A valós helyzet

A helyzet címmel állandó rovat kapott helyet a Mediaworks tulajdonában lévő megyei napilapokban. A választást követően ennek szerzői egyre nagyobb hangerővel az ellenzéki erők IQ hiányáról, a kormánypárti oldal szellemi fölényéről cikkeznek, arra hivatkozva, hogy az előbbiek megkérdőjelezték a választás tisztaságát, ergo nem érzékelik a valóságot. Miután az ellenzékiek ugyanezt állítják a kormánypárti oldalról, így e téren is iszapbirkózás zajlik a két tábor között.

Kérdezem: erre van most szükség? Nem az ország sorsdöntő kérdéseit kellene középpontba állítani? Van teendő a nagy ellátó rendszerek terén, az infrastrukturális kérdésekben, a migráció ügyében, a szökőárszerű méreteket ölthető kivándorlás megállításában, vagy legalább mérséklésében. Pár évvel ezelőtt még a politika sorskérdésként tekintett erre a problémára, de mára szinte kiveszett a politika szókészletéből. Ha nem beszélünk róla, attól még létezik a kérdés, és fontossága közös cselekvést igényelne.

Attól is óva intenék minden véleményvezért (pártállástól függetlenül), hogy az IQ-hiányt szajkózza. Az a szellemi (nyelvi) restség, amivel szinte naponta szembesülünk, legalábbis meghökkentővé teszi az efféle nyilatkozatokat. Tartózkodniuk kellene attól is, hogy „A haza minden előtt” magasztos gondolatát írott malasztként vagy szónoki fogásként alkalmazzák. Vajon nem arra lenne-e szükség, hogy a meghatározó erők (mindkét oldalról) erőfeszítéseket tegyenek a végletekig megosztott, kettészakadt ország egyesítésére?

A reformkorban a közélet vezető erői – félretéve a köztük húzódó ellentéteket - felsorakoztak a legfontosabb eszmék mögé, és ezt tették a polgárok is. Megmosolyogni valóan idealista kívánalom lenne-e, hogy a hazáért felelősséget érző emberek a jelenben is kísérletet tegyenek valami hasonlóra?

Napjainkban szemlátomást megélénkült a fiatalok szerepvállalása. Elgondolkodtató azonban, ahogy ezt a jelenséget a kormányközeli média értelmezi. Az április 14-i tüntetés kapcsán például arról cikkeztek, hogy megkezdődött a pozíciók újraosztása. Vajon milyen pozícióra vágyik a versét felolvasó diáklány vagy a két egyetemista szervező? Tudomásul kell (kellene) vennünk, hogy a fiatalok a jövőjük érdekében kérnek szót.

Képtelenség az a határozottan megfogalmazott állítás is, miszerint csak az ország egyik fele nem akarja, hogy Magyarország idegen kultúrájú ország legyen. Ilyen Magyarország-képet egyetlenegy magyar ember sem akarhat, és soha senki nem utalt rá, hogy erre törekedne. De a valótlan állítások (bármely oldalról származnak is) a nyilvánosság szövetébe beépülve komoly torzulásokat idézhetnek elő a társadalmi tudatban.

