetilap álcájában megjelenő kormányzati szócső, a Figyelő tett közzé. Ujlaky Andris megérdemli, hogy kipécézzék, hiszen sok éve küzd a hátrányos helyzetű, főleg roma gyerekek minőségi oktatásáért. Nem kisebbítve érdemeit, biztos, hogy az osztály nagy része benne lehetne ebben a névsorban. Ahogy egykori rádiós és tévés kollégáim többsége is, vagy a mai - és a korábbi - Népszava szinte összes munkatársa.

A hatalmas választási diadal utáni euforikus hangulatot a jelek szerint az sem csökkenti, hogy úgy látszik, a nagy vezér tévedett. Mármint amikor azt állította, hogy Soros Györgynek "kétezer zsoldosa" van Magyarországon. Hiszen bármerre nézünk, olyanokat látunk, akikre érvényes lehet a megbélyegzőnek szánt kitétel. Vagyis ők nem az immár több mint nyolc éve uralkodó rezsim - a nemzeti együttműködés rendszere - hívei. A kormányzati propagandából tudhatjuk, azt a hatalmas tömeget is a milliárdos pénzelte, amely előbb Budapesten, majd vidéki városokban is tüntetett. Bár arról nincs hír, ez a sok ember hogyan kapta meg jussát, amiért Soros uszályába került, de ilyen apróságokon ne akadjunk fel. Hozzájuk sorolhatók azok a választók is, akik április 8-án a változásra voksoltak - és az adatok alapján ők voltak többen, még ha a választási rendszernek köszönhetően az eredmények nem ezt tükrözik is.

Orbán Viktor megmondta - bár egészen más helyzetben -, hogy a haza nem lehet ellenzékben. Ez a majdnem három millió "zsoldos" tehát éppúgy egyenjogú tagja a társadalomnak, mint a Fidesz szavazói. Listázni persze lehet, de a névsor mindkét oldalon hosszú. Mindenki eldöntheti, melyikre akar felkerülni.

De jó lenne olyan országban élni, ahol már nem készülnek listák. Soha.

Szerző