irodaház;Országgyűlés;költségek;

2018-04-18 07:06:00

Drágábban, és később kap új irodaházat az Országgyűlés

Csak jövő év elejére, a tervek szerint 2019. január 15-ére fejeződhet be az Országgyűlés új irodaházának építése – közölte érdeklődésünkre az Országgyűlés (OGY) Hivatala.

A Kossuth Lajos téren, a volt MTESZ-székház területén épülő új irodaház nem csak később, hanem a tervezettnél többért készül el: a korábban meghatározottnál bő 1,5 milliárd forinttal drágábban, 10 milliárd 670 millió forintért készül el. Az építést a kormányközeli üzletember, Garancsi István egyik cége, a Market Zrt. végzi. Ugyanez a cég bontotta le az egykori MTESZ-székházat is, több mint 700 millió forintért.

Az OGY új irodaháza az első szabadon választott országgyűlés elnökének emléket állítva Szabad György nevét viseli majd. Az épület homlokzatát az eredeti, 1928-as, Hültl Dezső által készített terv alapján építik meg, belül viszont korszerű, XXI. századi lesz az irodaház. Az épületet egy földalatti folyosó köti majd össze az Országházzal, ennek megépítését biztonsági és munkaszervezési okokkal indokolják.

Az új épületbe az OGY Hivatalának jelenleg a Parlamentben dolgozó munkatársai költöznek majd, az országgyűlési képviselők és a parlamenti frakciók maradnak az OGY mostani, "Fehér házként" ismert irodaházában.