kivándorlás;családpolitika;Ujhelyi István;

2018-04-22 14:16:00

Ujhelyi: Három gyerek, négy kerék, csak épp Londonban

A közel húsz évvel ezelőtti orbáni ígéret - "három szoba, három gyerek, négy kerék" - mára kétségkívül sokaknál megvalósult; kár, hogy Londonban, Münchenben, Manchesterben, Brüsszelben vagy éppen Máltán - írta Ujhelyi István Orbán Viktor minapi bejelentésére reagálva, mely szerint a következő kormányzás "demográfiai súlypontú" lesz.

Az MSZP európai parlamenti képviselője elismerte, a demográfia valóban rendkívül fontos kérdés a jelen Magyarországán, hiszen bennünket fenyeget talán legjobban az elöregedés, a népességfogyás és az immár nemzetbiztonsági kockázatot jelentő elvándorlás problémája. "Nagyon helyes, ha a kormány végre felismeri, hogy ezekben a kérdésekben - különösen alkotmányozó többséggel bíró felhatalmazás birtokában - jelentős felelőssége és kötelessége van. Aggodalomra és kétkedésre ad azonban okot, hogy a Fideszt eleddig csak az a néhány száz vagy ezer ember érdekelte igazán, akik a feltőkésített szűk narancsos elithez tartoznak" - írta. Ujhelyi szerint csak remélni lehet, hogy a "családok gyarapodása" alatt a Fidesz képviselői nem a saját családjaik gazdagodását értik; ahogyan tették ezt eddig.

Emlékeztetett: az elmúlt években mintegy hatszázezer ember, főként gyermekvállalás előtt álló fiatal hagyta el az országot, elsősorban a fojtogató politikai és gazdasági helyzet miatt. Hivatalos adatokkal alátámasztható, hogy ma már minden hatodik magyar gyermek külföldön születik meg, néhány évvel ezelőtt csak Angliában annyi magyar gyermek jött a világra, mint ugyanabban az évben Vas megyében. "A Fidesz eleddig csupán kalandvágyó fiatalokként tekintett az elment százezrekre, érdek-képviseletükkel nem foglalkozott, sőt, másodrangú állampolgárokká minősítette le őket a szavazati joguk adminisztratív korlátozásával" - fogalmazott Ujhelyi, aki szerint a kivándorlás valójában súlyos, modern kori Trianonnal felérő sebeket ejt Magyarországon, Orbánnak pedig bocsánatot kell kérnie a kivándorolt százezrektől, amiért cserben hagyta őket.

"A magyar miniszterelnök vízválasztó, az illiberális államot meghirdető, 2014-es tusványosi beszéde után megfogadtam, hogy európai képviselőként nyílt levélben fogom minden héten figyelmeztetni a közvéleményt a rezsim bűneire. Száznyolcvannyolcadik alkalommal kongatom a harangokat, mert úgy látszik, még mindig szükség van rá. És mert radikális európai demokrataként ez a dolgom" - zárta közleményét.