A valós helyzet

A helyzet címmel állandó rovat kapott helyet a Mediaworks tulajdonában lévő megyei napilapokban. A választást követően ennek szerzői egyre nagyobb hangerővel az ellenzéki erők IQ hiányáról, a kormánypárti oldal szellemi fölényéről cikkeznek, arra hivatkozva, hogy az előbbiek megkérdőjelezték a választás tisztaságát, ergo nem érzékelik a valóságot. Miután az ellenzékiek ugyanezt állítják a kormánypárti oldalról, így e téren is iszapbirkózás zajlik a két tábor között.

Kérdezem: erre van most szükség? Nem az ország sorsdöntő kérdéseit kellene középpontba állítani? Van teendő a nagy ellátó rendszerek terén, az infrastrukturális kérdésekben, a migráció ügyében, a szökőárszerű méreteket ölthető kivándorlás megállításában, vagy legalább mérséklésében. Pár évvel ezelőtt még a politika sorskérdésként tekintett erre a problémára, de mára szinte kiveszett a politika szókészletéből. Ha nem beszélünk róla, attól még létezik a kérdés, és fontossága közös cselekvést igényelne.

Attól is óva intenék minden véleményvezért (pártállástól függetlenül), hogy az IQ-hiányt szajkózza. Az a szellemi (nyelvi) restség, amivel szinte naponta szembesülünk, legalábbis meghökkentővé teszi az efféle nyilatkozatokat. Tartózkodniuk kellene attól is, hogy „A haza minden előtt” magasztos gondolatát írott malasztként vagy szónoki fogásként alkalmazzák. Vajon nem arra lenne-e szükség, hogy a meghatározó erők (mindkét oldalról) erőfeszítéseket tegyenek a végletekig megosztott, kettészakadt ország egyesítésére?

A reformkorban a közélet vezető erői – félretéve a köztük húzódó ellentéteket - felsorakoztak a legfontosabb eszmék mögé, és ezt tették a polgárok is. Megmosolyogni valóan idealista kívánalom lenne-e, hogy a hazáért felelősséget érző emberek a jelenben is kísérletet tegyenek valami hasonlóra?

Napjainkban szemlátomást megélénkült a fiatalok szerepvállalása. Elgondolkodtató azonban, ahogy ezt a jelenséget a kormányközeli média értelmezi. Az április 14-i tüntetés kapcsán például arról cikkeztek, hogy megkezdődött a pozíciók újraosztása. Vajon milyen pozícióra vágyik a versét felolvasó diáklány vagy a két egyetemista szervező? Tudomásul kell (kellene) vennünk, hogy a fiatalok a jövőjük érdekében kérnek szót.

Képtelenség az a határozottan megfogalmazott állítás is, miszerint csak az ország egyik fele nem akarja, hogy Magyarország idegen kultúrájú ország legyen. Ilyen Magyarország-képet egyetlenegy magyar ember sem akarhat, és soha senki nem utalt rá, hogy erre törekedne. De a valótlan állítások (bármely oldalról származnak is) a nyilvánosság szövetébe beépülve komoly torzulásokat idézhetnek elő a társadalmi tudatban.