Akkor most?

Április 9-én, hétfőn reggel, ahogy minden hétfői munkanapon, csöngettek az iskolákban, folytatódott a tanítás. Ahogy folytatódni látszik a 2011-es törvényben testet öltött retrográd oktatáspolitika is. A választási kampányban a kormányzó és a további kormányzásra készülő párt egy szót sem szólt arról, hogyan gondolja a továbbiakban az oktatás rendszerét alakítani. Az sem érintette meg, hogy nemzetközi összehasonlításban a magyar gyerekek teljesítménymutatói kedvezőtlen folyamatokat jeleztek, növekszik az iskolaelhagyók száma az általános iskolai tanulmányok befejezése előtt, egyre több a gyermekének az állami oktatási rendszer alternatíváját választó szülő, ezzel párhuzamosan nő a tanulmányaikat az érettségi után külföldi felsőoktatási intézményben folytató fiatalok száma, egyben egyre kevesebb a tanuló a hazai felsőoktatási intézményekben. Az oktatási ráfordítások reálértékben csökkennek, az oktatással kapcsolatos minden mutató kedvezőtlen helyzetről tanúskodik. Panaszkodnak a pedagógusok, egyre karcosabban hallatják hangjukat a diákok, morognak a szakképző intézményekkel kapcsolatban álló gazdálkodó szervezetek. Az állami intézményeknél jóval kedvezőbben finanszírozott felekezeti intézmények fenntartóin kívül mindenki vérmérséklete – helyzete – szerinti elégedetlenségét fejezi ki. Hiába „tolták túl a biciklit”, az érdemi, az oktatás lényegi folyamatait érintő változások elmaradtak. Erre számíthatunk a jövőben is. Minden marad úgy, ahogy volt. Ahogy van.

Beláthatatlan következményei lesznek ennek – szokták írni a zsurnaliszták. Sajnos az oktatás tekintetében a folyamatok eredményei beláthatók. Ma már elfogadott egy adott ország oktatásának nemzetközi összehasonlító mérésekben kifejezett eredményessége és egy adott ország GDP-jének alakulása közötti összefüggés. A kedvezőbb PISA-mutatók, egyéb, a gazdasági fejlődés szempontjából fontos eredményességi faktorok, az oktatási kiadások a gazdasági teljesítmény dollármilliárdokban kifejezhető többletét jelentik. S ha az oktatásért, e kiemelten fontos nemzeti sorskérdésért felelős politikusok számára a gyermeksorsok alakulása, a családok boldogulása nem fontos – papagájszinten persze az -, akkor legalább a kíméletlen nemzetközi gazdasági verseny követelményeire, azok következményeire figyelhetnének. De nem, ez sem fontos. Amíg dől az EU-lé, ameddig a csókosok megkapják az ingyentámogatást, amíg visszacsorog az „alkotmányos költség”, addig nem fog fájni, hogy közvetlen régiós versenytársainkhoz képest is egyre növekszik a lemaradásunk. A gyermekek, fiatalok sorsa, a családok helyzete meg kit érdekel? A migránshordákkal riogató Fidesz-politikusokat, az ócska propagandát egy pillanat gondolkodás nélkül befogadó embereket majd pont az iskolafóbiás, az iskolai stressztől szorongó, az ismeretszerzés alternatív módjait kereső, végső soron boldogulásukat külföldön megtaláló gyerekek fogják foglalkoztatni? Aligha.

Szomorú kép körvonalazódik. Még az eddigi piszkosszürke tónus is sötétebbé válik. Reménytelen a helyzet? Amíg a pályán látó mértékadó szakemberek nem kongatják fülsiketítő módon a vészharangot, amíg a pedagógusok portfólióiparosként csak az előmenetelükre figyelnek, amíg a szülők inkább kimenekítik az oktatási rendszer taposómalmából gyerekeiket, s van hová menekíteni őket, amíg a gazdasági élet szereplői káromkodások közepette, többletráfordítással megoldják a munkaerőgondjaikat, amíg a miniszteriális uraknak fontosabb a szavazatmaximálás, mint a gyermekek-családok boldogulása, addig önámítás bármilyen reményről akár csak egy szót is szólni.

Ennyi? Nem. A nemzethalál a XIX. század második felének forgatókönyve volt. Marad a küzdelem. A harang kongatása. Egyszer csak meghallják azok, akikért s akiknek szól.

