Máig tisztelt mesteredzőm, Somodi Lajos mondta egy-egy komolyabb verseny után: próbáljak kikapcsolni! Menjek el lazítani a Lukácsba, üljek be a legmelegebb medencébe, csukjam be a szemem, és semmi másra ne gondoljak, csak valami kellemesre. Aztán ha elegem volt a brűgölésből, menjek haza, és gondoljam végig, hogyan tovább a következő naptól.
Innen nézve Lajos bá’ ma sem adhatna jobb tanácsot. Ha tehetném, most én is azt mondanám mindenkinek, hogy kapcsolja ki magában az elmúlt hónapok feszültségeit, próbálja kilazítani a politikai adok-kapok során elfáradt izmait és idegeit. Képzeletben üljünk be mindannyian egy jó meleg brűgölőbe, csukjuk be a szemünket, és gondoljunk valami szépre.
Mondjuk arra, hogy egyik napról a másikra eltűnnek a közéletből a viták és az ellenségeskedések. Gondoljunk arra, hogy az új parlamentbe csupa olyan képviselőt választottunk, akik friss erővel és elszántsággal készülnek jobbá tenni az ország mindennapjait. A házelnök szíves szóval köszönti majd az ellenzéki frakciókat; a képviselők körbe járnak, baráti mosollyal rázzák meg egymás kezét, politikai hovatartozástól függetlenül jó munkát kívánnak egymásnak. Szentül megfogadják, hogy nem fognak anyázni, a másik szavába vágni, kifütyülni azt, aki másképp látja közös dolgainkat. És gondoljunk arra, milyen szép volna, ha Polt Péter hirtelen előállna, és bejelentené: megértette az ellenzék szavát, holnaptól másként működik majd a hivatala…
Előbb-utóbb persze a víz is hűlni kezd, s ha elegünk lett abból, hogy a langyos vízben dagonyázzunk, akár ki is nyithatjuk a szemünket. Ne gondoljuk, hogy a legfőbb ügyész tényleg magába száll. Ne higgyük, hogy ilyen rövid idő alatt bármi megváltozhat körülöttünk ebben a végtelenségig szétszakított országban. Nem valószínű, hogy egyik napról a másikra Brüsszel a magyar kormány kedvence lesz. Nem is érdemes abban reménykedni, hogy nem találnak nekünk újabb ellenséget, aki – vagy akik – nemzeti önállóságunkra törnek. Akik irigyen lesik, mivel árthatnának nekünk. Biztosan találnak majd újabb célpontot, akiktől meg kell védeni a nyugdíjunkat, a lányaink becsületét, ifjúságunk boldog jövőjét…
Lassan véget ér a XXI. század második évtizede, de ne gondoljuk, hogy a harmadik nem ott folytatódik majd, ahol ez befejeződik. Egyikünk sem lépheti át a saját árnyékát. Az ellenzék sem lesz egységes, Orbán Viktorból sem lesz Bagarja, a béke barátja. Aligha fogja lecserélni környezetében a tüntetőket pocskondiázó Rogánt, a Németh Szilárdokat, a Kósa Lajosokat. Az országot vezető politikusok ezután is fülükre szorított néma telefonokkal menekülnek majd a közvélemény elől, ahogyan eddig is tették. Havasi, a miniszterelnök sajtósa soha nem fogja keresni a Népszavát, hogy a főnöke interjút adna a lapnak.
Ha mindezt beláttuk, ha kiengedtük magunkból a választási feszültség gőzét, akkor tényleg nincs más teendőnk, mint elgondolkodni azon: hogyan tovább? Mi a dolgunk ezután?