Önveszély

Nincs veszélyesebb egy országra – jobboldali olvasóink kedvéért: egy nemzetre –, mint ha a kormánypárt szavazói között felülreprezentáltak az alacsonyan iskolázott, keveset kereső emberek. Amennyiben ugyanis a kormányerők voksokra tudják váltani a leszakadást, akkor ellenérdekeltek lesznek a leszakadók felzárkóztatásában, sőt abban lesznek érdekeltek, hogy minél többen kerüljenek alulra.

A magyar társadalomra amúgy is jellemző, hogy fölfelé nem mobilis: aki szegénynek születik, az szegényen is hal meg, de a középosztályból is lefelé a legkönnyebb kikerülni. A 24.hu nemrég nagyon alapos elemzést tett közzé arról, hogy minél kisebb a jövedelme valakinek, és minél kevesebb iskolát végzett, annál valószínűbb, hogy a Fideszre szavaz(ott). Aki megfigyelte, mi történt az elmúlt nyolc esztendőben az oktatásügyben (az iskolaköteles korhatár leszállítása, a bejutási küszöb emelése és a létszám szűkítése a gimnáziumokban és a felsőoktatásban) meg a munka világában (a munkajogok kiírása az alkotmányból és a törvényekből, a szakszervezetek meggyengítése, a jövedelmeket leszorító kormányzati bér- és juttatáspolitika), talán egyetért velünk abban, hogy a kormány a felkapaszkodás csatornáinak bedugaszolásával alighanem a saját hatalmát igyekszik konzerválni, és hogy mindez ellentétes a haza (a nemzet) érdekeivel.

Ebből a szempontból nagyon tanulságos volt a két szombati tüntetés: az elsőn direktben, de áttételesen a másodikon is megfogalmazódott, hogy a „vidék felemelése”, azaz magyarul az elesetteknek szóló érvényes (annál legalábbis érvényesebb, hogy „lesz közmunkád, ha kussolsz”) ajánlat nélkül nemhogy a létező ellenzék, de még egy csupa Márki-Zay Péterből álló elit kommandó sem fogja soha leváltani a hatalom a jelenlegi birtokosait. Más progresszív vonást azonban nehéz volt föllelni a demonstrációkban. A konzekvensen ki-kilátogató tüntetőkben régtől fogva (akár már a 2012 januárjában az Opera előtt az alaptörvény elfogadása ellen tiltakozó megmozdulás óta) ott van az a bizonytalan érzés, hogy bármennyire elszánt a tömeg, bármilyen mérgesek vagyunk is, soha nem történik semmi, és a szervezők sem üzennek mást, mint hogy legközelebb jöjjünk el még többen. A létszámban most sem volt hiba – semmivel sem voltak kevesebben, mint anno a boldogult Milla legnagyobb Szabad sajtó úti rendezvényén –, de a tömeg megint nem kapott semmilyen érdemi impulzust. Mintha a cél nem is az akció, hanem a feszültség kiengedése lenne.

A politika egy ideje már nem képes leképezni azt, ami a társadalomban történik – sem a kormányzati, sem az ellenzéki oldal dinamikája nem tükrözi a mélyben zajló folyamatokat. Hasonló időkben a történelmi példák szerint olykor forradalmak törnek ki – amire Magyarországon láthatóan kicsi az igény –, néha pedig föltűnik valaki, aki nemcsak azt meri kimondani, hogy miből van elegünk, hanem azt is, hogy mit kellene csinálni. Utóbbi pedig erősen kétesélyes, önveszélyes szituáció: szintén historikus tapasztalat, hogy a vezető nélküli sokaság élén mifelénk ilyenkor szoktak fölbukkanni a legsötétebb gazemberek.

