Majtényi: Nem elég kisétálni a Kossuth térre

Publikálás dátuma
2018.04.20 14:17
Fotó: Molnár Ádám
Fotó: /
Csodálom, hogy eddig maradtak. Kifejezetten ellenséges környezetben nem jó dolgozni – így reagált Majtényi László, az Eötvös Károly Intézet elnöke a bejelentésre, hogy a Soros György által létrehozott Nyílt Társadalom Intézet (OSI) alapítványainak irodája elhagyja Budapestet, és átköltözik Berlinbe.

Lenyűgözően szép fekvése és remek épületei, kultúrája révén Budapestnek jó esélye volt rá, hogy sokféle területen regionális központtá váljon. Majtényi szerint ennek pont az ellenkezője történik, a budapesti OSI-féle iroda bezárása pedig ezt a kedvezőtlen folyamatot csak erősíti. Az iroda regionális szervezeteként működött ugyanis, csak kis részben foglalkozott Magyarországgal. Elkötözése „meglehetősen rossz üzenet”, jól érzékelteti, milyen állapotok uralkodnak nálunk. „Kopik az ország, kopik a város” – jegyezte meg Majtényi László.

A Közép-Európai Egyetem (CEU) távozása nagy dráma lenne – folytatta. Az OSI helyzete ugyanakkor még kényesebb, mint az egyetemé, hisz a fideszes kormány által meghirdetett zárt illiberális állammal szemben vállaltan a „nyílt társadalom” eszményeinek képviseletét tekinti feladatának.

Majtényit a jobboldalon „Soros helytartójának” nevezték, amikor nemrégiben – az esélytelenek nyugalmával – ellenzéki felkérésére elindult államfő-jelöltként Áder Jánossal szemben. Elmondása szerint azonban az általa vezetett intézet csak szerény támogatásokat kapott a Soros Györgyhöz köthető intézményektől.

„Alapvetően magunkra számíthatunk. Egyik napról a másikra élünk. Többször szembesültem azzal, hogy fogalmam sincs, a következő hónapban miből fizetjük ki a munkatársak amúgy is nagyon szerény járandóságát. Ilyenkor nem egyszer az alkotmányosság értékeivel szimpatizáló néhány jómódú polgár segített ki bennünket” – számolt be az Eötvös Károly Intézet anyagi helyzetéről.

Majtényi László arra számít, hogy azok a magyar civil szervezetek és programok, amelyeket érzékenyen érintene az OSI-alapítványoktól jövő források kiesése, a későbbiekben is hozzájutnak a támogatáshoz: csak éppen erről nem feltétlenül Budapesten, hanem Berlinben döntenek majd.

Kérdésünkre, hogy várható-e valamilyen változás a kormány politikájában, Majtényi László elmondta: a hódmezővásárhelyi időközi polgármester-választáson a Nemzeti Együttműködés Rendszerét, a NER-t meglegyintette az országos vereség szellője. Orbán Viktor arra a következtetésre jutott, nem szabad megengedni, hogy még egyszer ilyen helyzet előálljon, ezért minden autonómiára ellenségként tekint.

Ettől éppen nem független tény az, hogy a kormány hadjáratot folytat a civil szervezetek ellen – állapította meg Majtényi László. Hangsúlyozta, hogy ezzel szemben csak a magyar társadalom tud sikeresen fellépni.

Múlt szombaton, a Fidesz kétharmados választási győzelme után az eddigi talán legnagyobb ellenzéki demonstrációt tartották Budapesten. „Még soha nem láttam ennyi embert az utcán, elképesztően nagy volt a tömeg” – idézte fel Majtényi László.

Szerinte azonban nem elég tüntetni, „nem elég kisétálni a Kossuth térre”. Száz- és százezrek szeretnének plurális demokráciában élni Magyarországon. Ahhoz, hogy ebből valóság legyen, legalább minimális áldozatot kell hozni.

Jó lenne, ha mindenki kiválasztana magának egy neki tetsző civil szervezet, és önkéntes munkával, vagy az anyagi lehetőségeitől függően havonta valamilyen összeggel, akár csak ezer forinttal is támogatná a működését – javasolta. Személyes anyagi hozzájárulásra van szükség a szabad sajtó maradékának megőrzéséhez is – tette hozzá.

