A hitel hitele

Áprilisban eltűnt egy középbank. Szinte észrevétlenül. Mindez sajátosan magyar módra történt: nem szűnt meg, tulajdonost sem váltott, sőt budapesti fiókjainak száma éppenséggel a másfélszeresére bővül. Hivatalosan csak a bank neve változott meg ugyanis. A cégtáblák gyors iramban történt átfestése azonban kézzel foghatóvá teszi azt az irányváltást, amely az újabb négy esztendőre felhatalmazást kapott kormányzat gazdaságpolitikai törekvéseiben tapasztalható.

Az egykor nagy reményekkel indult Földjelzálog és Hitelbank neve előbb a pénzvilágon végigsöprő rövidítési hullámnak esett áldozatul, s vált a sokak számára ismerősnek tűnő FHB Bankká, végül odáig jutott, hogy a jövőben a jellegtelen, de egyértelmű Takarék névre fog hallgatni. Mindez azt jelzi, hogy a központi akarat úgy pakol ide vagy oda egykor a magánszférába tartozó pénzintézeteket, hogy a kiszorítás eszközeiben sem válogat; akaratához a jogszabályi hátteret is gond nélkül megteremti. A szándékot ez esetben még a volt tulajdonosnál tartott alapos házkutatás is nyomatékosította.

De nemcsak az FHB Bank neve vált köddé, hanem az egykor nagy reményekkel újraálmodott földjelzálog hitelezés is. Bár a lehetőség továbbra is fennáll, sőt hivatkoznak is rá, de mit ér mindez, ha a termőföld nem lehet a hitelezés alapja? Márpedig nem lehet, annak ellenére, hogy stabilabb fedezet nem létezik, hiszen a helyéről csak a legbrutálisabb geológiai katasztrófák árán mozdítható el.

Ez az állapot nem is kis mértékben arra hasonlít, amikor 1830-ban Széchenyi István korszakváltó műve, a Hitel nyomán az osztrák-magyar bankvilág valódi fejlődésnek indult. Történt pedig, hogy a szegénynek aligha mondható gróf 10 ezer forint hitelt akart felvenni birtokai fejlesztésére, de a pénzintézet fedezet hiányában elutasította. A legnagyobb magyar erről így írt a Hitelben: "…pénzbeli összeköttetésink hibás elrendeltetése s az abbúl természetesen következő tökéletes híja minden hitelnek. (...) úgy látom a hitel híját minden erkölcsi romlottság s lelki aljasodás egyik fő okának is." Széchenyi a művével kettős sikert ért el: megalapozta a magyar közgazdasági szakirodalmat, és némi viharok árán hitelhez is jutott.

Miként ez történhet napjainkban a háztartásokkal is. Az Orbán-Matolcsy tandem felismerte: abban az időszakban is muszáj növekedni, amikor az uniós ingyen pénzek védernyője várható zsugorodásnak indul. Így ledobták a "hitel-atombombájukat". Olyan mértékű eladósodásra biztatnak, amelyre legfeljebb 2008, a gazdasági világválság előtt volt példa. Bár a forintosított devizahitelesek aligha osztják azt a nézetet, hogy a lakossági piac tisztává vált, a banki mérlegadatok mégis ezt bizonyítják. (Az más kérdés, hogy most már a követeléskezelő cégek bajlódnak a késedelmesen vagy egyáltalán nem fizetőkkel.) Az alacsony kamatok és az infláció, a reálbérek növekedése kétségtelenül ismét eladósodásra csábít, ami még családpolitikai hátszelet is kaphat. Arccal a fiatalok felé!

A Hitelt az utókor a reformkor „harsonájaként” méltatta. Most az a kérdés: a rézfúvós hangszer helyett nem-e a lufit fújják-e?