2018.04.23 08:12

A félelem bére

Ha a tudósok már félnek, akkor ebben a felpuhított állapotban jöhet a félelem bére. Nem nagy, de mégis valami.
 Yves Montand-nal „A félelem bére” igazi kultuszfilm volt, a címe is önálló életre kelt. A szorult helyzetben lévő főszereplők a jó pénz, jobb élet reményében elvállalják, hogy pár napig félni fognak: folyékony robbanóanyaggal teli teherautókat vezetnek el egy 500 kilométerre lévő fúrótoronyhoz. Csak egyikük éli túl, és veheti fel a félelem bérét, ám amikor már megkönnyebbülten autózik hazafelé, egy szakadékba zuhan. Nem ússza meg ő sem. 
Nálunk mintha a film magyar változatát forgatnák újra. Ha vállalod, hogy félelemben élsz, hogy azt csinálod, arra mész, amerre parancsolják, megjutalmaznak. Vagy legalábbis ígérik. Először persze meg kell teremteni a félelem és kiszolgáltatottság légkörét, fenyegetéssel, zsarolással, ijesztgetéssel. Aztán fel lehet kínálni az alkut: ha erről vagy arról lemondasz, ezt megteszed, amazt viszont soha többé, megkapod engedelmességed bérét. Lehet, hogy ez csak annyi: mégsem veszik el mindenedet, csak a felét. Ahogy a régi polgári lakásokba beszállásolták a társbérlőket: még mindig jobb volt, mint a kitelepítés, legalább ott maradhattál az egyik szobádban. Bevált ez az önkormányzatoknál is: tulajdonuk jó része fölött már az állam rendelkezik, de azért még ott vannak. 
Ha a fent lévők mindenhatónak tűnnek, az istenfélőknél is nagyobb számban jelennek meg a hatalomfélők. Egyik sem feltétlenül rossz érzés: biztonságot, kapaszkodót is adhat. Minimum ez a félelem bére, de lehet ennél több, konkrétabb juttatás is. Félős ország lettünk, nem ok és előzmény nélkül. Nem úszhatja meg senki, még olyan rangos testület, mint az Akadémia sem. Először jól megijesztették őket azzal, hogy elveszik pénzük és függetlenségük jó részét. Nem tűnt játéknak: ezzel egy időben csaptak le az egyetemi autonómiára, kormányrendelettel tiltva be egy képzési irányt. Az unokáim szerint ha már, akkor igazán megtehetnék ezt a nyelvtannal is, de egyelőre ott nem tartunk. A nyelvtant olykor tiszteletben tartják a diktátorok is. 
Ludassy Mária írásában olvastam, hogy amikor Napóleon ment neki hasonló módon a francia Akadémiának, így érvelt: „Kizárólag néptanítókat képezzenek nekünk, s ne irodalmárokat, filozófusokat, társadalomtudósokat. Egy francia katonának elég a francia nyelvtan ismerete.” (Ez már túlhaladott álláspont, a magyar kormány a szakmunkásképzésben a nyelvtan és az egyéb közismereti tárgyak javát is feleslegesnek ítélte.) Pedig Napóleon maga is tagja volt az Akadémiának. Na és! Az MTA elleni roham levezénylésével megbízott Palkovics is az.
A lényeg, hogy a félelmet sikerült felkelteni. Ami nagyon helyes, a tudósok sem kaphatnak más elbánást, mint a többi állampolgár. Mi mást jelentene a demokrácia, amiről Tusnádfürdőn megtanultuk, hogy csak nálunk létezik, persze az egyedül lehetséges illiberális formájában. A demokrácia alapfeltétele a liberalizmus (és talán az Akadémia) kiirtása. A híres Delacroix-festményt („A Szabadság vezeti a népet”) kissé ki kell javítani a tankönyvekben. Nem az a fő baj, hogy a nő félpucér rajta, ami nemkívánatos irányba terelheti a gendertanoktól még meg nem zavart serdületlen ifjúság figyelmét, hanem a címe is csonka. Helyesen így hangzik: „A Szabadság a szabadelvűség ellen vezeti a népet”. Kicsit hülyén hangzik, de legalább rendet tesz a fogalmak között. Még jobb, ha az a ledér nőszemély nem a barikádra, hanem a Békemenetre irányítja a népet, de „A Szabadság a szabadelvűség ellen a Békemenetre vezeti a népet” kicsit hosszú lenne. Igaz, a kép se kicsi.
Szóval ha a tudósok már félnek, akkor ebben a felpuhított állapotban jöhet a félelem bére. Nem nagy, de mégis valami. Az Akadémia megtarthatja a pénzét, csak éppen egy kormánnyal közös testület osztaná el. Vagyis marad a lakás, csak belejön pár társbérlő. Illetve nemcsak pár, hanem hét tudós mellé hét kormánydelegált. Egyelőre. Így kezdődött a kulturális alapnál és az akkreditációs bizottságnál is, aztán ma már meg is van a kormánytöbbség. Palkovicsék óhaja, hogy ez a testület döntsön a kutatási irányokról és az intézetvezetőkről. Mégsem járja, hogy a tudósok szabadon randalírozzanak, és holmi szakmai szempontra hivatkozzanak. Csurka is megmondta, hogy a szakértelem pusztán bolsevik trükk. Világos: a kormányszóvivő ezért nevezte Heller Ágnest öreg kommunistának. Gyanúsan ért a szakmájához. Mármint Heller, nem a szóvivő. Utóbbit ezen az alapon nem is komcsizza le senki.
Ja, és a hírek szerint volna még egy aprócska feltétele a kormánynak. Szinte semmiség. Az MTA hagyja abba az állítólagos „aktuálpolitizálást” (mármint pl. azt, hogy véleményt mond a magyar oktatásról vagy a CEU ügyéről), és maradjon a „bölcs semlegességnél”. Amely semlegességet semmi sem szolgálja jobban, mint a kormány nyilván teljesen semleges és pártatlan képviselői.
Az Akadémia a közös testületbe kínjában már belemenne, de a többi feltételtől ódzkodik. Talán néhány idősebb tudós látta A félelem bérét. És emlékszik rá, hogy ha adnak is fájdalomdíjat a félelemért, aki elfogadja, az sem ússza meg. Nem robbantják fel rögtön, de ott a szakadék.
2018.08.18 09:00
Frissítve: 2018.08.18 09:52