Szerző
2018.04.24 08:01

Értünk, ellenünk

Mielőtt a magyar kormány képviselője kiutazott volna a katowicei klímacsúcsra, az állami médiában bejelentették, hogy Magyarország nem csatlakozik az egyszer használatos műanyagtermékek visszaszorítását célzó uniós kezdeményezéshez. Megvédik – úgymond – az embereket, merthogy az eldobós nejlonzacskók eltűnése akár 6-7 forinttal is emelhetné egy zsömle árát. 
Túltéve magunkat hazugságon – ha a zsömlét az otthonról hozott szatyorba rakom, az ingyen van –, meg azon a tényen, hogy a MOL csoport alapanyagbeszállítói pozíciói is kaptak itt egy kis populizmusba csomagolt hatalmi megtámogatást, érdemes a hazai politika nyomorúságai fölé emelkedni egy pillanatra. Végignézni a műanyaghulladékba éppen belefulladó világon (már a csecsemők vérében és a sarki gleccserek vizében is mikroműanyag úszkál), meg a fejünk fölött egyre vastagodó szén-dioxid-köpenyen, amelyet jelentős részben az egyszer használatos tárgyak gyártása közben állítunk elő, és elgondolkodni, hova vezetnek ezek a folytonos megvédések. 
Merthogy Katowicében az amúgy is döcögős klímaharc károsnak mondott mellékhatásaitól is megvédett minket a kormány, azt az előremutató álláspontot képviselve: oldják meg mások. Igaz, miközben az egyik kezével vitézül harcolt értünk (?), a másikkal a másfélszeresére emelte a vállalkozóknak és vállalatoknak eladott villanyáram árát, ami valamivel erőteljesebben befolyásolja majd a zsömle árát, mint a szemetelés jogát továbbra is biztosító zacskók. 
Az élet bonyolult: mióta az áramot is Mészáros és társai árulják, már nem olyan sürgős a rezsicsökkentés – mellesleg a nevezett úr mátrai erőműve egymagában a hazai üvegházgáz-kibocsátás tizedét adja –, a klíma meg majdcsak meglesz valahogy, amíg a Tiborcz-gyerek meg nem erősödik annyira a napelem-ágazatban, hogy a Föld (és az Orbán-család) jövőjére is figyelhessünk végre.
2018.12.17 08:34
Frissítve: 2018.12.17 08:38

Oda sújt, ahova köll

Hagyják pecázni Áder Jánost! Egy szakszervezetnek kéne a legjobban tudnia, hogy mindenkit csak arra szabad foglalkoztatni, amire alkalmas. Áderről például köztudott, hogy a lehűlt vízből tud csukát fogni. Tökéletesen értelmetlen pótcselekvés tehát, hogy Kordás László, a szakszervezeti szövetség elnöke levélben kérlelje a bajszos szaracénunkat, hogy ugyan ne írja már alá a magyar munkásból kizsigerelt jövő rokkantját csináló túlóratörvényt.  
Egyébként meg a tárgyalások ideje elmúlt. Különösen, hogy el sem kezdődött. Lényegében csak annyi történt, hogy a multinacionális nagytőkét kiszolgáló rezsim Kósa Lajosai a BMW szélvédője mögül köptek egy hegyeset, íveset a munkások lába elé. Na lépd át, melós, ha mered!
Nos, a diákok magukra vették a célzást, és átléptek rajta, sőt menetelni, tüntetni indultak a hidegben. És nem félnek könnygáztól, gumibottól, és az sem érdekli őket, ha kereszténygyűlölőnek, tolvajnak, külföldi felforgatónak hazudja őket a megannyi köpködő száj. Azonban egyedül nem tudnak győzni. Ők lehetnek az akarat, de az erő a sok tízezer munkást tömörítő szakszervezeteknél van.  Pont elég, ha a néhány jó munkásember pár kocsival elállja műszakváltáskor a gyár bejáratát. Vagy egyszerűen csak beszüntetik a munkát. Lobogtathatja a konfekcióöltönyhöz szabott fideszes honatya a kiherélt sztrájktörvényét, a paragrafusoktól még nem indul be Herr Jürgen szerelősora. 
És akkor Herr Jürgen esetleg feltelefonálja a parlamenti kitartottjait, hogy langsam spazieren. Talán itt sem kellene kizsarolni a magyar melósból azt, amit odahaza már nem mernek.
És a sok tízezer szakszervezeti munkás elviheti a hírt a vidékre, oda, ahová már csak velejéig hazug köztelevízió és a Fidesz szennysajtója jut el, hogy azok a diákok értük is küzdenek. És hogy a vidék népének nem a messziről jött menekültek, hanem saját népük politikus parazitái ellen kell védekezniük.  És egyáltalán: beszélhetnek igazságról, ott, ahol már csak a hazugság jelenti a valóságot.
2018.12.17 08:34
Frissítve: 2018.12.17 11:08