túlszámlázás;

2018-04-20 11:07:00

225 ezer két pálinkáért - Kattant a bilincs a túlszámlázókon

Ismételt túlszámlázás miatt elfogták egy budapesti, belvárosi szórakozóhelynek az üzletvezetőjét és személyzetét, mert ismételten túlszámlázást követtek el - írta a rendőrség honlapján.

A József nádor téri szórakozóhelyet korábban már bezárták túlszámlázás miatt, azonban a új névvel, de a korábbi vezetéssel ismét kinyitott. A nyomozás adatai szerint a üzletvezető és két alkalmazottja újévtől március elejéig több bűncselekményt is elkövetett. 

A gyanú szerint az alkalmazottak becsábították a külföldi férfiakat a szórakozóhelyre, majd alkoholfogyasztásra bírták őket. Fizetéskor a fogyasztás mértékéhez képest jelentősen magasabb összeget kellett fizetniük. Volt olyan eset, hogy pár pohár pezsgőért és röviditalért 180 000 forintot kellett fizetni, illetve két pohár pálinkáért 225 000 forintot kértek. Az alkalmazottak, hogy biztos megkapják a pénzt, a bankautomatákhoz is elkísérték a sértetteket, de voltak, akiktől ellopták a pénztárcájukat. 

A rendőrök az üzletvezetőt otthonában, az alkalmazottakat pedig a munkahelyükön fogták el. A három nőt üzletszerűen elkövetett csalás, kifosztás és lopás miatt gyanúsítottként hallgatták ki, az üzletvezetőt őrizetbe vették és kezdeményezték előzetes letartóztatását.