Ígéret, közöny

Amióta a horvát bíróság a devizahitelesek szerződéskötéskori árfolyama mellett tette le a voksot, a hazai adósok reménykednek.
A számmisztika szerint - bár ennek hitelessége őszintén szólva erősen megkérdőjelezhető - a 38-as szám az ökölbe szorított kezet jelképezi. De feltehetően pontosan áll ez azokra az ellenzéki képviselőkre, akik éppen ennyien jelentek meg a parlament rendkívüli ülésnapján, hogy a volt devizahiteladósok egyre tarthatatlanabb helyzetét megvitassák. Ökölbe szorult a kezük, mert azt ugyan már megszokhatták, hogy az - ellenzéki indítványra - rendre augusztusban összehívott ülésen a kormánypártok padsorai üresen maradnak, és így hiába várnak a napirend megtárgyalására, arra azonban még nemigen volt példa, hogy cinikus módon a miniszteri bársonyszékek mindegyike is üres marad. 
Orbánék vállukat vonogatva átsiklanak afelett, hogy a devizahitelek forintosítása és a bankokkal való elszámoltatása egymillió szerződést érintett, és napjainkban - a közüzemi és egyéb tartozásokat is beleértve - már kétszer ekkora a fizetési nehézségeket tükröző szerződések száma. 118 ezer végrehajtási stádiumba jutott, s csak az elmúlt negyedévben 2500 kilakoltatás történt.
Amióta a horvát legfelsőbb bíróság a devizahitelesek szerződéskötéskori árfolyama mellett tette le a voksot, a hazai adósok ismét reménykednek. A kilakoltatási tilalom felélesztésében, kálváriájuk lezárásában, a kormány józanságában.  
"A kormány számításai szerint az a helyzet, hogy (ha) a hiteleiket visszafizetni nem tudó embereket kiteszik a hitelező pénzintézetek az utcára, majd utána azok munkanélkülivé válnak, egzisztenciájukban süllyedésnek indulnak, családjaik szétesnek, gyermekeikről az államnak kell gondoskodnia, (ez) összességében nagyobb terhet jelent a köznek és az államnak, mint ha kellő időben avatkoznánk közbe. A kormány azt az álláspontot fogja képviselni: a kilakoltatást el nem fogadó jelzálog-hitelezési rendszert teremtsük meg Magyarországon."
A 2010-es választásokat a devizahitelesek terhei megoldásával megnyerő Fidesz elnöke, Orbán Viktor programbeszédéből idéztünk. Elhangzott a Parlamentben, telt padsorok előtt.
2018.08.18 09:00
Frissítve: 2018.08.18 09:54