Szerző
2018.04.26 08:09

Értünk, ellenünk

Mielőtt a magyar kormány képviselője kiutazott volna a katowicei klímacsúcsra, az állami médiában bejelentették, hogy Magyarország nem csatlakozik az egyszer használatos műanyagtermékek visszaszorítását célzó uniós kezdeményezéshez. Megvédik – úgymond – az embereket, merthogy az eldobós nejlonzacskók eltűnése akár 6-7 forinttal is emelhetné egy zsömle árát. 
Túltéve magunkat hazugságon – ha a zsömlét az otthonról hozott szatyorba rakom, az ingyen van –, meg azon a tényen, hogy a MOL csoport alapanyagbeszállítói pozíciói is kaptak itt egy kis populizmusba csomagolt hatalmi megtámogatást, érdemes a hazai politika nyomorúságai fölé emelkedni egy pillanatra. Végignézni a műanyaghulladékba éppen belefulladó világon (már a csecsemők vérében és a sarki gleccserek vizében is mikroműanyag úszkál), meg a fejünk fölött egyre vastagodó szén-dioxid-köpenyen, amelyet jelentős részben az egyszer használatos tárgyak gyártása közben állítunk elő, és elgondolkodni, hova vezetnek ezek a folytonos megvédések. 
Merthogy Katowicében az amúgy is döcögős klímaharc károsnak mondott mellékhatásaitól is megvédett minket a kormány, azt az előremutató álláspontot képviselve: oldják meg mások. Igaz, miközben az egyik kezével vitézül harcolt értünk (?), a másikkal a másfélszeresére emelte a vállalkozóknak és vállalatoknak eladott villanyáram árát, ami valamivel erőteljesebben befolyásolja majd a zsömle árát, mint a szemetelés jogát továbbra is biztosító zacskók. 
Az élet bonyolult: mióta az áramot is Mészáros és társai árulják, már nem olyan sürgős a rezsicsökkentés – mellesleg a nevezett úr mátrai erőműve egymagában a hazai üvegházgáz-kibocsátás tizedét adja –, a klíma meg majdcsak meglesz valahogy, amíg a Tiborcz-gyerek meg nem erősödik annyira a napelem-ágazatban, hogy a Föld (és az Orbán-család) jövőjére is figyelhessünk végre.
2018.12.17 08:34
Frissítve: 2018.12.17 08:38

Oda sújt, ahova köll

Hagyják pecázni Áder Jánost! Egy szakszervezetnek kéne a legjobban tudnia, hogy mindenkit csak arra szabad foglalkoztatni, amire alkalmas. Áderről például köztudott, hogy a lehűlt vízből tud csukát fogni. Tökéletesen értelmetlen pótcselekvés tehát, hogy Kordás László, a szakszervezeti szövetség elnöke levélben kérlelje a bajszos szaracénunkat, hogy ugyan ne írja már alá a magyar munkásból kizsigerelt jövő rokkantját csináló túlóratörvényt.  
Egyébként meg a tárgyalások ideje elmúlt. Különösen, hogy el sem kezdődött. Lényegében csak annyi történt, hogy a multinacionális nagytőkét kiszolgáló rezsim Kósa Lajosai a BMW szélvédője mögül köptek egy hegyeset, íveset a munkások lába elé. Na lépd át, melós, ha mered!
Nos, a diákok magukra vették a célzást, és átléptek rajta, sőt menetelni, tüntetni indultak a hidegben. És nem félnek könnygáztól, gumibottól, és az sem érdekli őket, ha kereszténygyűlölőnek, tolvajnak, külföldi felforgatónak hazudja őket a megannyi köpködő száj. Azonban egyedül nem tudnak győzni. Ők lehetnek az akarat, de az erő a sok tízezer munkást tömörítő szakszervezeteknél van.  Pont elég, ha a néhány jó munkásember pár kocsival elállja műszakváltáskor a gyár bejáratát. Vagy egyszerűen csak beszüntetik a munkát. Lobogtathatja a konfekcióöltönyhöz szabott fideszes honatya a kiherélt sztrájktörvényét, a paragrafusoktól még nem indul be Herr Jürgen szerelősora. 
És akkor Herr Jürgen esetleg feltelefonálja a parlamenti kitartottjait, hogy langsam spazieren. Talán itt sem kellene kizsarolni a magyar melósból azt, amit odahaza már nem mernek.
És a sok tízezer szakszervezeti munkás elviheti a hírt a vidékre, oda, ahová már csak velejéig hazug köztelevízió és a Fidesz szennysajtója jut el, hogy azok a diákok értük is küzdenek. És hogy a vidék népének nem a messziről jött menekültek, hanem saját népük politikus parazitái ellen kell védekezniük.  És egyáltalán: beszélhetnek igazságról, ott, ahol már csak a hazugság jelenti a valóságot.
2018.12.17 08:34
Frissítve: 2018.12.17 11:08