Önveszély

Nincs veszélyesebb egy országra – jobboldali olvasóink kedvéért: egy nemzetre –, mint ha a kormánypárt szavazói között felülreprezentáltak az alacsonyan iskolázott, keveset kereső emberek. Amennyiben ugyanis a kormányerők voksokra tudják váltani a leszakadást, akkor ellenérdekeltek lesznek a leszakadók felzárkóztatásában, sőt abban lesznek érdekeltek, hogy minél többen kerüljenek alulra.

A magyar társadalomra amúgy is jellemző, hogy fölfelé nem mobilis: aki szegénynek születik, az szegényen is hal meg, de a középosztályból is lefelé a legkönnyebb kikerülni. A 24.hu nemrég nagyon alapos elemzést tett közzé arról, hogy minél kisebb a jövedelme valakinek, és minél kevesebb iskolát végzett, annál valószínűbb, hogy a Fideszre szavaz(ott). Aki megfigyelte, mi történt az elmúlt nyolc esztendőben az oktatásügyben (az iskolaköteles korhatár leszállítása, a bejutási küszöb emelése és a létszám szűkítése a gimnáziumokban és a felsőoktatásban) meg a munka világában (a munkajogok kiírása az alkotmányból és a törvényekből, a szakszervezetek meggyengítése, a jövedelmeket leszorító kormányzati bér- és juttatáspolitika), talán egyetért velünk abban, hogy a kormány a felkapaszkodás csatornáinak bedugaszolásával alighanem a saját hatalmát igyekszik konzerválni, és hogy mindez ellentétes a haza (a nemzet) érdekeivel.

Ebből a szempontból nagyon tanulságos volt a két szombati tüntetés: az elsőn direktben, de áttételesen a másodikon is megfogalmazódott, hogy a „vidék felemelése”, azaz magyarul az elesetteknek szóló érvényes (annál legalábbis érvényesebb, hogy „lesz közmunkád, ha kussolsz”) ajánlat nélkül nemhogy a létező ellenzék, de még egy csupa Márki-Zay Péterből álló elit kommandó sem fogja soha leváltani a hatalom a jelenlegi birtokosait. Más progresszív vonást azonban nehéz volt föllelni a demonstrációkban. A konzekvensen ki-kilátogató tüntetőkben régtől fogva (akár már a 2012 januárjában az Opera előtt az alaptörvény elfogadása ellen tiltakozó megmozdulás óta) ott van az a bizonytalan érzés, hogy bármennyire elszánt a tömeg, bármilyen mérgesek vagyunk is, soha nem történik semmi, és a szervezők sem üzennek mást, mint hogy legközelebb jöjjünk el még többen. A létszámban most sem volt hiba – semmivel sem voltak kevesebben, mint anno a boldogult Milla legnagyobb Szabad sajtó úti rendezvényén –, de a tömeg megint nem kapott semmilyen érdemi impulzust. Mintha a cél nem is az akció, hanem a feszültség kiengedése lenne.

A politika egy ideje már nem képes leképezni azt, ami a társadalomban történik – sem a kormányzati, sem az ellenzéki oldal dinamikája nem tükrözi a mélyben zajló folyamatokat. Hasonló időkben a történelmi példák szerint olykor forradalmak törnek ki – amire Magyarországon láthatóan kicsi az igény –, néha pedig föltűnik valaki, aki nemcsak azt meri kimondani, hogy miből van elegünk, hanem azt is, hogy mit kellene csinálni. Utóbbi pedig erősen kétesélyes, önveszélyes szituáció: szintén historikus tapasztalat, hogy a vezető nélküli sokaság élén mifelénk ilyenkor szoktak fölbukkanni a legsötétebb gazemberek.

Szegénymentes övezet

Most éppen a X. kerületi fideszes vezetésű önkormányzat akar megszabadulni a Bihari út 8/C háztömbjében igen nehéz körülmények között élő, főleg cigány lakóktól. A néhány éve 600 millió forintnyi közpénzből felújított ingatlan lebontásáról döntött a testület. Persze azt nem mondták, hogy a környéken sok milliárdos fejlesztések indulnak, egyebek mellett a közeli Népligetben Orbán Viktor lázálmának megvalósítása, az úgynevezett Fradiváros. Márpedig a felértékelődött területen a telkek ára is az egekbe szökik.

