Papírhajók a tengeren

Csaknem egy esztendeje történt, 2017 júniusában, hogy Párizs közelében, az Ourcq csatornát törékeny kis papírhajók lepték el. Művészek kezdeményezték az akciót annak a kétszáz áldozatnak az emlékére, akik azokban a napokban a Földközi-tengerbe vesztek. Migránsok, menekültek, akik a a török partoktól indultak abban a reményben, hogy Európában, a szárazföldön lelhetnek menedékre az üldöztetés, a nélkülözés után.

Papírhajók mint jelképes „sírboltok”. Az áldozatok otthonukból titokban indultak el, és titokban is érte őket a halál. Sokáig közömbösség kísérte a tragédiájukat. Fél évtizede jelentek meg az első becslések arról, hogy 1993 és 2012 között 27000 áldozatot követelt ez az addig viszonylag ismeretlen tömegsír. Mára már valamivel pontosabbak az adatok, a megközelítő számot úgy 40000-re tartják. A borúlátók azonban ennek a többszörösét gyanítják. Rossz emlékek jönnek fel: a második világháború ideje, amikor a hajók a náci üldöztetések elől vitték volna az európai zsidókat a születő Izraelbe, de nem mindegyik ért oda. 1970 táján a vietnamiak menekültek csónakokon. De mindez nem hasonlítható a XXI. század kezdetének drámájához.

A kétezres évek elején a vándorlók 95 százaléka még repülőgépen, szabályos útlevéllel és beutazási vízummal érkezett remélt menedékhelyére. Az engedélyek általában három hónapra szóltak, gyakran a hosszabbítás halvány ígéretével. Nem gondolt rá senki, legalábbis igen kevesen, hogy pár esztendőn belül mekkora lesz az érkezők tömege, és közülük mennyien végzik a Földközi-tenger hullámaiban.

Az Európai Unió tagállamai precízen számon tartják, hogy mennyien élnek a földjükön, hány külföldi lépi át a határaikat, de az - legalábbis egyelőre - kevesebb érdeklődést kelt, mennyien tűnnek el a vízben, hányan nem jutnak el soha a partokig. Erri De Luca olasz író úgy fogalmazott, „li lasciamo annegare, per negare”, hagyjuk őket odaveszni, hogy hallgathassunk róluk. A Le Monde szerint „politikai halottak, az európai erődítmény-fölfogás áldozatai”. Azoknak a menekülteknek a példátlan és eddig szinte ismeretlen esetére is emlékeztetnek, akiket a bolgár rendőrség a hegyekbe száműzött, végezzen velük a természet, a fagy.

Lelkiismeretes kutatók egyes államok, kormányok felelősségét is firtatják, látván, hogy 1990-es esztendők vége óta változatlanul ugyanazt a politikát hirdetik. Az eredmény, hogy örökmozgó világunkban kontinensünk elitje gyorsan, fürgén és biztosan vándorolhat bárhová, de a határai egyre inkább bezárulnak a háborúk vagy a szegénység elől menekülők előtt.

Saját országunk ebben valóban élen jár.

