– Elsőre annyit tudok mondani, hogy hajrá – így kommentálta Alföldi Andrea, a Magyar Nők Szövetségének (MNSZ) elnöke azt, hogy Orbán Viktor kormányfő a legutóbbi rádiónyilatkozatában arról beszélt: "átfogó, 20-30 éves megállapodást kötne a magyar nőkkel a magyar jövőről", mert "a demográfia rajtuk áll vagy bukik". Mint mondta, a kormány szeretné megismerni a nők véleményét arról, "hogyan mehetne jobban" a gyermekvállalás. Azt, hogy pontosan miről, mikor, kivel és miként állapodna meg a kormányfő, nem tudni, mert a Miniszterelnöki Kabinetiroda estig egyetlen kérdésünkre sem válaszolt.
– Az MNSZ egyelőre kivár, szeretnénk megtudni valamit a konkrétumokról. De nagyon reméljük, hogy nem valami XIX. századi családmodellt akarnak majd a társadalomra erőltetni – fogalmazott Alföldi Andrea. Az MNSZ elnöke szerint akár üdvözölni is lehetne, hogy a kormány végre "nőügyekkel" is foglalkozna, hiszen korábban kevéssé volt fogékony erre. Amikor például tavaly tavasszal menesztették Magyarország washingtoni nagykövetét, Szemerkényi Rékát, akkor azt Orbán úgy kommentálta: "nőügyekkel nem foglalkozom". Ezzel együtt Alföldi Andrea úgy vélekedett: elengedhetetlen az együttműködés a női civil és érdekvédelmi szervezetekkel. A kormánytól független civil szervezetek üldözése és megbélyegzése ugyanakkor nem éppen a kabinet együttműködési szándékáról tesz tanúbizonyságot. – Egyelőre az is kérdés, terveznek-e civil szervezeteket bevonni egy demográfiai stratégia kidolgozásába. Mi még nem kaptunk ilyen megkeresést.
Pedig azzal Alföldi Andrea is egyetért, hogy intézkedésekre van szükség, hiszen sokkal többen halnak meg, mint amennyien születnek, és folyamatosan csökken a gyermekvállaló korosztály aránya. Egyre nagyobb problémát jelent a kivándorlás is, ami elsősorban a fiatalabb, termékeny korosztályt érinti. Orbán már tavaly bejelentette: cél, hogy 2030-ra a mostani 1,5-ről 2,1-re emelkedjen Magyarországon a termékenységi ráta. Vagyis az lenne a kívánatos, ha minden nő legalább két gyermeket hozna világra. A kormány eddig is tett lépéseket a gyermekvállalási kedv ösztönzésére – például elengedik a gyermeket vállaló fiatal nők diákhitel-tartozását, bevezették a családi adókedvezményt –, ám az idei évtől a demográfiai kérdések már a kormányzás súlypontját jelentenék.
– Ha komolyan gondolnák, már tárgyalóasztalhoz hívták volna a női civil szervezeteket – vélekedett Antoni Rita, a Nőkért Egyesület elnöke, aki szintén úgy látja, hogy civilek nélkül nem lehet érdemben javítani a helyzeten. Reméli, a kormány tanulmányozta a skandináv jóléti modellt, ami a termékenységi ráta növelésében is egyre sikeresebb. – Ugyanakkor attól tartunk, hogy amiről a miniszterelnök beszél, nem egy kétoldalú "megállapodás" lesz. Félő, hogy a nők reprodukciós jogainak további csorbítására is sor kerül majd – mondta Antoni, aki felidézte, egy szegedi klinikán nemrég bibliai idézettel ellátott abortuszellenes márványtáblát avattak. Hangsúlyozta: a népszaporulatot nem a nem kívánt terhességekkel, hanem tervezett gyermekvállalással kellene erősíteni.
– Ehhez nem megállapodni kellene a magyar nőkkel, hanem olyan körülményeket kellene biztosítani, ahol a fiataloknak nem kellene az anyagi bizonytalanságtól rettegniük és bátran nekivághatnának a családalapításnak – tette hozzá.