Emmanuel Macront tavaly májusban, francia elnökké való megválasztásakor az illiberálisok ellenpontjának tartották, aki végre megálljt parancsolhat az Európa jövőjét mind jobban veszélyeztető populistáknak. Macron valóban előremutató javaslatokat tett arra, hogyan lehetne egyben tartani Európát, más intézkedései azonban azt mutatták, nem kifejezetten liberális, nézetei sok tekintetben közelebb állnak a jobbközéphez. Politikája ugyanakkor semmilyen tekintetben sem hasonlítható Donald Trumpéhoz. Ezért is keltett már tavaly nagy meglepetést, hogy éppen az amerikai elnököt hívta meg a július 14-i nemzeti ünnepen szokásos párizsi katonai parádéra.
Miért akar Macron barátkozni Trumppal? Mi az, ami összeköti a rendkívül művelt, kifinomult diplomáciai érzékkel rendelkező francia elnököt amerikai kollégájával, akinél még ötéves gyereknek is több érzéke van a diplomáciához? Macron zseniálisan ismerte fel azt, hogy Trump ösztönember. Olyasvalaki, akinek hiába sorolnak fel ezerféle érvet arra, miért tekinthető a legkisebb rossznak az Iránnal három éve megkötött nukleáris megállapodás hatályának kiterjesztése, őt ez nem érdekli. Zsigerből cselekszik, anélkül, hogy bármi fogalma lenne az adott helyzetről. A francia elnök jól tudja, a megalomániás ösztönemberekkel szemben az a legjobb stratégia, ha agyba-főbe dicsérik őket. Trump gyermeki lelkesedéssel fogad minden bókot, a kettejük közötti kivételes viszony jeleként közös sajtóértekezletükön még némi korpát is leszed újdonsült barátja zakójáról.
Macron barátságdiplomáciája azonban még nem jelenti azt, hogy eléri a célját. Az amerikai elnök ugyanolyan kiszámíthatatlan marad, mint amilyen eddig volt, semmi garancia sincs arra, hogy Macron képes bármiben is hatni rá. Hogy mi értelme akkor az egésznek? Trumpnak lett egy új barátja. Eddig állítólag nem sok volt neki.