2018.04.23 08:02

Jog, düh, kordon

Azok, akik 2006-ban arcukon üdvözült mosollyal bontottak kordont, most fel vannak háborodva. Akik akkor utcára vitték híveiket, most azon hisztiznek, hogy róluk skandálnak az "agresszív politikai aktivistáknak" bélyegzett tüntetők. Akik akkor forradalmároknak hívták az autókat felgyújtó, tévéfoglaló futballhuligánokat, most "törvénytelennek" nevezik az egyetemisták vonulását. Aki egykor úgy szervezte a "spontán" erőszakot, hogy magának jó előre gondoskodott a páncélozott autóról, most gonosz szándékot lát a felháborodás mögött. Náluk tényleg a szék határozza meg a tudatot.
A hatalom szempontjából minden szembeszegülés bosszantó, sőt jogtalan, alaptalan és illegitim. Pedig, hogy az általuk egyoldalúan elfogadott alaptörvényt idézzük, "népuralom csak ott van, ahol az állam szolgálja polgárait, ügyeiket méltányosan, visszaélés és részrehajlás nélkül intézi". Továbbá "a nép a hatalmát választott képviselői útján, kivételesen közvetlenül gyakorolja", azt meg, hogy mi a kivételes helyzet, nyilván a nép hivatott eldönteni. Úgyhogy olvasgassák a saját jogszabályaikat, még azokban is meg fogják találni, miért van joga a parlamenti ellenzéknek az obstrukcióhoz, a népnek pedig dühe nyilvános kifejezéséhez.
Ha nem tetszik, hirdessenek rendkívüli állapotot, és vezessék be a nyílt diktatúrát. Egyszer az életben viselkedjenek tisztességesen, és beszéljenek egyenesen! Már csak azért is, hogy megtapasztalják, milyen jó érzés, még ha amit mondanak, az egyben saját hatalmuk gyors végét jelenti is. Megkönnyebbülnének...
Nyolc éve mondjuk és írjuk, hogy a lefojtott feszültség robbanáshoz vezet. A puccskísérlet, amit Kövér házelnök emleget, egészen más: egy kicsiny, de jól szervezett csoport hatalomátvételi kísérlete. Erről itt szó sem lehet. Az ellenzék Magyarországon se nem kicsi, se nem jól szervezett. A 2014-es és a 2018-as választásokon is több szavazatot kapott, mint a Fidesz, viszont nyolc éve képtelen egységesen fellépni a demokrácia védelmében. Talán majd most, ha a rabszolgatörvény és a kormánypárti többség egyéb aljas húzásai miatti dühöt saját érzelmi gátjainak ledöntésére tudja használni. Ha a kulcsszereplők nem azt nézik féltékenyen, melyikük kerül ki jobban a dologból, hanem azt, mi az ország érdeke. Ugyanez a helyzet a szakszervezetekkel: nagyjából az utolsó esélyüknél tartanak. 
A szerencsés gazdasági környezetnek köszönhetően nincs még forradalmi helyzet, és nem úgy tűnik, hogy a népharag pont most fogja elsöpörni Orbán rendszerét. Még csak az sem biztos, hogy egyszer majd így lesz. De az biztos, hogy a jogos elégedetlenség az Országgyűlésben és az utcán is elérte azt a szintet, amit már nem érdemes és nem is lehet félvállról venni. Ha és amikor ugyanis tényleg a kritikus tömeg gondolja úgy, hogy nincs más esély a változásra, mint az erőszak, a hatalomnak is meg kell hoznia a végső döntést.
Gulyás Gergely most ostobán sorosozik, Orbán meg Strasbourgról papol. De mindennél többet mond, hogy a Parlamentnél felsorakoztak a régi kordon elemeit szállító teherautók.
2018.12.14 09:13
Frissítve: 2018.12.14 09:20

Tűrhetetlen

Jó előre be lehet lőni manapság, miként, minek vagy kinek a javára dönt az Alkotmánybíróság egy-egy kérdésben. A kormánypártokat is érintő ügyekben csak akkor mondják ki az alaptörvény sérelmét, ha az már elkerülhetetlen. A megváltozott munkaképességű személyek (rokkantak) támogatásának csökkentése azért lett a napokban az Ab számára is jogsértő, mert a strasbourgi emberi jogi bíróság így döntött több rokkant személy esetében is. Hat évig hiába próbálkozott bárki az alkotmánybíráknál, csak a strasbourgi döntés hozta meg a fordulatot. De például a magánnyugdíjak 2011-es elvétele máig nem érte el az Ab ingerküszöbét. De hát tudjuk: a Fidesz az elsők között nyirbálta meg az Ab jogköreit, és csupa saját emberrel töltötte fel a testületet. 
Az ügyészség döntései is jó előre borítékolhatóak: az kelt meglepetést, ha Fideszhez közeli személyeket gyanúsítanak, vádolnak meg. De egy Simonka vagy Mengyi Roland fényévekre van a szoci Czeglédy Csabától, akinek a borostája is szúrta az ügyészség ülepét. Mindez annak köszönhető, hogy a legfőbb ügyész a Fidesz kipróbált embere. 
A bíróságok döntéseinek kimenete azonban, bárhogyan szeretné is a Fidesz az ellenkezőjét, egyelőre a legtöbb esetben nem jósolható meg előre. A Miskolci Törvényszék például szerdán kimondta, hogy a miskolci önkormányzat nem jogállami eszközökkel kezelte a városban amúgy meglévő szociális problémákat. Lehetne említeni más példákat is, de a bírók és bíróságok egyelőre nem – mind – törtek meg. Mindez annak ellenére van így, hogy a Fidesz egy másik kipróbált emberét rakta a bírói igazgatás élére, és egy nyugdíjszabállyal lefejezte a bíróságokat. 
Az Európai Bizottság adatai szerint a magyarországi közigazgatási bíráskodás az egyik leghatékonyabb az EU-ban. Idén január 1-től pedig új közigazgatási kódex lépett hatályba. Sebaj, 2020-tól minden megváltozik. Eljött az ideje, hogy a közigazgatási bíróságokat a Fidesz kivonja a rendes bírósági rendszerből. És saját képére formálja. A mai helyzet, hogy bíróságok végzik a munkájukat, önmagában tűrhetetlen.
2018.12.14 09:12
Frissítve: 2018.12.14 09:20