Gy. T. esete

Valamit mondani kellene, de nem tudunk mit. Azon vesszük észre magunkat, hogy eltelt újabb öt-hat év, és Gyárfás Tamás fényképe megint lekerült a döglött ügyek rendőrségi osztályának faláról a sajtóba.

Nézzük Gy. T. vezetőszáras fotóját, felélednek bennünk a "boldogult" '90-es évek, hogyan bonyolódott egymásba a politikai és a gazdasági hatalom, ki kit, miért gázolt le, vagy sem, és legfeljebb addig jutunk, hogy vajon miért éppen most vesz elő valaki egy ügyet, ami a maga kegyetlenségével és mélynek gondolt hátterével amúgy kitűnt a korántsem puha korabeli ügyek közül.

Valóság ez vagy habarás? Nem tudunk mit mondani, pedig az olvasó nem veszi jó néven, hogy vele együtt csak tátott szájjal elismerjük, nem tudunk semmit semmiről, a legkevesebbet arról, ami velünk itt az utóbbi harminc évben történt, s amiből terra incognitaként magaslik ki Gy. T. esete.

Nincs semmi ebben az országban, ami szilárd alapelvnek, igazodási pontnak, kapaszkodónak szolgálhatna a polgár számára, aki egyszerűen csak élni akarna egy jobb, átláthatóbb, tisztességesebb életet. Amit ígértek neki, de nem kapott meg, s amit magának sem tudott megteremteni. Ennél többet nem tudunk mondani. Annyit látunk csak, hogy ismeretlen kezek keverik és osztják újra és újra a lapokat, amikkel nekünk is játszanunk kellene. Nem megy, nem is fog menni, ha beledöglünk sem.

Egyszer, talán. Majd. Ha esetleg kitisztítjuk magunk felett a sáros közép-európai eget, ha elkezdünk hinni az "egyszerben", tanulságos lesz olvasni Gy. T. felemelkedésének és bukásának stációiról. Addig meg csak rakosgatjuk egymásra a nekünk osztott kártyalapokat. Az építményt szeretnénk várnak látni, de tudjuk, egy hirtelen fuvallat, és megint minden összeomlik.

Tesszük, de közben nem értjük, hogyan keveredtünk ebbe az egészbe, és mi a fenét keresünk benne.

Szerző

Értékek Európája

Még egyes nyugati sajtótermékekben is azt olvashatjuk, hogy Orbán Viktor vezeti az Unión belüli illiberálisokat a Nyugat ellen. Ha csak a számokat nézzük, minden olyan egyszerűnek tűnik: a Fidesz április 8-án kétharmados többséget kapott, Magyarország szinte egy emberként áll Orbán mögött. Külföldön gyakran elsikkad, hogy a kormánypárt érdekei szerinti választási törvényt alkottak, és olyan agymosásban részesítették az embereket, ami akár Észak-Koreában is megállná a helyét.

A kormányfő azt a látszatot kelti, hogy kereszteslovagként harcol nemcsak a migránsok, hanem a hanyatló Nyugat ellen. Úgy tesz, mintha nála lenne a bölcsek köve, s volna bármiféle konkrét terve arra, hogyan nézzen ki a jövő Európája. Tartalom azonban nincs a hangzatos szavak mögött. Minek is, ha választást lehet nyerni bármiféle program nélkül? Miért is lenne szükség arra, hogy épeszű javaslatokkal járuljunk hozzá az EU reformjához, ha a kormány képtelen gondolkodó emberek összességének tekinteni a társadalmat, s minden magyart csak eszköznek tart?

Már most biztos, hogy kimaradunk a jövő Európájának formálásából. Ezért is hallgathattuk irigykedve Emmanuel Macron francia elnök kedden, az Európai Parlamentben elhangzott beszédét. Olyan politikust hallhattunk, akinek igazi víziói vannak. Aki tudja, mi a válasz az EU gondjaira: nem az önkény, hanem a demokrácia hatalma. Nem az illiberalizmus a megoldás, még csak nem is az, hogy nemzetállamok laza halmaza alkossa az EU-t, hanem közös értékrend kell.

Demokrácia, egység, szolidaritás, összetartozás – hangzik Macron válasza az EU válságára. A magyar kormány számára azonban ezek szitokszóval érnek fel. Nem férnek bele egy olyan politikába, ami a kirekesztésen, a rasszizmuson, a megfélemlítésen, a gyűlöletkeltésen alapul.

Macron sok felvetését valószínűleg nem támogatja majd Berlin. A francia elnök mégis megadta az irányt: aki nincs az EU-val, az ellene van. Aki pedig ellene van, tudatosan vállalja azt, hogy kizárja magát az európai közösségből, mert az önkényt választja.