Majtényi László elmondta: elérzékenyül, amikor látja, hogy az Eötvös Károly Intézet számláján teljesen ismeretlen emberek adományaként megjelennek egy-kétezer forintos utalások. Támogatásuk nem pusztán anyagi szempontból fontos, hanem erkölcsileg is: erőt ad ahhoz, hogy folytassák munkájukat.

2018.04.20 14:17

Tovább éheztetik a menedékkérőket a magyar hatóságok

Publikálás dátuma
2018.08.21 19:03
Illusztráció
Fotó: / Németh András Péter
Már a nyolcadik menedékkérőtől tagadják meg a tranzitzónában az élelmet. Már hétszer felszólította a strasbourgi bíróság a magyar hatóságokat, hogy adják meg az ellátást, ám - mint a Magyar Helsinki Bizottság írja - mégis folytatják az embertelen gyakorlatot.
Az a menekült, aki Szerbia felől érkezik, jó eséllyel a tranzitzóna idegenrendészeti részlegén találja magát, a menekültügyi kérelmét ugyanis várhatóan elutasítják arra hivatkozva, hogy biztonságos országból érkezett. Annak ellenére, hogy menekültüggyel foglalkozó szervezetek szerint Szerbia nem minősül biztonságos országnak, a helyi idegenrendészeti rendszer ugyanis erősen hiányos. A menedékkérők hiába fellebbeznek az elutasító döntés ellen, annak nincs halasztó hatálya, így azonnal megindul az idegenrendészeti eljárás. Amíg pedig a jogerős döntésre várnak nem kapnak ellátást. Ha ételt akarnak, csak Szerbia felé mehetnek - és akkor zárul mögöttük a Magyarország felé vezető kapu.
A tranzitzónában már a nyolcadik menedékkérő embertől tagadják meg az élelmet a magyar hatóságok - olvasható a Magyar Helsinki Bizottság közösségi oldalán kedden megjelent közleményében. Az áldozat, egy fiatal afgán nő hosszú menekülése során elképzelhetetlen borzalmakat élt át, írják, hozzátéve:
"Mai határozata alapján a magyar hatóság mégis azt mondta ki, hogy nemhogy védelemre, de még két zsömlére sem érdemes."
A Helsinki Bizottság a korábbi esetekhez hasonlóan, most is a strasbourgi bírósághoz fordul. "A korábbi hét megkínzott, kiéheztetett ügyfelünknél már felszólította a bíróság a magyar államot, hogy adjon enni nekik. Most sem számítunk másra. Tudja ezt a hatóság is, de minden emberi érzést sutba vágva inkább aljas politikai megrendelést szolgál ki" - fogalmaznak.
Múlthéten az Iványi Gábor lelkész által vezetett humanitárius csoportot fordult a hatóságokhoz azzal, hogy élelmet szeretnének eljuttatni a tranzitzónában lévő embereknek. Kérésüket indoklás és jogszabályi hivatkozás nélkül utasította el a Bevándorlási Hivatal.
2018.08.21 19:03
Frissítve: 2018.08.21 19:27

Figyelmeztet a NAV: csak egy csaló ígér pénzt a nevükben

Publikálás dátuma
2018.08.21 17:48
Fotó: Molnár Ádám
Fotó: /
Csalók küldenek a NAV nevében hamis értesítéseket azért, hogy személyes ügyféladatokat szerezzenek meg.
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal nevében illetéktelenek küldenek olyan e-mailt, amelyben adó-visszatérítést helyeznek kilátásba, ezzel csalva a címzetteket egy ismeretlen, jelenleg nem működő oldalra - írja honlapján a NAV.
A NAV soha nem kér e-mailen bankszámlára, vagy bankkártyára vonatkozó bizalmas adatot
- hangsúlyozzák. Értesítési gyakorlatuk merőben eltér a csalók módszerétől: a hivatal ügyfélkapun keresztül, illetve postán, adószámla-kivonaton értesíti az adózókat, ha túlfizetésük van.
A leírthoz hasonló gyanús e-mailt kapott a Pénzcentrum.hu szerkesztősége is. Esetükben a feladó a "no.replys2@post.nav.gov.hu" címet használta, ami valóban megtévesztően emlékeztet egy hivatalos e-mail címre.
2018.08.21 17:48