Kerekasztal

Az ellenzéki pártok vészesen közel járnak ahhoz, hogy dühödt választóik elcsapják őket. Illetve, ha ez ilyen egyszerű lenne, már el is csapták volna, de a választások eredménye alapján mégsem tehetik. Egyrészt ez eleve csak politikai lehetőség, nem közjogi, márpedig most egy évig nincs újabb választás. Majd jövő májusban lesz az európai parlamenti, aztán ősszel, ha Orbán el nem törli, az önkormányzati. Másrészt az elcsapottak híján jó ideig nem lenne semmi a Fidesszel szemben. Lehet, hogy majd, egyszer, évek múlva a romokon kialakulna egy párbaj- és kormányképes erő, de erre sincs semmi garancia. Úgyhogy barátkozzunk a gondolattal, hogy az ellenzék azzal főz, amije van.

A recepten lehet vitatkozni, de azon se túl sokat. A hozzávaló és az idő is kevés. Nincs sok opció, közben már berreg a kormányzati úthenger. Ha nem csinálnak valamit, mindjárt szép laposak lesznek. Úgyhogy kitalálták a kerekasztalt. Egyszer már bevált: 1989 márciusában ült össze először, és egy évvel később megbukott a rendszer. Most ez aligha lesz így, de a jövőről úgyis csak annyit tudunk, hogy egyszer majd eljön.

A kerekasztal alkalmas fórum lehet a parlamenten kívüli és belüli ellenzék párbeszédére. Erre már régóta szükség lett volna, de a politikusok és a civilek eddig kölcsönösen a saját sérelmeikre koncentráltak. Most ezt abba lehet hagyni, mert senki sem kíváncsi a pityergésükre. Különben is, az egyik legígéretesebb fiatal politikus pártját Párbeszédnek hívják. Egy másikat Lehet Más a Politikának, a harmadikat Demokratikus Koalíciónak. Hát tessék ezekhez a nevekhez hűnek maradni, hátha a folyamat végén kijön egy jobbik Magyarország.

A kerekasztal azzal a kockázattal jár, hogy a mai politikusok mellett, netán helyettük, új arcok bukkannak föl. 1989 tavasza előtt a kutya nem tudta, kicsoda a Semmelweis múzeum igazgatója, aztán Antall József lett az első szabadon választott kormány feje. Igaz, addigra az ellenzéki kerekasztal már fel is bomlott, fő erői egymással kerültek szembe. De a rendszert leváltották.

2018.04.25 08:09

Értünk, ellenünk

Mielőtt a magyar kormány képviselője kiutazott volna a katowicei klímacsúcsra, az állami médiában bejelentették, hogy Magyarország nem csatlakozik az egyszer használatos műanyagtermékek visszaszorítását célzó uniós kezdeményezéshez. Megvédik – úgymond – az embereket, merthogy az eldobós nejlonzacskók eltűnése akár 6-7 forinttal is emelhetné egy zsömle árát. 
Túltéve magunkat hazugságon – ha a zsömlét az otthonról hozott szatyorba rakom, az ingyen van –, meg azon a tényen, hogy a MOL csoport alapanyagbeszállítói pozíciói is kaptak itt egy kis populizmusba csomagolt hatalmi megtámogatást, érdemes a hazai politika nyomorúságai fölé emelkedni egy pillanatra. Végignézni a műanyaghulladékba éppen belefulladó világon (már a csecsemők vérében és a sarki gleccserek vizében is mikroműanyag úszkál), meg a fejünk fölött egyre vastagodó szén-dioxid-köpenyen, amelyet jelentős részben az egyszer használatos tárgyak gyártása közben állítunk elő, és elgondolkodni, hova vezetnek ezek a folytonos megvédések. 
Merthogy Katowicében az amúgy is döcögős klímaharc károsnak mondott mellékhatásaitól is megvédett minket a kormány, azt az előremutató álláspontot képviselve: oldják meg mások. Igaz, miközben az egyik kezével vitézül harcolt értünk (?), a másikkal a másfélszeresére emelte a vállalkozóknak és vállalatoknak eladott villanyáram árát, ami valamivel erőteljesebben befolyásolja majd a zsömle árát, mint a szemetelés jogát továbbra is biztosító zacskók. 
Az élet bonyolult: mióta az áramot is Mészáros és társai árulják, már nem olyan sürgős a rezsicsökkentés – mellesleg a nevezett úr mátrai erőműve egymagában a hazai üvegházgáz-kibocsátás tizedét adja –, a klíma meg majdcsak meglesz valahogy, amíg a Tiborcz-gyerek meg nem erősödik annyira a napelem-ágazatban, hogy a Föld (és az Orbán-család) jövőjére is figyelhessünk végre.
2018.12.17 08:34
Frissítve: 2018.12.17 08:38

Oda sújt, ahova köll

Hagyják pecázni Áder Jánost! Egy szakszervezetnek kéne a legjobban tudnia, hogy mindenkit csak arra szabad foglalkoztatni, amire alkalmas. Áderről például köztudott, hogy a lehűlt vízből tud csukát fogni. Tökéletesen értelmetlen pótcselekvés tehát, hogy Kordás László, a szakszervezeti szövetség elnöke levélben kérlelje a bajszos szaracénunkat, hogy ugyan ne írja már alá a magyar munkásból kizsigerelt jövő rokkantját csináló túlóratörvényt.  
Egyébként meg a tárgyalások ideje elmúlt. Különösen, hogy el sem kezdődött. Lényegében csak annyi történt, hogy a multinacionális nagytőkét kiszolgáló rezsim Kósa Lajosai a BMW szélvédője mögül köptek egy hegyeset, íveset a munkások lába elé. Na lépd át, melós, ha mered!
Nos, a diákok magukra vették a célzást, és átléptek rajta, sőt menetelni, tüntetni indultak a hidegben. És nem félnek könnygáztól, gumibottól, és az sem érdekli őket, ha kereszténygyűlölőnek, tolvajnak, külföldi felforgatónak hazudja őket a megannyi köpködő száj. Azonban egyedül nem tudnak győzni. Ők lehetnek az akarat, de az erő a sok tízezer munkást tömörítő szakszervezeteknél van.  Pont elég, ha a néhány jó munkásember pár kocsival elállja műszakváltáskor a gyár bejáratát. Vagy egyszerűen csak beszüntetik a munkát. Lobogtathatja a konfekcióöltönyhöz szabott fideszes honatya a kiherélt sztrájktörvényét, a paragrafusoktól még nem indul be Herr Jürgen szerelősora. 
És akkor Herr Jürgen esetleg feltelefonálja a parlamenti kitartottjait, hogy langsam spazieren. Talán itt sem kellene kizsarolni a magyar melósból azt, amit odahaza már nem mernek.
És a sok tízezer szakszervezeti munkás elviheti a hírt a vidékre, oda, ahová már csak velejéig hazug köztelevízió és a Fidesz szennysajtója jut el, hogy azok a diákok értük is küzdenek. És hogy a vidék népének nem a messziről jött menekültek, hanem saját népük politikus parazitái ellen kell védekezniük.  És egyáltalán: beszélhetnek igazságról, ott, ahol már csak a hazugság jelenti a valóságot.
2018.12.17 08:34
Frissítve: 2018.12.17 11:08