Szerző

A láthatatlan vidék

Nemcsak a Fidesz kétharmados győzelme okozott sokakban értetlenséget, döbbenetet, hanem az is, hogy a párt ilyen jól tudott szerepelni vidéken, különösen a kisvárosokban, falvakban. A vidéki lakosság egyfajta „sötét ló” lett, amelyik a vártnál is nagyobb arányban támogatta Orbán Viktor pártját. Már a 2014-es és a mostani baloldali reakciók is arra utalnak, hogy nem nagyon tudnak mit kezdeni ezzel a helyzettel. Másképpen fogalmazva: az ellenzék Jobbikon kívüli részére számára ezen kisvárosi, falusi szavazók nagy része eltűnt. De ez nem csak a baloldali politikusok és baloldali-liberális értelmiségiek gondja.

Magyarországon a vidék az országos média és sajtó nagyobb része számára is láthatatlan, ebből következően a vidék gondjairól, problémáiról, sikereiről meglehetősen töredékesek annak a hírfogyasztónak az ismeretei, aki a budapesti székhelyű tv - és rádióállomásokra, újságokra, honlapokra bízza magát.

Természetesen nem arról van szó, hogy a vidéki hírekből semmi nem jut el az országos médiumokhoz, újságokhoz, közéleti honlapokhoz, de az igaz, hogy pl. a politikai-közéleti hírek erőteljesen a fővárosi közegben képződnek. Az elmúlt négy évben is láthattuk, hogy az ellenzéki politikusok alapvetően Budapesten található országos intézményekben (pl. parlament, Állami Számvevőszék, minisztériumok) vagy azok előtt tartottak sajtótájékoztatókat, performance-okat. Megfigyelhető, hogy az országos tv csatornák híradóinak riporterei szinte kizárólag budapesti helyszínekről adnak beszámolókat. Vidéki tudósító általában nincs, vagy ha van, az nagyon ritka. Egy vidéki közéleti eseménynek csak akkor van esélye bekerülni az országos hírfolyamba, ha már nagyon figyelemfelkeltő (pl. Jordán Tamás szombathelyi színházigazgató pályázata) vagy erősen botrányszagú (a nemrég leváltott érpataki polgármester viselkedése kiváltotta az országos érdeklődést, pedig Érpatak mindössze 1600 lelkes település).

Pedig volt idő, amikor még teljesen más volt a helyzet. A közszolgálati tv és rádió az 1990-es évek végéig kiterjedt vidéki tudósítóhálózattal rendelkezett, a Kossuth Rádió több számos megyeszékhelyen külön stúdiót tartott fenn. (Az idősebbek még emlékezhetnek a többszörös nívódíjat nyert „Magyarországról jövök” vidéki riportmagazinra, amelyik mert utánajárni a vidéki élet nehézségeinek és a visszásságoknak is.) Sajnos, 2000 után – állítólag takarékossági okból – megindult a vidéki tudósítói hálózat leépítése, amit ösztönözhetett az internet elterjedése is. Pedig a személyes tapasztalatot és utánajárást semmi nem pótolja. Az is igaz, hogy a nyomtatott újságok világszerte komoly kihívásokkal küszködnek az internetes portálok által diktált szakadatlan hírversenyben, és egy állandó vidéki tudósítói poszt valóságos luxus. Mivel azonban a kereskedelmi tv-k sem hoztak létre tudósítói hálózatokat, nagy űr támadt.

A vidéki lakosságnak persze még maradt lehetősége tájékozódni a megyei napilapok, ingyenes önkormányzati újságok és néhány helyi közéleti honlap révén. Csakhogy a megyei napilapok immáron kormányközeli kezekben vannak, számos fideszes városi önkormányzat az ingyenes kiadványaival kizárólag a kormánypártot erősítette az elmúlt években. Szembetűnő, hogy ahol helyi zárványt jelentő kritikus honlap meg tudott gyökeresedni - mint például a Szabad Pécs -, ott a Fidesz az országosnál gyengébb eredményt könyvelt el.

Az a választó tehát, aki csak az országos médiumokból tájékozódott a magyarországi politikai eseményekből, csak elvétve vagy több utánajárással tudhatta meg, mi is folyik a vidéki Magyarországon. A Fidesz ugyanakkor nem maradt tétlen: vidéken is meglévő médiafölényt, függőségi hálózatot hozott létre az elmúlt nyolc évben. A vidék az országos médiumokban többnyire nem látszik, ellenben vidéken számos helyi hírforrás a Fidesz érdekeit szolgálva működik. A sikeres migránsellenes kampány mellett ez is szerepet játszott a kormánypárt elsöprő vidéki győzelmében.

Szerző