Látszólag minden jól indult. Csinos, vonzó, éles eszű lány és kedves, megbízható, kellően ambiciózus fiú kezdi a közös életét. Friss diplomások, mérnökök – övék a világ. Aztán fokozatosan elromlik minden. A normális élet ígérete mindinkább illúzióvá válik, egyre baljósabb események követik egymást, melyek végül rémálomszerű tragédiákba torkollnak.
A fiatal pár – Mária és Tibor – a múlt század hetvenes éveinek Romániájában vág neki a családalapításnak, erdélyi magyarként, vagyis a távlataikat illetően eleve nem lehetnek túlzott reményeink. A kisebbségi lét megaláztatásai, alkalmazkodási kényszerei szinte az első pillanattól kezdve meghatározzák sorsuk alakulását. A fiatal nő nem akar alkukat kötni, férjének azonban, ha a szakmájában valaha is érdemi feladatokat kíván kapni, csak a sorozatos kompromisszumok kínálnak némi esélyt.
A kezdetben párhuzamos utak gyorsuló tempóban válnak el egymástól. Miközben a férj egyre több engedményt tesz, a nő mind frusztráltabbá, ellenségesebbé válik: felnövekedik benne a gyűlölet. A vak indulat mindazzal szemben, ami román. S ami hovatovább az életüket megrontó ősgonosz jelképévé fantomizálódik. Trianon öröksége maradandó traumák okozójává kövült.
A mániává erősödő gyűlölet – roppant veszélyes szenvedély: magát a gyűlölködőt is pusztítja. Mentálisan mindenképp. S a frusztráció és a verbális agresszió állandósuló légköre – közvetve, alattomosan – épp ott csap át visszafordíthatatlan rémtettbe, ahol senki sem gondolná.
A mű narrátora Mária és Tibor felnőtt fia, aki anyja halála után felkeresi gyermekkora helyszíneit, s úgy tűnik, megpróbálja értelmezni a történteket. De a főszereplők közül szinte senki sem az, akinek látszik. A főhős sem, az ő inkognitója a legfélelmetesebb. Az olvasó a fejét fogja, amikor az utolsó oldalakon lelepleződik.
A gyűlölet, mint tudjuk, univerzális: Mária a románokat gyűlöli. Ezt így veszi át a fia is, aki azonban – s ez az előítéletes gyűlölködés csele – rendre román lányokba lesz szerelmes. A románokat utáljuk, ám a konkrét Te magától értetődő természetességgel kerül ki ebből a halmazból.
Papp Sándor Zsigmond regénye a kisebbségi lét, a sok valóságos sérelemmel és torz előítélettel terhelt magyar-román viszony lényegi dimenzióit ábrázolja, megrendítő emberi sorsok révén, nagy evokatív erővel, magas művészi szinten. A sors iróniája, hogy a gyűlölet jóvátehetetlen pusztításait középpontba emelő mű napjainkban különösen aktuális érvényt szerzett. De e mai konnotáció már rég feledésbe merül, amikor a regény egyetemes üzenetei még mindig elevenek maradnak.
Infó: Papp Sándor Zsigmond: Gyűlölet, Jelenkor, 2018., 476 oldal