2018.04.28 08:01

Iskolai koffein

Teljesen kitiltják a kávéautomatákat a dél-koreai iskolákból, a tanároknak fenntartott automatákat is száműzik, nehogy a diákok a rendszert kijátszva hozzájussanak az élénkítő italhoz - adta hírül a magyar sajtó is. Hüledezem. Vajon mennyire lenne bölcs kiküldeni valakit az esőbe, majd elvenni tőle az esernyőt, hogy el ne fáradjon a keze, miközben az ernyőt tartja? A diákok nem unalmukban kelnek hajnalban, élnek koffeinen és alszanak csupán néhány órát, hanem mert az oktatási rendszer erre kényszeríti őket. Ha a diákok szívéért aggódunk, ne a kávét és/vagy az energiaitalt tiltsuk be (aki mindkettőt akarja, az legalább "következetes"), hanem könnyítsünk a rájuk nehezedő terheken! Részben a sok ezres év eleji diáktüntetéseknek köszönhetően az utóbbi időben viszonylag sok szó esik az iskolai túlterheltségről, a magas óraszámról. (Ezt bizonyítandó, felhívásunkra rengeteg diák fotózta le saját órarendjét.) Érdemes azonban beszélni a túlzott mértékű lexikális tananyag terheiről, és a diákok túlzott stresszeléséről is. Aki nem szakosodik gyorsan, hanem például általános gimnáziumba megy, az egy sor tantárgyból nagyon részletes tudást kell elsajátítson a középiskola elvégzéséig - ha érettségizik az adott tárgyból, ha nem, -, míg saját, továbbtanulásához szükséges tárgyaira nem jut kellő idő és óraszám. Így azokat különórákon kell megtanulnia. Abban tehát igaza van az államtitkárságnak, amely - cáfolva meg sem tett állításunkat - azt mondja, hogy a túlterheltség egy részét nem a kötelező tananyag okozza. (Közvetlenül nem, de közvetve igen, miután a kötelező tananyag egyrészt merev, másrészt néhány területen nagyon részletes, főként azoknak, akik nem abból a pár - többségében természettudományos - tárgyból tanulnának tovább, amelyeknek az elsajátítását a legrészletesebben írja elő az alaptanterv.) Emellett - és erről kevesebb szó esik - a “poroszos” iskolarendszer elképesztő módon túl is stresszeli a diákokat. A tesztrendszer például a memóriát kéri számon, elsősorban azt, hogy mit nem tud a tanuló. Ez óriási megfelelési kényszer elé állít mindenkit, nem egy esetben megszégyenítve a tanulót az osztály - a saját közössége - előtt, ha egy kérdésre éppen nem tud helyesen felelni. Ezt tetézik az antidemokratikus igazgatók, akik között mind több a politikai kinevezett. Ők nem egyszer elképesztő jogsértésekkel nyomják el a diák-önkormányzatokat és hallgattatják el saját iskolájuk hangját. Annak, aki a koffeines italok betiltásában látja a fiatalság egészségének védelmét, javaslom, beszéljen néhány diákkal, esetleg töltsön el egy napot valamelyik közoktatási intézményben, látogasson el néhány  órára, nézze meg a fiatalokat, amint a következő napra készülnek. Garantálom, másnap ő fogja az első kávét megvenni nekik.  A szerző kommunikációs koordinátor, Független Diákparlament 
2018.09.19 08:19

Sorrend

Nemrég még komoly fegyverténynek számított egy-egy kelet-közép-európai politikai vezető meghívása Washingtonba, amolyan demokrácia fokmérőként működött. A Trump-éra azonban ezt is átírta, mint oly sok mindent a tengeren túli demokráciaszentélyben. Tegnap Andrzej Duda lengyel elnököt fogadta az amerikai elnök miközben, az Európai Unió épp elindította a 7. cikkely szerinti eljárást az igazságszolgáltatás függetlenségének felszámolása miatt Lengyelország ellen. A Fehér Ház új lakója közismerten nem finnyás emberi jogi és jogállamisági kérdésekben, viszont annál inkább érzékeny az Egyesült Államok katonai ereje és az amerikai hadiipar piaci vezetőszerepe témakörben. Nem véletlen, hogy Kelet-Közép-Európából elsőként Klaus Johannis román elnök kapott hivatalos meghívást Washingtonba tavaly júliusban, illetve, hogy Trump először épp Varsóba látogatott a térségben. Mindkét országban az utóbbi időben komoly visszalépések történtek a jogállamiság terén, ám a két állam geopolitikai jelentősége felülír minden Washingtonban korábban hagyományos aggályt. Romániában 2016 óta élesben működik Deveselun, az amerikai rakétavédelmi bázis, Lengyelországban most épül. Bukarest az európai NATO-tagállamok közül elsőként ígérte (és valósította) meg azt, amit Trump kért – védelmi költségvetése 2 százalék fölé emelését -, amerikai katonai támaszpontnak ad otthont a Fekete-tenger partján, ezzel is hozzájárulva ahhoz, hogy az (Traian Basescu volt államfő szavaival élve) ne váljon „orosz tóvá”. Lengyelország a rakétavédelmi bázison túl elsőként kötött rendszeres amerikai cseppfolyósgáz-szállítmányokra szóló szerződést (Trump tavalyi varsói útja után). És nem utolsósorban, e két ország volt az első a régióban – és Európában –, amely Trump hivatalba lépése óta nagy tételben vásárolt amerikai haditechnikát, valamint ők a két legnagyobb oroszellenes, egyben Oroszországgal határos európai állam is. Ezt a stratégiai fölényt nem tudja legyőzni Orbán Viktor, bármennyire is élen jár a Trumptól nem idegen illiberalizmusban. Duda washingtoni meghívása újabb alkalom lehetne miniszterelnökünk számára, ahhoz hogy rádöbbenjen – az Unión kívül van ugyan élet, de ahhoz nem elég a „merjünk nagyok lenni”.
2018.09.19 08:19