Kivéve persze, ha egy „nyomortanya” ékelődik a majdani lakóparkok, üzleti létesítmények közé. Ezért hivatkoztak arra, hogy életveszélyes az épület, bár a statikai vizsgálatokat nem hozták nyilvánosságra, valamint igyekeznek kriminalizálni az ott élőket.

A lakóktól trükkösen szabadulnak meg: a határozott idejű szerződésesek kontraktusát nem hosszabbítják meg, a határozatlan idejűeket pedig határozottra módosítják. Amikor lejár a megállapodás határideje, mint jogcímnélküli lakókat már cserelakás felajánlása nélkül is kilakoltathatják őket. Több gyermekes anyák arról panaszkodtak a A Város Mindenkié aktivistáinak, hogy az úgynevezett gyermekvédelem nem arról érdeklődött, segítsenek-e új otthonhoz jutni, hanem azt kérdezgették, van-e hová menniük. Burkoltan érzékeltetve, hogy akár el is vehetik tőlük a gyermekeiket. Vélhetően nem maguktól ilyen érzéketlenek, hanem valami felső/belső utasításra.

Hogy a kleptokrácia rezsimjében nincs helyük a szegényeknek, azt a miskolci számozott utcák lakóival történtek is igazolják, de több belpesti városrészből is hasonló módon „takarították” ki a lakókat. Ám mint tudjuk, mindenki annyit ér, amennyije van, márpedig az építési telkek sokat, a szegények keveset érnek. Ráadásul a miniszterelnöktől megtudhattuk, az 500-600 éve velünk élő cigány honfitársaink tulajdonképpen belső „migráncsok”, és az uszító kampányból értesülhettünk arról is, hogy a „migráncs” veszélyes.

A félelem és a gyűlölet már a spájzban van.

Szerző
Bihari Tamás

Sziget-sziget

Az idei Sziget "Love Revolution"-programjából idézzük: "mindannyian mások vagyunk”, „más a vallásunk, a bőrünk színe”, de „a különbözőség ereje nagy dolgokra képes”; „közösen képesek vagyunk elérni, hogy senkit nem rekeszthetnek ki, nem sérthetnek meg a bőrszíne, vallása vagy nemi identitása miatt”, hogy „származástól függetlenül mindenkit megilletnek az emberi jogok”.

Talán nem csak nekem okoz némi tudatzavart a 26 éves Sziget friss kiáltványa. A mai Magyarországon, ahol a választók kétharmada a dübörgő Fidesz-propaganda Soros-plakátjai árnyékában épp most szavazott a tomboló menekültellenességre. A szigetesek szóban még rá is tesznek egy lapáttal, mondván: a világ most sajnos nem elképzeléseik irányába halad. Ám ha a választásokról vagy a Fideszről kérdezünk, hárítanak: nem aktuálpolitizálnak, csak saját véleményüket ismétlik, immár negyedszázada. Ráadásul külföldi vendégeik számára ezek természetes hívószavak.

Bár a Sziget-kiállás igenis bátor, nyolc év totális Fidesz-uralom után naivitás lenne azt gondolni, hogy ehhez nem kellett legalább hallgatólagos pártengedély. Kérdés, az orbáni pangás jelen mindennapjaiban miként születnek meg az ilyen jóváhagyások. Tudjuk, a narancsos fiúk üzletemberek is – naná -, és ha valami pénzt hoz, nem feltétlenül kötik át nemzetiszín szalaggal. Emellett Orbán a szelepek politikáját is átvette Kádártól. Kifejezetten saját hatalma stabilizálása végett hagy néhány gőzelvezető rést. Amiket mellesleg „Brüsszelben” is mutogathat: milyen diktatúra az, kérem, ahol még ez is mehet? A rendszer, akárcsak 40 éve, a legjobbak közül válogat, a többit eltiporja. A munka tehát ma a túlélés előfeltétele, ha nem is biztosítéka.

Mindezek nyomán könnyen előfordulhat, hogy az idei Sziget-VIP-ben akár Habony Árpádot is lencsevégre kaphatjuk egy „against racism” felirat alatt. (Ha megkérik, talán oda is áll.)

Szerző
Marnitz István